*
- Figyelj, van egy remek ötletem!- izgatottan szólal fel
Luke a sportudvaron péntek reggel.
Lyukas óránk van.
- Na, mond
hallgatlak.- fordulok teljesen felé.
- Mennyünk le a
partra suli után.
- Nem akarok
ünneprontó lenni, de tanulni ki fog már nem azért? És Liz?
- Neked nem lehet
kedvezni? Majd megcsináljuk és kivételesen nem törődünk anyuval.
- Hideg a víz.-
mosolyom gonoszkodó formát ölt.
- Lehetetlen vagy.-
forgatja meg szemeit.- Amúgy meg mondtam, hogy mennyünk be?
- Nyugi az első
perctől kezdve tetszett az ötlet, csak szeretlek szívatni.- röhögöm ki.
- De kedves tudsz
lenni néha, de majd visszakapod.
- De így jövök be
neked!- kacsintok rá.
- Így!- ölel meg.
Ezek után, nem győzőm kivárni, hogy vége legyen az iskolában
töltött napnak.
*
- Úgysem tudsz
elkapni!- dobom le a táskámat a parton és futásnak eredek.
Persze ez a hipotézisem csúfosan megbukik rövid időn belül.
- Ez nem ér, te
sportoló vagy!- biggyesztem le alsó ajkamat.
- Te akartál menekülni
előlem. Látod, nem tudsz megszabadulni tőlem!- csókol meg.
Ajkaimban és az egész testemben megjelenik az a jól eső
bizsergés, ami már nagyon hiányzott a mai napon.
- Ki mondta, hogy
szeretnék?
Büszke mosollyal rákulcsol ujjaimra és oda-vissza
sétálgatunk a homokban, csendben. Nem a kínos némaság telepedig ránk, hanem a
kellemes, jóleső fajta. Amikor megunjuk a cselekvést leülünk egy kisebb
sziklára.
- Miért van
állandóan a csuklódon egy bandana?- szólal meg hirtelen.
- Semmi jelentősége
nincs, egyszerűen csak tetszik.- hazudok neki.
A seb nem tűnt el nyomtanul, egy borzalmas fehér heg maradt
utána, ami még mai napig emlékeztet minden egyes részletre a múltamból és arra
is, hogy bármikor megölhetem magam akaratlanul. Nincs halálvágyam, élni
szeretnék! Végig akarom nézni, hogy Ash, Mikey, Cal és Luke megnősülnek, csodás
gyerekeiket nevelik és megöregednek. Megakarom élni, milyen menyasszonynak
lenni, milyen érzés mikor megtudod gyarapodik a családod, a nehézségeket amit
az élet nyújt, mert ebből tudod hogy nem egy mesevilágban élsz aminek a
szótárában nem szerepel a szomorúság, csalódás, veszekedések, megoldásra váró
súlyos problémák és az ismeretlenbe való haladás.
- Min gondolkoztál
így el?- méregeti az arcomat.
- Csak elképzeltem
Michael-t, mint apát.
- Te komolyan
eltudod képzelni, hogy a mi Mike- unk kezében fog egy gyereket és annak nincs
semmi baj?- szemei elkerekednek.
- Nem annyira
lehetetlen a dolog.- mosolygok rá és félig meddig mellkasának dőlök.
Jó sokáig kint maradunk, beszélgetünk minden féléről,
kiélvezzük, hogy lebukás nélkül kifejezhetjük szerelmünket egymás felé. Sajnos
az idő elérkezett arra pontra, hogy haza
kell mennünk. Otthon Calum fogad minket igazán lelkes állapotban. Próbáljuk
kiszedni belőle, hogy ennek mi az oka, de addig nem hajlandó elmondani, amíg
mindenki itthon nincs. Ashton-ra várunk, akinek elvileg bő félóra múlva haza
kellene érnie. Óraműpontossággal és nagyon fáradtan érkezik meg. Calum leültet
minket és hadarni kezdi az előzményeket, majd kinyögi, hogy a szülei kölcsön
adják a hétvégére az erdei faházukat, amit nem régen szereztek. Persze ez a hír
minket is nagyon feldob, hiszen régen voltunk már mindannyian együtt valahol és
az igazat megvallva nekem hiányzik is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése