9. Fejezet ~Átlagos hét~ (1/2)

9. Fejezet

~Átlagos hét~

  - Lustaság most már aztán tényleg ideje lenne felkelned, mert el fogtok késni!- bökdösi az oldalamat Ash eredménytelenül.

  - Adj még öt percet és vigyél be kocsival, akkor minden szuper lesz és nem kések el.- válaszolok neki nyöszörögve, miután megfordultam.

  - Hogyne hercegnő! Nem gondolod, hogy egy kicsit ellenél kényeztetve?

  - Ashton kérlek szépen!- folytatom a fáradt hisztimet.

  - Első és utolsó alkalom, de már csak 3 perced maradt!

Forgolódok még egy keveset, majd felülök az ágyban és megtörölgetem a bagolylesőimet. Erőt veszek magamon- nagy szükség van rá- és előveszem az egyenruhát. Kis ideig nézegetem, egy undorral teli sóhajtás kíséretében felveszem. Megkeresem a táskám, kihalászom belőle az órarendemet és a mára szükséges könyvek nagy részét beleteszem. Az ajtón túlról egy kiabálós üzenetet kapok Luke- tól, hogy hozzak váltó cuccot ne ebben keljen még végig szenvedem a délutáni tanulást is- már ha kapunk valamit-. Miután minden rendben van a táskámmal megyek le a konyhába, ahol éppen Ash kap magára egy pólót, Luke eszik- ami viccesen néz ki, mert úgy próbál táplálkozni, hogy ne szórja le a fehér ingjét-. Ehhez a kétfős társasághoz csatlakozom. Előveszek egy csészét és megtöltöm kávéval, na meg egy kis tejjel. Az egyik polcról leveszem a müzlit, hozzá egy tálat meg egy kanalat, majd Lucas mellé ülők.

  - Na, végre itt a mi kis hisztis hercegnőnk! Nem gondolod, hogy egy kicsivel laktatóbbat kellene enned? Nekem nehogy rosszul legyél!- kezdi testvéries vérszívással és folytatja az apáskodásával.

Néha zavar, hogy inkább apám szerepét tölti be, mintsem a bátyámét, de ebből tudom hogy szeret és törődik velem. Hihetetlenül sokat köszönhetek neki. Először is ott van az, hogy elhozott abból a pokolból és evvel minden kiváltságát elvesztette az anyagi gondok nélküli élethez. Neki fontosabb volt a húga biztonsága, mint az egyetem, sportkocsik, nyaralók, házak. Hát a mai világban nem tudom ki tud ezekre nemet mondani. Másodszor pedig hihetetlen, hogy a srácok itt lakhatnak. Most őszintén melyik apa vagy báty hagyná jóvá, hogy a tini lány a fiú barátaival éljen együtt? Ashton a legcsodálatosabb ember és nem csak az itt megemlített csekély lista miatt...

  - Nem lesz semmi baj, ha meg még is Luke ott lesz egy szendviccsel.- gyerekesen Ash- re nyújtom a nyelvem.

  - Inkább ne legyen semmi!- kócol össze, evvel eszembe jutatva, hogy meg kell fésülködnöm.

Gyorsan magamban tömöm a kaját és a fürdőbe megyek szétszedni a szénakazlat a fejemen. Fogat is mosok, ami egy kisebb kihívás ebben a rendetlenségben, azt hiszem nem ártana rendet rakni és nem csak itt. Meg is van az esti program, juhé! Utálok takarítani és a fiúk sem lelkesednek érte, ezért is egy disznóól az egész ház. Sietősre fogom a formát, mert a drágáim már várnak rám a kocsiba. Ash vezetési tempójával a húszperces gyalogutat megtesszük öt- tízperc alatt, így időbe beérünk.

  - Örök hála bátyus, köszi a fuvart! Majd késő délután megyünk!- hajolok be az ablakon és adok egy puszit neki.

  - Rendben. Viselkedjetek és befelé, mert elkéstek! Sziasztok!

  - Szia!- köszönünk egyszerre.

Luke ma egészen csendes, nem tudom eldönteni, hogy ez adjon aggodalomra okot vagy csak szimplán korán van még neki. Egyenesen a biológia terem felé megyünk, ahol értelemszerűen az első óránk lesz. Szeretem ezt a tantárgyat, érdekes. Beülünk a helyünkre, ami az ablak melletti első pad. A többiek megszívták, mert Luke eléggé magas, de nekem muszáj elől ülnöm, mert nem látnék semmit.

A nap szokásosan telik, mindenhol fél zombi diákok mászkálnak, akik az egész szünetet lustálkodással, bulizással és délután kettőig alvással töltötték és most nem tudnak visszarázódni, de sajnos muszáj nekik, ahogyan nekünk is. Elfelejtettem már, milyen is az amikor egy szép időt megélt nő mesél a történelemről érthetetlenül, vagy hogy egyszerű matekfeladatot, hogy tudom túlbonyolítani és hogy Lucas mennyire otthonosan mozog a számok világában és mindig kisegít.

Éppen a büfé felé tartunk, hogy vegyünk valami ebédszerűséget. Ez utáni programunk az, hogy én elmegyek az író szakkörbe, na meg az iskolaújsághoz, Luke pedig a zeneterembe megy leadni az idei évi jelentkezését, aztán pedig megy a tortanetembe, ahol az év első kosárlabdaedzésének a megbeszélése lesz.

  - Meddig tartanak az írós dolgaid?- kérdez rá, miközben elhagyjuk a nyüzsgő étkezőt.

  - Um, nagyjából háromig.- gondolkodom el.- Neked meddig tart az edzésed?

  - Félnégyig. Ugye megvársz?- állunk meg a folyós végén, mert nem egyfelé lesznek az óráink.

  - Gondoltam elmegyek egyedül hozzátok, apuddal megbeszélem az élet nagy dolgait, míg anyuddal főzünk valamit.- forgatom meg a szemem.- Hol várjalak?

  - De vicces valaki. Kint a tornateremnél?

  - Tudom.- nyújtom ki a nyelvem egy kacsintás kíséretében.- Rendben, ott várlak.

  - Ezt megbeszéltük, addig is szia.- indul el.

  - Hé!- szólok utána, mire vissza is fordul.- Egy ölelést sem kapok?- nézek rá kiskutya szemekkel.

Nevetve és fejingatva karol át, majd rövididő után ismét elköszönünk egymástól. Elindulok a 210-es terem felé, mert szokás szerint ott lesz az írás szakkör. Nem nagy létszám szokott összejönni, de nem is gond, így hangulatosabb. Amint belépek a terembe jó pár ismerős arcot látok meg, de friss husik is vannak. A tanár rövidesen utánam érkezik meg. Elmondja a szokásos év eleji dolgokat, hogy ez hogyan is zajlik nálunk. Heti egy óránk van, ami közös megegyezés alapján keddenként lesz. Kiadja az első feladatot, majd utunkra enged. Az iskolaújságot is az ő felügyelete mellett végezzük, szóval nem kések el arról a megbeszélésről sem. Az itteni emberek már változatosabbak, van három fényképészünk, két riporterünk, három írónk, és két szerkesztőnk. Persze tartalékosok és gólyák is vannak, de általában ennyi ember dolgozik egy heti újságon. Cameron a sportrovatot készíti, Aaron és én pedig megosztásban foglakozunk a maradék témával. Csütörtökönként lesznek a megbeszélések. Tanár úr hihetetlenül buzgó, így már ki is adja a feladatokat. Cameron- nak a sportolási lehetőségekről és iskolai eredményekről kell cikket írnia, nekünk pedig a szakkörökről, rendezvényekről. Chatrine és Madison- riporterek- megkapják a szakkör oktatok faggatását pár diákéval, a három fotósnak értelemszerűen megkell jelennie mindenhol. Amint lezárul a tajtékoztatás már mehetünk is. Az idő picit túl szaladt három órán, de így kevesebbet kell várom. Utam a mosdóba vezet, hogy át tudjak öltözni. Hihetetlenül jól esik egy szaggatott csőfarmerben, fekete pólóban és egy ingben lenni végre. Az élet apró örömei. A megbeszélt helyre megyek és felülülök az ott lévő korlátra, zsebemből előhalászom a fülhallgatómat és a telefonomat. Megkeresem a Reckless Love-tól a Night On Fire című számot és a lehető leghangosabban kezdek bele a hallgatásába. Nagyon elmerülők a zene világában, mert nem veszem észre, hogy végeztek a fiúk az edzéssel, csak mikor Luke liheg előttem. Kiveszem a fülemből a fülhallgatót.

  - Szia!- mosolyog rám.- Látom nem is hiányoztam.

  - Szia! Hülye vagy, de megszoktam már ne aggódj. Mitől vagy tiszta víz? Nem az volt, hogy csak megbeszélésetek lesz?- nézek rá eléggé furcsán.

  - Úgy volt, csak meggondolta magát és megfutatott minket, hogy lássa mennyit romlott a teljesítményünk ilyen téren a szünet alatt. Nem akarsz lejönni onnét?- lép egy picit közelebb hozzám.

  - Eltaláltad!- kezeimet vállára teszem.- Megfogsz fázni!- húzom a fejére a kapucniját.

  - Kis aggodalmas!- egy sunyi arckifejezés fut át az arcán.

Kérdőn nézek rá, de nem hajlandó semmit sem monda csak mosolyog… Jesszusom, ez tervez valamit, ne, ne, ne! Észreveszi, hogy egy icipicit kétségbe esetem, de csak kinevet. Durcásan összefonom magam előtt a karjaimat. És végre kibújik a szög a zsákból, mit is szeretne az én drágaságom! Puha, rózsaszín ajkait az enyémekre illeszti és megcsókol. Jóleső borzongás fut át az egész testemen és egy jókora boldogsághormon csomag robban szét bennem. Hát ezt nem így képzeltem el, de ez sokkal jobb a vártnál.

  - Azt ugye tudod, hogy simán lebukhattunk volna?- szólalok meg egy kis idő után, mikorra már rendbe tettem a gondolataimat.

  - De nem buktunk le vészmadaram.- kacsint rám.

A rám ragadt vigyorral „leugrok” a vasszerkezetről, meg fogom Luke kezét és húzni kezdem magam után.

A tanulást mondhatni gyorsan lezavarjuk, párszor átolvassuk a biológia vázlatot és a történelem könyvet, megírjuk a matek házit és már megyünk is haza.

  - Srácok gyertek a nappaliba!- kiáltom el magam, amint belépünk a házba.

Most fog az a rész következni, hogy miután elmondom a tervemet mindenki csodásabbnál csodásabb dolgokat fog gondolni rólam, de hát ez van. Nagy nehezen mindenki megtalálja a gyülekezési pontot. Egy nagy sóhajtással kezdek bele:

  - Na, babáim ez nem fog tetszeni de muszáj. Amint látjátok a ház romokban áll, és nem szeretném ha egy madárpók család beköltőzne, vagy a penész ellepjen minket és még sorolhatnám, szóval takarítanunk kell. Az egész házon végig kell mennünk. Arra gondoltam, hogy Ashton megcsinálja a fürdőt és a mosókonyhát…

  - Ez a köszönet, hogy elvittelek ma? Kösz húgi, én is szeretlek.

  - Oké kipufogtad magad, akkor folytatom is. Michael és Calum tiétek a nappali, Lucas te pedig jössz velem és megcsináljuk a konyhát és a felső folyosót. Ha mindenki kész, együtt megyünk le az alaksorba és ott is rendet teszünk. Kérdés?

Mindenki nemlegesen megingatja a fejét és indul a dolgára.

8. Fejezet ~Helyes, vagy sem?~ (2/2)

Leülök a szőkeségemmel szemben, hirtelen rám néz és elkezd cukin mosolyogni. Felkel és valamit keresni kezd, közben elhangzik egy: „Mi elmentünk futni, majd jövünk.” Nem látom mit ügyködik, mert eltakarja a teste. Két perc után egy halom nuttelával megkent kekszet rak az asztalra.

  - Van kedved filmezni?- támaszkodik rá a vállamra.

  - Attól függ, mit néznénk meg, de nem igazán kötne le most.- nézek fel rá mosolyogva.

  - Oké, akkor mi kötne le most téged?

  - Valami videojáték. Választhatsz te.- kacsintok rá.

  - Kösz, hogy megengeded drágám.- úgy tesz, mint aki meg van sértve.- Én meg megengedem, hogy behozd a nasit.- nyújtja rám a nyelvét és átsétál a nappaliba.

Fogom a találat és utána megyek. A játékok között nézelődik, majd leemel egyet. Beszereli az xbox-ot. Amint végez evvel a bonyolult feladattal két konzollal ül le mellém, egyiket a kezembe nyomja. Fogalmam nincs, mi ez a játék, de az biztos, hogy új.

  - Hallod, ez mi és hogy kell vele játszani?- kérdezem az ismeretlen kezelőfelületet nézve.

  - Nem tudom, de nem tűnik rossznak.

Elindítja és valami, lövöldözős játék jelenik meg. Eleinte azt sem tudjuk, hogyan működik, de nagy nehezen rájövünk. Utána már hatalmas beleéléssel játszunk.

Egymást lökdösve, nevetve próbáljuk legyilkolni a játékban lévő karaktereket. Ebből Mikey zökkent ki, aki kiveszi a konzolt a kezemből.

  - Hé! Én játszom!- szomorodom el.

  - Játszottál.- javít ki.- Na gyere ide.- ölel magához.

Más esetben élvezném, ha nem az izzad teste tapadna a bőrömhöz. Jesszusom, Michael Clifford ragad az izzadságtól! Hová fog fajulni így ez a világ?

  - Most haragszol rám, igaz?- még mindig nem enged el.

  - Igen.- állok fel és indulok a konyhába.

Calum szerencsére ott van, szóval leülők mellé. Őt kevésbé viseli meg az edzés, mint a drága színes hajú barátunkat. Nem szólunk egymáshoz, így megunom az ülést. Kiveszek egy mentes vizet a hűtőből és a szobámba megyek. Elfekszem a pihe puha ágyamban és a telefonomat kezdem nyomkodni. Ebben az igazán érdekes tevékenységemben az zavar meg, hogy valaki bejön.

  - Kopogni ki fog?- nem nézek fel a képernyőről.

  - Milyen harapós kedvedbe lettél hirtelen.- ül le mellém Luke.

  - Bocsi. Hogy- hogy itt vagy?- teszem le a telomat.

  - Nem is örülsz nekem? Gondoltam megnézhetnénk valamit, de ha nincs kedved nem muszáj.

  - Oké, benne vagyok! Mit nézünk?- tornázom magam ülőhelyzetbe, a hátamat pedig az ágytámlájának vetem.

Luke is hasonlóan cselekszik, evvel közelebb kerül hozzám. Felnyitja a laptopját, megnyit egy mappát.

  - Mese vagy film?- néz rám mosolyogva.

  - Mese! Meg van a Végre otthon?

A mappán belül megnyit egy másikat aminek „mesék” a címe. Van egypár, de túl gyorsan teker végig a felhozatalon, így nem tudom elolvasni. Végül megáll és elindítja az általam megnevezett animációs filmet. Fejemet vállára döntöm, hogy jobban lássam a gép monitorát.

  - Tudod, azt hiszem a mai nap lesz az egyik kedvencem!- szólal meg a bevezető alatt, hangján pedig érződik a boldogság.

  - Hm, szerintem nekem is.- egy levakarhatatlan mosoly ül ki az arcomra.

A felém közelebbi kezére kulcsolóm sajátomat és csöndbe nézzük a mesét tovább. Annak ellenére, hogy nem vagyok valami gép előtt ülő nézzünk valamit típus, ez a mese tetszik. A végéhez közéletévvel elkezd zsibbadni a könyököm, amivel eddig támasztottam magam. Ellengem Lukey kezét és nyújtózom egyet, majd a fejemet visszateszem vállára.

  - Mit csináltok itt ti ketten egyedül?- Ashton jelenik meg az ajtóban és végig mér bennünket.

  - Mesét nézünk. Látod?- fordítja felé Luke a laptopot.

  - Tudod mit beszéltünk Hemmings!

  - Igen tudom és te Irwin? Remélem emlékszel!

Én viszont nem tudom miről van szó, tekintem a két fiú között ugrál. A helyzet olyan mintha telepatikusan beszélgetnének. Pár perc után a bátyám rám néz, majd kisétál. Szemei alatt a fáradság nyomai ültek ki. A kíváncsiság ég bennem, de nem fogok rákérdezni egyiknél sem, eléggé egyértelmű hogy egyik sem mondana semmit vagy teljesen mást mondanának, mint ami van.

  - Most lemaradtam a végéről.- állapítom meg és lecsukom a gépet.

Elveszem tőle és az enyém mellé teszem az asztalra. Érzem, hogy a tekintete végig rajtam van, ami egy kicsit zavarba hoz. Visszasétálok mellé és a kezemet nyújtom felé.

  - Gyere.

Nem szól semmit csak megfogja a kezem és magára húz. Elenged, kezeit pedig a csípőmön kulcsolja össze. Az enyémek elszakadnak mellkasáról és a feje mellé kerülnek, hogy szembe tudjak vele nézni. Ahogyan fejemet lefelé hajtom, hogy ténylegesen az arcára tudjak nézni a hajam egyfajta függönykén esik körénk. A száján egy elégedett féloldalas mosoly telepszik.

  - Luke, lefogunk bukni! Mostanság mindenki elfelejti, hogy kopogni kéne, főleg az én ajtómon. Ne feledd, mindenki itthon van.

  - Nem fogunk! Ash már volt bent és nem fog visszajönni, a srácok meg videó játékoznak.

Ez a válasz valamilyen szinten megnyugtat. Felemeli a fejét és egy puszit nyom az arcomra. Annyi puszit kaptam már tőle, de ez valahogy más volt, jó értelemben. Kicsit hasonlított arra, mint amiket régen adtunk egymásnak.

  - Pirulsz!- nyújtja ki a nyelvét.

Erre nem tudok válaszolni, mert meglep ez a dolog. Nem vagyok egy pirulós fajta.

  - Finom?- egy kis idő telik el, mire megszólalok.

  - Mégis mi?- a kezeim nem bírnak tovább tartani, így visszavezetem a mellkasára.

  - A piercingedet harapdáltad. Éhes lennél? Én az vagyok, gyere mennyünk le.

Felkelek róla és az ajtómig húzom magam után, aztán elengedem a kezét és a konyhába megyek. Nem tudom, hogy jön-e utánam, de most ez izgat a legkevésbé. Előveszek egy serpenyőt, olajt öntök bele. A fagyasztóból kihalászom a mirelit sült krumplit. Az egész zacskóval megsütőm, hogy mindenkinek jusson belőle.

8. Fejezet ~ Helyes, vagy sem?~ (1/2)

8. Fejezet

~Helyes, vagy sem?~

Egy ideig csendben ülünk és nézzük a hullámokat, majd észre veszem, hogy Luke a felhúzott lábait átkulcsolja és úgy nézi a végtelen kékséget. Nagyon aranyos gondolkodó arckifejezése van. Egy ideig még nézem, végül nem bírom ki és megszólalok.

  - Min gondolkozol ennyire?- fejemet vállára döntöm, a hangomtól picit összerezzen.

  - Rajtad… izé… öhm… Nem tudom megfelelő-e az idő, hogy elmondjam, hiszen nem rég voltál rosszul.

  - Már jól vagyok, nyugodtan mondhatod.

  - Hát arról van szó, ha úgy vesszük hazudtam neked… Ajh, hogy mondjam el? Én ehhez béna vagyok, szóval előre is bocsi… Áh, hagyjuk inkább nem, nagy a kockázat, hogy tönkreteszem a dolgokat.

  - Örülök, hogy megbeszélted magaddal Lucas, de most kíváncsivá tettél, úgyhogy mond el, légyszi.

Kicsit vár, majd megszólal.

  - A lányról, nincs… Azaz van, csak nem úgy ahogyan előadtam. Te vagy az és te is voltál mindig! Valami láthatatlan erő vonz hozzád, ezt nem tudom elmondani! Most nagyon elrontottam mindent?- szemeiben félelem csillog.

Erre abszolút nem számítottam. Ő is hasonlóan érez irántam, mint én iránta. Ez hogy lehet? Várjunk! És ha ez az egész csak fellángolás köztünk és olyant látunk bele a dologba, ami nincs is? Minden vágyam az lenne, hogy vele legyek, de számolnom kell a következményekkel.

  - Luke te ezt átgondoltad? Biztosan, ez van? Nem arra akarok célozni, hogy nálam nem így van, mert az igazat megvallva én is vonzódom hozzád, de gondolj bele; Mi van, ha csak hallucináljuk és nincs is semmi ilyesfajta kapcsolat köztünk? És a srácok mit szólnának ehhez? Mi lenne velünk, ha nem jönne ez össze, a srácokkal való viszonyokat is megváltoztatja ez. Átgondoltad? Én ezektől nagyon félek, nem akarok senkit elveszíteni, főleg nem téged!

  - Értem, és igazad is van. De most te gondolj bele, mi van ha nem próbáljuk meg. Nem tudjuk mit hagyunk ki, lehet valami olyasmit amit egész életünkben bánnánk. Hogy őszinte legyek, nem szívesen látnálak mással… Várj, van egy javaslatom. Három hónapig próbáljunk meg, hogy közelebbi kapcsolatban vagyunk és ezt nem mondjuk el senkinek, úgy mint régen. Ha három hónap után is még ugyan az a vonzalom és satöbbi van, akkor elmondjuk mindenkinek. Na? Így nem kell attól tartanunk, hogy átalakul a fiúk és a köztünk lévő barátság, ha esetleg, véletlenül nem jönne össze a dolog.

  - Ez mind szép és remek, de velünk mi lesz ha nem jön be? Tudunk úgy viszonyulni egymáshoz majd, mint most? Értsd meg, nekem fontos vagy, szükségem van erre a közelségre, ami köztünk van és nem szeretném elveszteni pár plusz dolog miatt.

  - Miért kell mindenek a negatív oldalát látnod? És ha az ellenkezője történik? Ha olyan boldoggá tennénk egymást, mint ahogy más nem tud? Esküszöm, nem értelek! Elvileg hasonlók az érzéseink, én itt próbálkozom, te pedig próbálsz lebeszélni arról, hogy érdemes lenne veled járni. Nem értelek!- ujjait hajába vezeti, majd elfekszik a homokban.

Istenem ekkora balfasz is csak én lehetek, hogy azt próbálom elutasítani, amire már jó pár hónapja várok. Én sem értem magam, ilyen hülyeséget hogy tudok csinálni? Ki szavaz arra, hogy jól seggbe rugdossam magam? Én! Még nem késő, még változtatható a végkimenetel.

  - Én sem értem magam. Teljesen magam ellen beszéltem. Igazad van, meg kellene próbálnunk ezt a próbaverziós dolgot, ha régebben sikerült vissza állnunk baráti státuszba, akkor, ha arra kerülne a sor most is menne.- hajolok fölé és az oldalát bökdösöm, hogy rám figyeljen.

  - Komolyan így véled? Ne feledkezz meg arról, most miről is beszélgetünk. És ha még egyszer megböksz, eltöröm!

  - Teljes mértékben! De ha ilyeneket mondogatsz, mindjárt meg gondolom magam!- bököm meg még egyszer és huncutul mosolygok rá.

Megragadja a kezem és magára húz, majd átölel.

Nem bírok sokáig magammal, így kötekedni kezdek vele, ami annyit tesz, hogy az oldalát bökdösöm megint. Jó érzés, na! Hirtelen megfogja a kezem és fordít helyzetünkön.

  - Látom nem bírsz magaddal!- hatalmas mosolyra húzza a száját.

  - Nem is!- nyúlok felé, hogy tovább tudjam piszkálni.

Nem hagyja magát és csikizni kezd, de ez átalakul birkózássá. Jó ideig elvagyunk egymás „gyilkolásával”…

  - Most tiszta homok lettem miattad!- kezdek el hisztérikusan nyávogni, végül elnevetem az egészet.

Mosolyogva megforgatja a szemét és visszahúz magára.

  - Öhm, nem akarok ünneprontó lenni, de rezeg a zsebed és nagyon idegesítő tud lenni.- szólalok meg negyedóra múlva, körülbelül a harmadik huzamosabb rezgés után, valakinek nagyon hiányozhat.

  - Nem baj, hagy rezegjen, ez most így olyan jó!- evvel a mondatával együtt fordít a helyzeten, felkel és felhúz engem is.

Előhalássza a telefonját és visszahívja azt, aki kereste.

„  - Szia!

  - ….

  - Ühüm, oké, értem, igen. Szia!”

Ez aztán telefonbeszélgetés a javából. Zsebre rakja a készüléket, felveszi a táskáinkat, enyémet odaadja és összekulcsolja kezeinket.

  - Nem gond, ha bemegyünk hozzánk? Anyu akar valamit, meg meg akar minket tömni.

  - Ha van valami fincsi kaja nem bánom! Na jó ez csak vicc volt, nyugodtan mehetünk a kajától függetlenül is. Szeretek ott lenni!

Nem vagyunk olyan messze, így hamar az utcájuk elejéhez érünk. Elengedi a kezem- hogy még véletlenül se bukjunk le- és úgy megyünk „hazáig”. Liz már vár minket. Jó anya módjára elmondja elvárásait és közli, hogy bármiben segít nekünk, ha kell. Komolyan Ő többet törődött velem eddig, mint az aki világra hozott. Így lehet jobb is. Minden okkal történik. Kapunk uzsonnát, vacsorát, majd haza indulunk.

*

Amint belépünk a házba Calum azonnal elrángat Luke mellől. Nem értem hirtelen hevességét. A szobájában leültet az ágyra, becsukja az ajtót és helyet foglal mellettem. Látom, hogy gondolkodik egyszer csak megszólal.

  - Ne tud meg mennyire megijesztett Luke, mikor azzal hívott fel, hogy rosszul vagy. Ugye nem csináltál semmi hülyeséget? És mi volt pontosan most a baj? Tudod, valakivel muszáj erről beszélned, mert senki sem akarja, hogy felemésszenek ezek a vackok.

  - Jó nyugi van! Tök cuki vagy, hogy így aggódsz értem.- nevetek.- Nem csináltam hülyeséget remélem vagy majdnem csináltam, nem tudom.- egy levakarhatatlan mosoly ül ki az arcomra, ahogyan eszembe jutnak a nemrég történtek.

  - Oké, fura vagy, a szokottnál jobban is. Na most kivel mi volt a baj?

  - Hát fogalmazzunk úgy, hogy igazad volt, mikor azt mondtad, ha nem beszélek Luke-kal akkor tönkre fogok menni. Jó barát módjára támogattam, de nem számítottam rá, hogy így fogok reagálni, de már minden a lehető legnagyobb rendben van.

  - Szóval kibuktál Luke csaja miatt… Várj! Mi van? Jól gondolom, hogy azért vagy ilyen zizi, mert történt köztetek valami? Most össze vagyok zavarodva. Mondj már valamit!

  - Mondanék én, ha nem lenne szófosásod. Nem mondhatok semmit, de mi nem beszéltünk erről!

  - Szóval igaz, valami alakulóban van.- száját huncut mosolyra huzza.- És miért nem beszéltünk erről?

  - Már megint rosszkor vagy rossz helyen. Nem akarjuk, hogy bárki is tudjon még erről, mert még nem vagyunk biztosak az egészben, viszont a mindennapjainkat nem akarjuk elcseszni avval, ha rosszul sülne el az egész. Ötünk viszonya ez miatt nem változhat meg. Szóval erről nem beszéltünk, Luke-nak se említsd. Most pedig mennyünk, mert meg akarok szabadulni ettől a szaros egyenruhától.

  - Oké tartom a számat és törlöm ezt a beszélgetést. Amúgy látod, hogy igazam volt?!

Szem forgatva hagyom el a szobát és a rohanok a sajátomban. A szekrényből előkapok egy rövidnacit és egy összefirkált pólót, majd a fiúk keresésére indulok. A konyhában találom őket.

  - Uristen, te beteg vagy?- nézek Mikey-ra aki olyan szerelésben van, mint aki futni készül.

  - Remélem nem, de engem is megrémiszt. Calum jössz velem?- néz rá reménykedve.

  - Aha.- kacsint rám.

Uh, most úgy megfujtanám.