8. Fejezet ~ Helyes, vagy sem?~ (1/2)

8. Fejezet

~Helyes, vagy sem?~

Egy ideig csendben ülünk és nézzük a hullámokat, majd észre veszem, hogy Luke a felhúzott lábait átkulcsolja és úgy nézi a végtelen kékséget. Nagyon aranyos gondolkodó arckifejezése van. Egy ideig még nézem, végül nem bírom ki és megszólalok.

  - Min gondolkozol ennyire?- fejemet vállára döntöm, a hangomtól picit összerezzen.

  - Rajtad… izé… öhm… Nem tudom megfelelő-e az idő, hogy elmondjam, hiszen nem rég voltál rosszul.

  - Már jól vagyok, nyugodtan mondhatod.

  - Hát arról van szó, ha úgy vesszük hazudtam neked… Ajh, hogy mondjam el? Én ehhez béna vagyok, szóval előre is bocsi… Áh, hagyjuk inkább nem, nagy a kockázat, hogy tönkreteszem a dolgokat.

  - Örülök, hogy megbeszélted magaddal Lucas, de most kíváncsivá tettél, úgyhogy mond el, légyszi.

Kicsit vár, majd megszólal.

  - A lányról, nincs… Azaz van, csak nem úgy ahogyan előadtam. Te vagy az és te is voltál mindig! Valami láthatatlan erő vonz hozzád, ezt nem tudom elmondani! Most nagyon elrontottam mindent?- szemeiben félelem csillog.

Erre abszolút nem számítottam. Ő is hasonlóan érez irántam, mint én iránta. Ez hogy lehet? Várjunk! És ha ez az egész csak fellángolás köztünk és olyant látunk bele a dologba, ami nincs is? Minden vágyam az lenne, hogy vele legyek, de számolnom kell a következményekkel.

  - Luke te ezt átgondoltad? Biztosan, ez van? Nem arra akarok célozni, hogy nálam nem így van, mert az igazat megvallva én is vonzódom hozzád, de gondolj bele; Mi van, ha csak hallucináljuk és nincs is semmi ilyesfajta kapcsolat köztünk? És a srácok mit szólnának ehhez? Mi lenne velünk, ha nem jönne ez össze, a srácokkal való viszonyokat is megváltoztatja ez. Átgondoltad? Én ezektől nagyon félek, nem akarok senkit elveszíteni, főleg nem téged!

  - Értem, és igazad is van. De most te gondolj bele, mi van ha nem próbáljuk meg. Nem tudjuk mit hagyunk ki, lehet valami olyasmit amit egész életünkben bánnánk. Hogy őszinte legyek, nem szívesen látnálak mással… Várj, van egy javaslatom. Három hónapig próbáljunk meg, hogy közelebbi kapcsolatban vagyunk és ezt nem mondjuk el senkinek, úgy mint régen. Ha három hónap után is még ugyan az a vonzalom és satöbbi van, akkor elmondjuk mindenkinek. Na? Így nem kell attól tartanunk, hogy átalakul a fiúk és a köztünk lévő barátság, ha esetleg, véletlenül nem jönne össze a dolog.

  - Ez mind szép és remek, de velünk mi lesz ha nem jön be? Tudunk úgy viszonyulni egymáshoz majd, mint most? Értsd meg, nekem fontos vagy, szükségem van erre a közelségre, ami köztünk van és nem szeretném elveszteni pár plusz dolog miatt.

  - Miért kell mindenek a negatív oldalát látnod? És ha az ellenkezője történik? Ha olyan boldoggá tennénk egymást, mint ahogy más nem tud? Esküszöm, nem értelek! Elvileg hasonlók az érzéseink, én itt próbálkozom, te pedig próbálsz lebeszélni arról, hogy érdemes lenne veled járni. Nem értelek!- ujjait hajába vezeti, majd elfekszik a homokban.

Istenem ekkora balfasz is csak én lehetek, hogy azt próbálom elutasítani, amire már jó pár hónapja várok. Én sem értem magam, ilyen hülyeséget hogy tudok csinálni? Ki szavaz arra, hogy jól seggbe rugdossam magam? Én! Még nem késő, még változtatható a végkimenetel.

  - Én sem értem magam. Teljesen magam ellen beszéltem. Igazad van, meg kellene próbálnunk ezt a próbaverziós dolgot, ha régebben sikerült vissza állnunk baráti státuszba, akkor, ha arra kerülne a sor most is menne.- hajolok fölé és az oldalát bökdösöm, hogy rám figyeljen.

  - Komolyan így véled? Ne feledkezz meg arról, most miről is beszélgetünk. És ha még egyszer megböksz, eltöröm!

  - Teljes mértékben! De ha ilyeneket mondogatsz, mindjárt meg gondolom magam!- bököm meg még egyszer és huncutul mosolygok rá.

Megragadja a kezem és magára húz, majd átölel.

Nem bírok sokáig magammal, így kötekedni kezdek vele, ami annyit tesz, hogy az oldalát bökdösöm megint. Jó érzés, na! Hirtelen megfogja a kezem és fordít helyzetünkön.

  - Látom nem bírsz magaddal!- hatalmas mosolyra húzza a száját.

  - Nem is!- nyúlok felé, hogy tovább tudjam piszkálni.

Nem hagyja magát és csikizni kezd, de ez átalakul birkózássá. Jó ideig elvagyunk egymás „gyilkolásával”…

  - Most tiszta homok lettem miattad!- kezdek el hisztérikusan nyávogni, végül elnevetem az egészet.

Mosolyogva megforgatja a szemét és visszahúz magára.

  - Öhm, nem akarok ünneprontó lenni, de rezeg a zsebed és nagyon idegesítő tud lenni.- szólalok meg negyedóra múlva, körülbelül a harmadik huzamosabb rezgés után, valakinek nagyon hiányozhat.

  - Nem baj, hagy rezegjen, ez most így olyan jó!- evvel a mondatával együtt fordít a helyzeten, felkel és felhúz engem is.

Előhalássza a telefonját és visszahívja azt, aki kereste.

„  - Szia!

  - ….

  - Ühüm, oké, értem, igen. Szia!”

Ez aztán telefonbeszélgetés a javából. Zsebre rakja a készüléket, felveszi a táskáinkat, enyémet odaadja és összekulcsolja kezeinket.

  - Nem gond, ha bemegyünk hozzánk? Anyu akar valamit, meg meg akar minket tömni.

  - Ha van valami fincsi kaja nem bánom! Na jó ez csak vicc volt, nyugodtan mehetünk a kajától függetlenül is. Szeretek ott lenni!

Nem vagyunk olyan messze, így hamar az utcájuk elejéhez érünk. Elengedi a kezem- hogy még véletlenül se bukjunk le- és úgy megyünk „hazáig”. Liz már vár minket. Jó anya módjára elmondja elvárásait és közli, hogy bármiben segít nekünk, ha kell. Komolyan Ő többet törődött velem eddig, mint az aki világra hozott. Így lehet jobb is. Minden okkal történik. Kapunk uzsonnát, vacsorát, majd haza indulunk.

*

Amint belépünk a házba Calum azonnal elrángat Luke mellől. Nem értem hirtelen hevességét. A szobájában leültet az ágyra, becsukja az ajtót és helyet foglal mellettem. Látom, hogy gondolkodik egyszer csak megszólal.

  - Ne tud meg mennyire megijesztett Luke, mikor azzal hívott fel, hogy rosszul vagy. Ugye nem csináltál semmi hülyeséget? És mi volt pontosan most a baj? Tudod, valakivel muszáj erről beszélned, mert senki sem akarja, hogy felemésszenek ezek a vackok.

  - Jó nyugi van! Tök cuki vagy, hogy így aggódsz értem.- nevetek.- Nem csináltam hülyeséget remélem vagy majdnem csináltam, nem tudom.- egy levakarhatatlan mosoly ül ki az arcomra, ahogyan eszembe jutnak a nemrég történtek.

  - Oké, fura vagy, a szokottnál jobban is. Na most kivel mi volt a baj?

  - Hát fogalmazzunk úgy, hogy igazad volt, mikor azt mondtad, ha nem beszélek Luke-kal akkor tönkre fogok menni. Jó barát módjára támogattam, de nem számítottam rá, hogy így fogok reagálni, de már minden a lehető legnagyobb rendben van.

  - Szóval kibuktál Luke csaja miatt… Várj! Mi van? Jól gondolom, hogy azért vagy ilyen zizi, mert történt köztetek valami? Most össze vagyok zavarodva. Mondj már valamit!

  - Mondanék én, ha nem lenne szófosásod. Nem mondhatok semmit, de mi nem beszéltünk erről!

  - Szóval igaz, valami alakulóban van.- száját huncut mosolyra huzza.- És miért nem beszéltünk erről?

  - Már megint rosszkor vagy rossz helyen. Nem akarjuk, hogy bárki is tudjon még erről, mert még nem vagyunk biztosak az egészben, viszont a mindennapjainkat nem akarjuk elcseszni avval, ha rosszul sülne el az egész. Ötünk viszonya ez miatt nem változhat meg. Szóval erről nem beszéltünk, Luke-nak se említsd. Most pedig mennyünk, mert meg akarok szabadulni ettől a szaros egyenruhától.

  - Oké tartom a számat és törlöm ezt a beszélgetést. Amúgy látod, hogy igazam volt?!

Szem forgatva hagyom el a szobát és a rohanok a sajátomban. A szekrényből előkapok egy rövidnacit és egy összefirkált pólót, majd a fiúk keresésére indulok. A konyhában találom őket.

  - Uristen, te beteg vagy?- nézek Mikey-ra aki olyan szerelésben van, mint aki futni készül.

  - Remélem nem, de engem is megrémiszt. Calum jössz velem?- néz rá reménykedve.

  - Aha.- kacsint rám.

Uh, most úgy megfujtanám.