16. Fejezet ~Mondjuk el~ (1/2) (2/2)

16. Fejezet

~Mondjuk el~

  - Elmegyünk egyet sétálni?- vetem fel a hirtelen támadt ötletemet, evvel megtörve a meghitt csendünket.

  - Komolyan most akarsz sétálni menni?- egyik szemöldökét magasba emelve fürkészi az arcomat, gondolom valamiféle utaló jelet keres arra, hogy viccelek.

  - Teljesen komolyan gondoltam. Miért?

  - Nem rég közölted, hogy az anyád kiakar nyírni, erre te késő este sétálni akarsz, holott a sötétséget sem szereted, minden rossz horror film így kezdődik.

  - Ne akadj fent a részleteken drága. Ezek így is vannak, de Te velem lennél. Csak egyedül nem szeretem a sötétséget, anyám még ha kint is bóklászik, mint valami holdkoros akkor sem ártana nekem mások jelenlétében, biztosan nem. És nem egy rossz horror filmben vagyunk, hanem az életünkben, ami szerintem eléggé jó.- mosolygók rá és felhúzom az ágyról.- Na akkor mehetünk?

  - Oké, de nem hinném, hogy egy boxerben és pólóban kéne mennem, ahogyan neked sem a pólómban és egy pizsama rövidnadrágban.- arcára egy hatalmas vigyor költözik.

  - Mondasz valamit, tíz perc és itt vagyok!- egy vigyor kíséretében nyomok Hemmo ajkaira egy gyors puszit, és már ott sem vagyok.

Magamra kapok egy rövidnadrágot és egy Nirvana-s topot, majd visszamegyek Luke szobájába, hogy onnét indulhassunk. Amint elhagyjuk a házat, Lucas máris faggatózni kezd.

  - Hová megyünk?

  - Nem tudom, csak úgy sétáljunk.

Egy ideig csak csendben lépkedünk egymás mellett. Mindketten elvagyunk merülve a gondolatainkban. Nem tudom, hogy helyes döntés volt beavatni Luke-ot, még ha ezt nagyvonalakban is tettem, viszont az tény és való, hogy kicsit felszabadultabban érzem magam, így hogy valaki tud erről…

  - Ashton, hogy-hogy nem kérdezett erről az egészről semmit?- a kérdése a semmiből jött.

  - Nem tudom, de nem is érdekel. És különben is, ha kérdezett volna, akkor sem mondtam volna semmit sem. Vele mindig kedvesek voltak és szeretetteljesen bántak vele, nem akartam, akarom, hogy a jó emlékei a szüleikkel szerte foszoljanak és valami olyant képzeljen bele, ami nem is úgy volt.

  - Igazad lehet.- kezeinket összekulcsolja.- Jut eszembe, a Karácsonyt nálunk töltöd, illetve töltitek?- tereli a témát, ami jó.

  - Nem igen beszéltünk erről. De ha szívesen láttok, akkor szerintem igen.

  - Persze. Anyu már meg is vette nektek az ajándékokat.

  - Basszus!- állok meg hírtelen.

  - Mi az?

  - Teljesen kiment a fejemből, hogy még senkinek nem vettem semmit! Eljössz velem valamelyik nap?

  - Persze, még nekem is van mit beszereznem.

Egy félórás séta után haza indulunk és eltesszük magunkat holnapra.

Be kell vallanom reggel kialvatlanul térek magamhoz. Az éjszaka folyamán nem sokat aludtam, inkább pörögött az agyam. De amint eszembe jut min is, azonnal feldobott állapotba kerülök.

  - Pikachu téged választalak!- ugrok be Luke ágyába, abban reménykedve, hogy ez elég az ébredéséhez.

  - Bolond!- nyöszörög, majd fejére húzza a párnáját.

  - Pikachu még mindig téged választalak!- kezdem el tolni, végül sikeresen le is lököm.

  - Látom nem bírsz magaddal! Máskor kedvesebb ébresztés kérek!- fonja karba kezeit a földön ülve.

  - Előfordul, tudod. Majd meglátom, mit tehetek!- kacsintok rá.- Viszont hagylak készülődni, ja és jut eszembe suli után el kéne akkor menniünk vásárolni szóval úgy készülj!- s már ott sem vagyok.

Magamra veszem az egyenruhámat, bepakolom a mára szükséges tanszereket, a megtakarított pénzem és már a konyhába is vagyok, hogy megigyam a szokásos adag kávémat és bekapjak néhány falatott.,

  - Szerintem, erre neked nincs szükséged!- veszi ki a kezemből Luke a bögrémet.

  - Oh, dehogy is nem! Ha életben akarsz maradni leteszed az asztalra és hátrálsz két lépést.- összeszűkült szemekkel nézek rá.

  - Jó-jó!- nevetve leteszi és felemelt kezekkel hátrál egy kicsit.

Ő is megreggelizik és már indulunk is.

  - Ma mitől vagy ennyire zakkant?

  - Nem aludtam sokat, gondolkoztam és számoltam.

  - Mindig is tudtam, hogy a matektól megőrülsz.- ölti rám a nyelvét.

  - Fogd be csillagvirágocskám!- nevetem el magam.

  - Komolyra váltva a szót, mit számoltál és min gondolkoztál?

  - Csak azt, hogy lejárt a három hónap.- molyosom még nagyobb lesz, már ha ez lehetséges.- És el gondolkoztam az érzéseimen.

  - És?- megáll és magával szembe fordít.

  - Mi és? Nem egyértelmű?- mutatok végig magamon.

  - Nem teljesen.

  - Boldog vagyok, végre szinte minden olyan mint régen és rájöttem mennyire is szeretlek.- Luke szemei valósággal felcsillannak.

  - Én is szeretlek hercegnő!- csókban forrunk össze.

*

Suli után ahogyan megbeszéltük, vagyis kijelentettem vásárolni megyünk. Liz-nek könnyedén találok ajándékot és Luke-ot is kisegítem, hogy mit válasszon az anyukájának. Én egy pár ezüstös fülbevalót választok neki, Luke pedig egy elegánsabb karkötőt. A többi fiú ajándékával már meggyűlik a bajom, de végül csak találunk mindenkinek valamit. Andy-nek egy csodás motor makettet, Jack-nek és Ben-nek közösen egy-egy órát veszünk. Ashton-nak egy pár egyedi dobverőt, amibe vésettem egy aranyos szöveg, Mikey is hasonlót kap, csak ő capoval. Calum-nak egy bandapólót és egy hozzátartozó CD-t veszek. Természetesen Luke ajándéka várat még magár, de neki is már kinéztem valamit, majd visszajövök érte.

Ajándéktáskákkal felpakolva haza indulunk, otthon pedig jó helyre rakjuk őket, hogy a fiúk ne találják meg. Miután az elrejtésel végzünk átmegyünk Luke-ékhoz tanulni. Liz már nagyon hiányolt és leszidott, hogy közel egy hónapig nem voltam itt és még a telefont sem voltam hajlandó felvenni nekik. Bocsánatot kérek, de nem kezdek mentegetőzni, sem magyarázkodni.

  - Ki mondja el Ashton-nak?- kérdezek rá, hazafelé tartva.

  - Te bátyád!

  - Jó akkor közösen fogjuk, ha nem élőhalott állapotban lesz.

  - Megbeszéltük.

Hazaérve az elhatározásunk meghiúsulni látszik, ugyanis Ashton még nincs itthon, ami egyenlő avval, hogy vagy túlórázik vagy a másik munkahelyén van. Legalább lesz időnk kitalálni, hogyan is mondjuk el. Azonban Calum-ot és Mikey-t sikeresen megtaláljuk, ez nem jelent kihívást, ugyanis a konyhában üvöltöznek egymással, hogy hogyan is kell brownie-t sütni. A látványuk valami fergeteges; mindketten úsznak a lisztben, feltehetőleg egymást dobálták vele, mert körülöttük is mindent beterít a fehér pórállagú búzakészítmény. Egy keverő tál árválkodik a pult közepén, a hűtő tárva nyitva, ahogyan a szekrények is.

  - Öhm, esetleg segítsek valamit?- próbálom megállítani a fiúkat.

  - Te maradj ki ebből!- szólnak rám egyszerre.

  - Jól van, nem kell leharapni a fejemet!- védekezően emelem magam elé a kezeimet.

  - Hood hidd már el nekem, hogy először a tojást kell belerakni és a cukrot.

  - Kizárt dolog Clifford először a csokit kell megolvasztani vajon és ahhoz kell adni a tojást és a cukrot.

Ezután összeszűkített szemekkel merednek egymásra. Eközben Lucas eltűnt mellőlem, de hamar elő is kerül egy papírral a kezében. Besétál vele a harctérre és leteszi a még tisztán marad területre.

  - Fogjátok be! Itt a recept csináljátok az alapján. Ennyire ti sem lehettek hülyék!

A két fiú egyszerre csap le a papírra, végül Calum kezében marad és végre neki látnak a sütésnek.

A végeredmény meglepően jó. A sütemény ehető, nem gyújtották vagy robbantották fel a konyhát, nem ölték meg egymást és össze is takarítottak. Meglepődtem rajtuk.

*

Luke-al hazafelé tartva a nagy bejeltésünket tervezzük. Komolyan akkora ügyet csinálunk belőle, mintha legalábbis egy eljegyzést vagy egy terhességet kéne elmondanunk. Röhejesek vagyunk, de mi ilyenek vagyunk és ez így van jól.

  - Csak nem izgulsz?

  - Áh, dehogy Lucas, kicsit sem!

  - Azt érzem.- nevet fel.

  - Bocsi!- lazítok a kezemen, ami eddig Luke kezéből préselte ki a vért. - Mondjuk, azért majd megnéznélek te milyen leszel, ha Liz-éknek kell majd elmondanunk.- öltöm rá a nyelvem, miközben megáll és elfehéredik.- Nyugi, Anyud és apud kb. fogadást kötött arra, hogy mikor jövünk össze. És mellesleg Andy aggodalmaskodott miattad, hogy meleg vagy.- még mindig muszáj nevetnem ezen a feltevésen.

  - Így már sokkal jobb… Nem, nem igazán. És mikor is beszéltél te apával?

  - Hosszú és vicces történet. Elvitt egyszer motorozni, aztán csak úgy felhozta a témát, hogy meleg vagy. Kidumáltalak, erre meg elkezdett piszkálni, hogy Liz-zel mindig is arra számítottak, hogy mi együtt leszünk. Persze Andy-nek mondtam a szokásos „csak barátok vagyunk” dumát, erre meg jött az esküvővel, mit az óvodások.

  - Esküszöm nem is az én apám lenne.- neveti el magát a történet végére.

Belépve a házba Ashton kutatásra indulunk, vagyis csak a nappaliból ordibálunk, de hatásos, mert elő kerül. Igaz egy szál törölközőben a derekán, és egy másikkal a kezében, amivel a haját törölgeti, de elő kerül.

  - Sziasztok! Mi ez a rikácsolás?

  - Szia! Csak van valami, amiről beszélnünk kéne.- idegesen fújom ki a levegőt.

  - Aggódjak?

  - Nem, nem kell.

  - Oké, akkor gondolom rá ér annyira a dolog, míg felöltözőm.

  - Persze.- próbálok rá mosolyogni, de nem teljesen az sül ki belőle.

Ashton, eltűnik a szobája. Luke kezeit a vállamra helyezi, és egy „Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!”-t suttog a fülembe, amitől kiráz az a jóleső fajta hideg.

  - Itt is vagyok! Mondhatod.

  - Oké, szóval először is ne akadj ki! Másodszor fogalmam nincs, hogyan mondjam el. Szóval csak egyszerűen kijelentem, hogy evvel a mellettem lévő bolonddal együtt vagyunk.

  - Hogy mi van? Mi? Te és Hemmings? Mióta?

  - Három hónapja.

  - Három kibaszott hónapja együtt vagytok, és nem mondtátok el? Legalább én vagyok az egyetlen, aki nem tudta?- dühösen áll fel a kanapéról, ide-oda kezd járkálni és néha a hajába túr.

  - Nyugi, senki sem tudta és még most sem tudják.

  - Oké. Várjunk, szóval amikor annyira szét voltál esve miatta, nem csak egy haveri balhé volt?! Én ki heréllek Hemmings!- Luke felé közeledik villámokat szóró tekintettel.

  - Hé, nyugi! Megtörtént, megbeszéltük, vége van, nincs semmi baj!

  - Hát nem mondanám!- ül vissza a kanépra.- Mellesleg, miért kellett titkolni eddig és miért most mondod el?

  - Ez volt az egyik ok, amiért nem mondtuk el. Mert ha összekapunk, ahogyan az meg is történt, szét szedte volna a társaságot. Ezt nem akartam. És nem is voltunk biztosak abban, hogy valósak e az érzéseink, de ez három hónap alatt kiderült.

  - Végül is, lehetne rosszabb is. Legalább nem egy vadidegen, akiről nem tudok semmit, Luke-ot ismerem és tudom, hogy remek ember és vigyáz rád. Szóval, sok boldogságot, de nem szeretnék még nagybácsi lenni!- néz szigorúan Luke-ra, de ugyanakkor mosolyog is.

  - Szóval akkor mégsem akarsz kiherélni?- merészkedik közelebb a szőkeség.

  - Ha ki kehérrel, Do nem lesz valami boldog és idővel azért majd szeretnék nagybácsi lenni!- nevetve kacsint egyet a bátyám.

  - Hm, tetszik a gondolatmeneted!- pacsiznak össze.

  - Oké, sziasztok!- vöröslő fejjel és nevetve hagyom magukra, nem akarom ezt a fajta beszélgetést tovább hallgatni.

Az emeleten bekopog Mikey szobájába, hátha itthon van. Válasz nem érkezik, de azért még is benyitok. Jól sejtettem, hogy fülhallgatóján keresztül üvölteti a zenéjét és nem hallott semmit. Kihasználva az alkalmat megijesztem, szegénykém majdnem leesik az ágyról.

  - Szia hercegnő! Mi a helyzet?

  - Lent olyanról folyik, folyt a társalgás, amire nem vagyok kíváncsi. Szóval gyorsan elmenekültem onnét. És veled mi van?

  - Ugyan, mi lehet az a téma, amit ennyi év alatt nem szoktál meg?

  - Ezt inkább hagyjuk. Amúgy, képzeld van barátom.- hatalmas mosollyal avatom be.

  - Na, ez csodálatos! Mióta, és ki az?- velem együtt örül.

  - Három hónapja. Ha kíváncsi vagy rá, lent van a nappaliban és Ashton-nal beszél.

  - Hát, akkor mit ülünk még itt, nyomás!- húz fel az ágyról és elindulunk lefelé.- Te becsaptál engem? Itt csak Ash és Luke van! Elüldöztétek?- felváltva néz a két fiúra.

  - Kit?- kérdeznek vissza egyszerre.

  - Do barátját.

  - Nem. Én vagyok az!- büszkén kihúzza magát Luke.

  - Úgy tudtam! Gratulálok!

  - Köszönjük!

15. Fejezet ~ Próba~ (1/2) (2/2)

15. Fejezet

~Próba~

Engedelmesen bólintok egyet, és a cipőmért megyek. Nem tudom, hogy képes leszek-e megszólalni és valamit is mondani neki, de ha meg se próbálom nem fog kiderülni.

  - Mi a baj? Mi történt?- beletelik jó néhány percbe mire megszólalok.

  - Összevesztem Hemmings-el és már nem az életem része, ami kegyetlen szar érzés. Tudod nagyon jól, hogy egészen kiskorom óta Ő a legjobb barátom, mindig mellettem volt és törődött velem, hülyültünk és miegymás. Hiányzik és olyan mintha nélküle nem tudnék létezni. Nem tudom milyen az élet, ha nincs mellettem, mert mindig ott volt.- szakad ki belőlem nagy szipogások közepette.

  - Hát Ő sincsen sokkal jobban. Min vesztetek ennyire össze?

  - Csak félreértések. Ennyi, mindegy, hagyjuk ezt.

Ashton bólint, evvel jelezve, hogy tiszteletben tartja a kérésemet.

  - Figyelj, nincs jogom beleszólni és nem is tudom pontosan min kaptatok ennyire össze, de szerintem le kéne ülnötök és megbeszélnetek, mint ahogyan azt a felnőttek teszik és nem besértődni egymásra, mint két óvodás.- mégsem bírja ki, hogy ne szóljon hozzá valamit.

  - Ashton, hidd el nagyon jól tudom hogy beszélnem kéne vele, de ez nem olyan egyszerű. Fogalmam nincs, mit mondjak neki és hogyan. Ehhez nekem még kell egy kis idő, ahogyan neki is, hogy tisztázódjon nála is minden.

  - Jaj, húgi!- ölel magához.

*

Szombat délelőtt Calum huppan le mellém a kanapéra és egy kamerát nyom a kezembe.

  - Jó reggelt Do! A srácok most rakják össze lent a cuccokat, engem meg felzavartak hozzád, hogy fogjalak be kamerásnak, ugyanis szeretnénk, ha felvennéd a mai próbát. Lesz egy új szám, amit Luke írt és még mi sem hallottuk és pár régebbi számot is szeretnénk eljátszani és azt is, hogy felvedd! Ugye jössz?- Calum egy adrenalin bomba ma reggel és teljesen be van zsongva látszólag, amit az össze-vissza beszédje és a hadarása is alátámaszt.

Válaszadásra nincs esélyem, máris az alaksor felé kezd el húzni. Hemmings és Mike a gitárjukat hangolják, bátyám a kezeit melegíti be. Calum a helyiség közepére toll, majd a basszusgitárjához lép. Hemmings ahogyan befejezi előkészületét tekintete megtalál és meg is állapodik rajtam. A levegő összetétele számomra megváltozik, a köztünk lévő feszültség áramlása épül bele. Csodás!

  - Öhm… Na szóval köszönjünk Hercegnő, hogy lefáradtál és hajlandó vagy segíteni nekünk. Nem kell egy fát játszanod, sőt… Így mászkálj nyugodtan körülöttünk, meg amit szeretnél, nem fogsz minket megzavarni.- Mikey kedvesen mosolyog és ő is teljesen be van lelkesedve.

  - Oké, ti valamit terveztek?- gyanakodva mérem végig Őket.

Mind a négyen egymásra néznek, de senki sem válaszol a kérdésemre. Ashton beszámol, én pedig elindítom a kamerát, majd fel is csendül a jól ismert dallam, ami egy Green Day cover. Összesen tíz számot játszanak, amiben vegyesen vannak saját és cover dalok.

Ash kilép a dobfelszerelés mögül a másik két srác leteszi a hangszerét és a kanapéra ülnek, már kapcsolnám ki a felvevőeszközt, amikor is rám szólnak, hogy ne tegyem, mert még fel kell vennem Hemmings új dalát. Remek, máshoz sincs kedvem csak ahhoz, hogy az Ő hangját halljam és csak rá figyeljek. Elektromos gitárját lecseréli egy elektroakusztikusra és néhány lágy akkorddal indít. Megvárja, hogy rá nézzek és bele is kezd. Kék szemei most inkább szürkén csillognak.

I drove by all the places we used to hang out getting wasted

Elautóztam azok a helyek mellett, ahol együtt lógtunk, émelyítő

I thought about our last kiss, how it felt the way you tasted

Az utolsó csókunkra gondoltam, milyen íze is volt

And even though your friends tell me you’re doing fine

És bár a barátaid azt mondják, jól vagy

And you’re somewhere feeling lonely even though he’s right beside you

Valahol magányosnak érzed magad, annak ellenére is, hogy ő ott van melletted

When he says those words that hurt you do you read the ones I wrote you?

Amikor azokat a szavakat mondja, amik megbántanak téged, elolvasod azokat, amiket én írtam neked?

Sometimes I start to wonder, was it just a lie?

Néha eltűnődöm, ez csak egy hazugság volt?

If what we had was real, how could you be fine?

Ha igaz volt, ami köztünk volt, akkor hogy lehetsz jól?

‘Cause I’m not fine at all

Mert én egyáltalán nem vagyok jól

I remember the day you told me you were leaving

Emlékszem a napra, amikor azt mondtad, elmész

I remember the makeup running down your face

Emlékszem, ahogy a sminked folyt le az arcodon

And the dreams you left behind you didn’t need them

És magad mögött hagytad az álmokat, nem volt rájuk szükséged

Like every single wish we ever made

Ahogy minden egyes kívánságra sem, amiket kívántunk

I wish that I could wake up with amnesia

Bárcsak amnéziásan ébrednék fel

And forget about the stupid little things

És elfelejteném azokat a hülye kis apró dolgokat

Like the way it felt to fall asleep next to you

Mint például milyen érzés volt elaludni melletted

And the memories I never can escape

Az emlékeket, amiktől nem tudok szabadulni

‘Cause I’m not fine at all

Mert én egyáltalán nem vagyok jól

The pictures that you sent me they’re still living in my phone

A képek, amiket küldtél nekem, még mindig a telefonomban vannak

I admit I like to see them, I admit I feel alone

Bevallom, szeretem őket nézegetni, bevallom, magányosnak érzem magam

/5 Seconds of Summer - Amnesia/

Már az első pár sornál könnybe lábadt a szemem és rájövök, hogy kettőnkről szól a dal- még ha a szöveg jól is burkolja-. Ameddig csak tudom visszatartom magam, de képtelen vagyok végig hallgatni, zokogva rohanok el az alaksorból ki az udvarra, a fűzfa alá. Valamit nagyon elrontottunk valahol…

  - Látod, pont ezért nem akartam ezt az egészet. Nem akartalak elveszteni, sem megbántani és még is ez lett és itt tartunk. Rohadt szarul esett, hogy nem bízol meg bennem és egy ribancnak néztél, amiért a közös barátunkkal csallak meg, ami a világ legnagyobb baromsága. Nem tudom Hemmings, hogy mit kéne tennünk és hogyan.- fel sem nézve, egy fűszállal játszva törnek utat maguknak a szavak, ahogyan érzékelem jelenlétét.

  - Szerintem ideje lenne, ha leülnénk és megbeszélnénk mindent. Ezt rendbe kell hoznunk, mert nem jó ez egyikünknek sem, tönkretesz mindkettőnket, ez nyilvánvaló.- az egész testem beleremeg hangjába és a szavaiba, amit nem tudok hová tenni.

  - Szerinted ezt még rendbe lehet hozni Hemmings?- felemelem a fejem és reménykedve ránézek.

  - Semmi sem lehetetlen csak akkor, ha nem is próbálunk érte tenni valamit. Viszont csak akkor lehet minden rendben, ha őszintén beszélünk a másikkal és nem titkolózunk többet!

  - Teljesen igazad van. Szükségem van rád bármilyen formában, kell a tudat, hogy mellettem vagy… Tudom, hihetetlenül önzőnek hangzik, de ezt érzem. Miért feltételezted, azt amit?- mintha kikapcsolták volna az agyam és a szám között lévő szűrőt, gondolkodás nélkül árad belőlem minden.

  - Tudom, hogy hülyeségeket beszéltem, de iszonyatosan mérges voltam, hogy nem vagy hajlandó beszélni velem és nem gondolkoztam csak kimondtam a szavakat. Tudom, hogy nem vagy az, aki ilyent tenne. Sajnálom! Viszont ha már itt a bizalomnál tartunk, te sem igazán bízol bennem, máskülönben elmondtad volna akkor és ott. Miért van ez?

  - Hemmo én mindenkinél jobban megbízom benned, csak egyszerűen nehéz beszélni róla és nem akarom, hogy ezek miatt máshogyan nézz rám és máshogy kezelj. Nem akarom, hogy sajnálj és hogy folyamatosan olyanokat kérdezz, hogy jól vagyok-e. És mielőtt azt hinnéd Calum tud minden, nincs így, éppen hogy csak pár dolgot tud, de bár ne tudná. Ha az kell ahhoz, hogy vissza kapjalak barátként vagy esetleg több ként is akkor mindent elfogok mondani szépen lassan, de nem itt fogom elkezdeni.

  - Rendben. Akkor szent a béke?

  - Remélem.- Luke azonnal eltünteti a köztünk lévő távolságot és magához ölel.- Annyira hiányoztál.- bújok jobban hozzá.

  - Tudom, te is hiányoztál. Nevetségesen gyerekesen viselkedtünk! Ígérd meg, többet ilyen nem lesz, ha valamin összekapunk leülünk és megbeszéljük.

  - Ígérem.- mosolyogva nézek a szemeibe.

Végig simít az arcom, ajkai pedig lassan közelednek az enyémek felé, végül összeérnek. Csókja hihetetlenül lágy és szenvedélyes. . Ez a csók egészen új dolgokat ébreszt fel bennem és fogalmam nincs mi az, de hihetetlenül élvezem az érzést.

  - Hé srácok, hol vagytok?- Ashton hangjára, azonnal tisztes távolságba húzódunk egymástól Luke-al.- Kéne a kamera, hogy megtudjuk nézni a videókat. Áh, itt vagytok! Gyertek be!- mosolyogva emeli fel a kamerát mellőlem és máris befelé indul.

Lucas-al azonnal egymásra nézünk.

  - Basszus!- idegesen a hajamba túrok.

  - Mond, hogy nem vette fel ezt az egészet. Ugye kikapcsoltad?

  - Fogalmam nincs! Ne, ne, ne! Ezt nem szabad hallaniuk és Ash-nek nem így kéne megtudnia az egészet.

  - Gyere! Van egy ötletem.

  - Srácok, ne nézzétek még meg! Mit szólnátok, ha előbb Do szétvágná őket, és ha kell javítana rajta? Na?

  - Ezt utána is meg tudja csinálni, én szeretném most megnézni az egészet. Ti hogy vagytok vele?- néz Mike-ra és Calum-ra Ash és a két srác bólint egyet, hogy egyet értenek a bátyámmal.

Hát Luke módszere nem jött be így, muszáj tennem valamit. A TV-hez megyek, kihúzom belőle az USB kábelt a kamerából pedig kiveszem a SD- kártyát és Luke szobájába rohanok vele, ahol magamra zárom az ajtót. Ez sem igazán jó ötlet, de hirtelen csak ez jutott eszembe.

  - Doreen azonnal nyisd ki ezt a cseszett ajtót és add ide a felvételt!- dörömböl az ajtón Ash.

  - Nem!- tiltakozom és leülök Luke ágyára.

  - Doreen szépen kérlek gyere ki és add azt ide, mindenkinek sokkal jobb lenne. A fiúk is kíváncsiak, hogy hogyan sikerült.

  - Akkor sem adom oda!

  - Oké! Kössünk kompromisszumot, mit kérsz a kártyáért cserébe?

  - És ha azt mondom erre se vagyok hajlandó?

  - Akkor betöröm az ajtót és erőszakkal veszem el!

  - Ashton, miért ilyen fontos ez a nyamvadt felvétel.

  - Ezt én is kérdezhetném! Na hajlandó vagy egységet kötni.

  - Legyen. Mind annyian elmegyünk most sétálni a felvételt én teszem el és ha vissza jöttünk odaadom.- meg a fenéket, de hátha addigra kitalálok valamit mit kezdhetnék vele.

  - Meg egyeztünk!

  - Oké, akkor menny el az ajtótól és szólj a srácoknak, hogy készülődjenek és én is azt teszem.

Már csak Ashton lefelé haladó lépteit hallom, kinyitom az ajtót és átmegyek a szobámba, hogy elrejtsem a SD- kártyát és hogy átöltözzek.----

Menetközben egy kissé lemaradunk a szőkével, hogy kitaláljunk valamit.

  - Szerinted mit kellene tennünk? Azt a beszélgetést nem hallhatják meg!

  - Uh, mi lenne, ha elmondanánk nekik, hogy felvettük a magánbeszélgetésünket és szeretnénk kitörölni, mielőtt odaadód a kártyát? Hm?

  - Ez lenne a helyes. Miért nem jutott előbb az eszedbe?

A beszélgetésünket lezártnak tekintjük evvel, és a többieket utolérve kapcsolódunk be a beszélgetésbe. Éppen Luke be nem fejezett számát elemezik, így én sem hagyhatom szó nélkül, hiszen mint laikus „rajongó” az én véleményem is sokat számít, hogy érdemes- e foglalkozni evvel a számmal vagy mehet a süllyesztőbe.

  - Őszintén megmondom, a dallama nagyon szép, és a szövege mélyen megérintett. Viszont ezekkel szemben rossz érzést kelt bennem. De szerintem ne vessétek el ezt a dalt, egyszer talán sláger lesz!- kacsintok egyet.

  - Oké, akkor elkezdhetjük megírni a zene alapot dobra és basszus gitárra és a szöveget is fel kell még osztani!- lelkesedik be a dal szerzője.

  - Most már elárulhatod ki inspirálta ezt a dalt!- kezdi Luke cukkolását Ashton.

  - Elhiheted az égvilágon senki sem.- hazudik, ami érthető is, mert hogy hangzana a következő: „Áh, csak a húgod akivel titokban jártunk, aztán egy hülyeségen összekaptunk, de már minden rendben van köztünk. Ne aggódj!”

Ash csak egy vállrándítással reagálja le a dolgot, én pedig kiengedem a bent tartott levegőmert, mert azt hittem nagyobb faggatózás lesz és mi magunk fogjuk lebuktatni magunkat a reakcióinkkal.

Ashton- nak útközben elmagyarázom, hogy azért léptem le a kártyával, mert bepánikoztam és hírtelen nem tudtam mit kellene tennem. Aztán azt is elmondtam, hogy az ijedségemet az okozta, hogy felvettem a Luke- al zajlott beszélgetésemet és mivel ez csak kettőnkre tartozik, nem akartam, hogy bárki más is meglássa, ezért szeretném elkérni a SD- kártyát és megvágni a felvételt, ami által törölve lesz a beszélgetés, utána megnézhetik. Természetesen megértik és jól kiröhögnek, hogy ennyire szerencsétlen vagyok illetve vagyunk.

Otthon azonnal a szobámba vonulok és magamra csukom az ajtót. Bekapcsolom a gépem, belehelyezem az SD- kártya olvasót, megnyitom a megfelelő programot és várom a betöltését. Amint minden a megfelelően megjelenik a képernyőmön a vége felé tekerem és egészen addig mászkálok a videó sávon, míg el nem érem a kirohanásom pillanatát. Levágom a felesleges részt a többit pedig elmentem, ami közel 2 órát fog igénybe venni, mivel hosszú és jó minőségű. Áramforrása helyezem a laptopom és magára hagyom.

  - Kb két óra múlva megnézhetitek.- ülök le Mikey mellé, aki véres küzdelemben van Luke-al szemben valami videó játékban.

  - Te most csak ugye szórakozol velünk?- néz rám Ash, kissé kiakadva.

  - Miért tenném? Tudod, mindenhez idő kell így ehhez is. Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy 2 perc alatt meg lesz?!

  - Ami azt illeti arra számítottam, mert már nagyon kíváncsi vagyok.

  - Miért ilyen fontos ez? Ez is csak egy próba volt, nem?- bátyám és Calum összenéznek.

  - Egyszerűen csak érdekel, hogyan mutatunk és hogyan szólunk, mert teljesen más visszanézni és hallgatni az egészet mint ahogyan ott lejátszódik és különben sem láttam még magamat így kívülről. Ennyi!

Miért érzem úgy, hogy valamit nem mond el?

  - Hát nem állítom, hogy a hangzás a legtisztább lett. Mármint ti jól szólatok, de a kamera mikrofonja nem tudom, milyen minőségben rögzítette a hangotokat.

  - Luke legyőzött. Érted, Lucas, érted, Lucas legyőzött, engem, a nagy Michael-t!- megsemmisülve pislog rám Mike, a szavakat tagolva.

  - És most mit csináljak vele? Verjem meg vagy szidjam le esetleg?- ironikusnak szántam kérdésem, de lehet nem jött össze, hiszen válaszol.

  - Szidd le és kérlek ma ne adj neki vacsorát!- hangja továbbra is elkenődött és komoly.

  - Jól van Michael!- simogatom meg a buksiját.

  - Először is nem vagyok Lucas, másodszor pedig nem tudsz veszíteni, harmadszor pedig, Do ugye kapok vacsit?!

  - Már pedig az anyakönyvi kivonatodban és minden hivatalos dolgodon Lucas áll, így kétségkívül Lucas vagy!- vág vissza Mike egy nyelvöltés kíséretében, miközben mellkasa előtt összefonja karjait.

Mikey visszaemeli rám a tekintetét, mint aki válaszra vár. Kuncogva megrázom a fejemet, hihetetlen milyen gyerekesek. Mondom én, de se baj. A mellettem lévő srác egyik szemöldökét felhúzva kémlel továbbra is.

  - Most mi az?- nézek rá hatalmas mosollyal.

  - Csak örülök, hogy visszatértél látszólag.- félig magára ránt, ugyan is eddig a kanapé karfáján ültem, és egy barackot nyom a fejemre.

  - Áu! Ez nem tetszik!- válaszolok nevetve, de azért tényleg nem tetszik.

Többiek csak jót somolyognak, nem hogy segítenének. Amint hajlandó elengedni a konyhába vonulok valami ételt gyártani, ugyanis az idő már a hat órát verdesi. Tanácstalanul nyitogatóm, hol a hűtő, hol pedig a szekrények ajtaját, hogy összeálljon valami étel a fejemben, de semmi.

  - Oké! Srácok mit ennétek?- nézek ki a nappaliba, ahol mindenki a telefonját bújja néma csendben.

  - Hm?- néznek rám egyszerre.

  - Mit ennétek?- forgatom meg a szemeimet.

  - Nekem mindegy mit rittyentesz össze.- adja az igazán kisegítő választ Luke, majd ismételten minden figyelmét a telefonjának szenteli.

  - Van itthon csirke? Úgy ennék egy kis sült csirkét!- Calum a hangos gondolatmenete közben végig nyalja alsó ajkát.

  - Szerintem van. Mike, Ash?

  - Csináld meg azt a mexikói mixet, amit múlthéten vettem. És szerintem tökéletes hozzá a csirke.- tanácsolja bátyám.

Nem válaszolok csak a csirke keresésére indulok, amit sikeresen meg is találok. Undorodva teszem a mosogatóba a húst és meleg vizet engedek rá, hogy kissé kiolvadjon. Majd egy tálba rakom és pár percre a mikróba teszem, hogy a legtöbb szövet felengedjen. Míg erre várok előkeresem a fűszereket és a sütőzacskót. Beledobálom a felengedett húst, hozzá adom a fűszereket és a sütőbe rakom. Ezt követően neki is kezdek a zöldség párolásnak, ami nem nagy tudást igényel, bár a hús sem.

Mire minden kész lett, arra a döntésre jutottam, hogy a srácokat fogom befogni a terítésre, így a nappaliba indulok értük, azonban már csak Luke ül ott és a telefonját nyomkodja még mindig. Mögé settenkedem, kezeimet pedig vállaira rakom, kissé előre dőlök, hogy tudjak vele beszélni.

  - Mit művelsz?- fordítja felém fejét, így csak pár centi van közöttünk.

  - Én az égvilágon semmit sem művelek. Csak jöttem szólni, hogy kész a vacsora és szeretnélek megkérni, hogy teríts meg. Ja és jut eszembe, szeretnék még ma veled beszélni.- nyomok egy puszit az arcára majd Calum szóbájába indulok, hogy neki is szóljak.

Maradék két fiút az emeleten találom meg és nekik is átadom az információt, kik ezen hír hallatán, szinte fellökve rohannak a konyhába, én pedig mosolyogva és fejingatva megyek utánuk. Megvacsorázunk, s míg a fiúk elpakolnak én felmegyek a laptopomért, leviszem és csatlakoztatom a TV-hez, hogy megtudjuk nézni a próbát. Ashton fellelkesülve rohan a kanapé felé és szó szerint levágódik a közepére, evvel nem sok helyet hagyva négyünknek. Nagy nehezen elhelyezkednek, én pedig elindítom.

*

  - Bejöhetek?- kopogtatok Luke szobájának ajtaján.

  - Pillanat!- jön a válasz és tényleg pillanatokon belül kinyitja azt és behúz rajta.

  - Van valami baj? Talán még mindig nem vagyunk jók?- ahogyan végig mérem, feltűnik, hogy nincs minden rendben vele, valami bántja.

  - Nem, nem erről van szó, mi tökéletesen rendben vagyunk.- mosolyodik el, s közelebb lép hozzám, kezeit a derekamra fonja.

  - Ennek igazán örülök.- egy levakarhatatlan vigyor kíséretében vezetem fel karjaimat a nyakához.- De akkor mi bánt?

  - Semmi komoly, csak egy csaj zaklat. Próbáltam már finom és durván is lerázni, de nem fogja fel.

  - Ugye nem az, akit múltkor leütöttem?- a düh csak úgy elárassza a testemet, nem Luke-ra haragszom, egyáltalán nem.

  - De, igen Ő az!- nevet fel.

  - Ezen mi olyan vicces?

  - Csak, hogy ennyire féltékeny vagy. És viccesen nézett ki, ahogyan behúztál neki.

  - Inkább mondanám borzasztónak, de ha továbbra sem áll le, többet kap egy behúzásnál.- mosolyom gonosz formát ölt.

  - Ne keveredj bajba, megoldom.- puszit nyom a homlokomra és magához ölel.

  - Annyira hiányzott ez!- bújok jobban hozzá.

  - Nem úgy volt, hogy beszélni szeretnél velem?

  - De igen.- sóhajtok egy hatalmasat, miközben letelepedünk az ágyára.

  - Nem hangzik valami bízatóan.

  - Hidd el nem is az. Figyelj, erről senkinek sem beszélhetsz, bármit is mondok és te bármit is látsz helyesnek, nem beszélhetsz róla! Lehet zavaros lesz az egész, de erről még nem beszéltem senkinek sem, és most sem igazán tudom, hogyan kéne és mit kéne mondanom. És ígérd meg nem fogsz máshogyan tekinteni rám, ez az egész ne befolyásoljon semmit sem. Oké?

  - Még mindig nem tetszik ez az egész. Ígérem, hogy ugyan az a hercegnő maradsz számomra, aki most vagy és senkinek nem fogok szólni semmit az itt elhangzottakról.

  - Hol is kezdjem, hogy érthetővé váljon? Tudod, hogy sohasem jöttem ki jól a szüleimmel, ezért is vagyunk Ashton-al ebben a házban. Emlékszel, hogy amikor ide költöztünk fel volt szakadva a szemöldököm és azt mondtuk, megcsúsztam és lefejeltem a pultot?- bólintással jelzi, hogy emlékszik rá.- Hát nem megcsúsztam. Apa, anya és Ashton veszekedtek, pontosítok miattam veszekedtek. Egy éjszaka zokogva ébredtem, Ash pedig egész éjszaka vigasztalt, kevés sikerrel, csak azt mantráztam neki, hogy vigyen el innét. Nem kérdezett semmit csak megígérte, amint teheti elvisz. Amint betöltötte a tizennyolcat, jött az az ominózus veszekedés. Üvöltöztek egymással, én pedig ezt nem akartam. Szólni próbáltam, hogy hagyják abba, akkor már inkább maradok, de nem tudtam ezt végig mondani, apám akkora erővel ütött meg, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és neki estem a konyhapultnak. Ashton talán itt értette meg miért is akarom, hogy vigyen el innét. Amint visszaértünk a korházból, újabb balhé robbant ki, Ashton immáron fortyogott a dühtől. Megfenyegette apámat és anyámat is, ha nem tesznek eleget a feltételeinek feljelenti apámat gyermekbántalmazásért. Persze apám ezt nem hagyhatta, hogy csorba essen hírnevén így Ashton megkapta ezt a házat és elérte, hogy a szüleim lemondjanak rólam, ő pedig a gyámom lett. Sohasem kérdezte, hogy egyszeri esett volt-e vagy, hogy még mi mindent tettek. Rohadt sok mindent tettek, nem csak ütöttek vertek, jó párszor megakartak ölni. Szinte az egész gyerekkoromat végig rettegtem, kivéve mikor mellettem voltál, voltatok, akkor biztonságban éreztem magam. Minden tettüknek meg van a nyoma, még ha nem is látszik. Calum mit tud ebből? Semmit sem. Ő csak azt látta, hogy miután visszajöttünk Mike-al és ti elmentetek vásárolni én addig öntudatlan állapotban felvágtam a kezem és felgyújtottam egy képet. Azon a napon amikor összevesztünk, kiderült hogy anyám visszajött és újra a célkeresztjében vagyok. Megfenyeget, hogy idő kérdése, és eltesz láb alól. Tudtam, éreztem hogy elfogom veszteni a kontrolt magam felett és újra képes lennék akaratlanul bántani magam. Nem akartam, hogy láss olyan állapotban, viszont Calum már látta a legrosszabbat és kellett valaki aki vigyáz rám. Ezek után jöttél te a szarságaiddal és még nagyobbat rúgtál belém, még ha nem is tudtál róla. Anyám keze alá játszottál tudatlanul. Anyám terve az, hogy érzelmileg és fizikailag is kicsinál. De nem megy neki ez a játék olyan jól. Megfeledkezik arról, hogy én soha nem adom fel egészen addig, amíg van miért küzdenem!- veszek egy nagy levegőt, mert az egészet szint egy szusszal mondtam végig.

Jó néhány percig csak csendben néz maga elé, nem is vártam más reakciót. Eléggé nehezen emészthető, én sem reagálnék máshogy, ha nem velem történt volna és nem ebben nőttem fel, ez számomra valamilyen szinten normális.

  - Tudom megígértem, hogy nem fog semmi sem változni, de változott.- emeli rám gyönyörűen csillogó kék szemeit.

  - Tudtam, hogy ez lesz.- egy másodpercre lehunyom a szem.

  - Végig hallgattalak, neked is illene.- simít végi arcomon.- Ez a változás jó! Tudtam, hogy erős vagy, de nem sejtettem, hogy ennyire. Nap, mint nap bántalmaztak, de te itt vagy, boldog vagy, éled az életed, hülyéskedsz, normális vagy. Erre csak te vagy képes! Hihetetlenül büszke vagyok rád. De mi az, amiért ennyire tudsz küzdeni?

  - Nem nyilvánvaló? Ashton, Michael, Calum és Te. Meg akarom élni mindegyikőtök esküvőjét, a gyerekeiteket megakarom ismerni, és minden számotokra fontos percben osztozni szeretnék.

Nem szól semmit, de nem is kell. Csókjával mindent elárul. Lágy érzelmes és engem ismételten elvarázsol. Ajkaim égnek, s bizseregnek, testem minden porcikája reszket a jóleső érzéstől.

14. Fejezet ~Borulás~ (1/2) (2/2)

14. Fejezet

~Borulás~

Az egész város kezd tele lenni mindenféle ünnepi dekorációval és az ünnepekhez kapcsolódó dolgokkal, pedig még csak december első hetét tapossuk. A kisboltba - ahol dolgozom- is megérkeztek a karácsonyi csomagolású cukorkák, csoki télapók minden méretben és a legtöbb olyan árucikk, ami ebben az időszakban kelendőbb. Ezek kipakolásával bíbelődőm már egy órája zavartalanul, mert vevő az érkezésem óta nem járt itt.

Megmondom őszintén nagyon kedvelem ezt a helyet több okból kifolyólag is. Egyrészt eltereli a figyelmemet, másrészt pénzt keresek itt, amivel Ashton-t tudom kisegíteni, harmadrészt a tulajok is rettentően kedvesek és segítőkészek ezáltal olyan közösségbe kerültem, ami remek és megértő.

*

Telefonom hangos csörgésbe kezd, ahogyan hazafelé tartok.

  - Szia! Merre vagy?

  - Szia Cal! Útban hazafelé. Miért? Kellene valami?

  - Nem semmi sem kell. Mikor érsz haza? Lenne egy meglepetésem hét körül, de még oda is kell érnünk.

  - Oké és most mennyi az idő?

  - Hat. Mit szólnál, ha találkoznánk a suli előtt fél hétkor?

  - Rendben. Puszi.

  - Szia.

Túl fáradt vagyok, hogy ellenkezzek vele és kérdőre vonjam, így csak megfordulók és az iskola irányában haladok tovább és reménykedem abban, hogy az anyám nem lebzsel a környékén. Azóta sem hagyott alább, szinte minden nap látom, hol szavakkal, hol pedig fizikailag bántalmaz, de nem tud érdekelni. Teljesen érzéketlenné, lelki halottá váltam, mióta nem beszélek Hemmings-el. Igen, ez eléggé szánalmasan és hülyén hangzik, de hát ha ez van, akkor ez van. Avval is tisztában vagyok, hogy ezért a helyzetért nem csak Ő a felelős, hanem én is. Nem szabadott volna úgy reagálnom, ahogyan és engednem kellett volna, hogy beszéljen velem, de akkor és ott mérhetetlenül kettétört a feltételezése, miszerint képes lennék megcsalni. Számomra ez egyenlő a bizalomhiánnyal. Igen, külső szemmel úgy tűnik én sem bízom meg benne, de ez nincs így. Egyszerűen csak képtelen vagyok bárki szemébe nézni és elmondani mindent. Rohadtul nem akarom, hogy valaki sajnáljon és féltsen mindentől, azt nem tudnám elviselni. Nem akarom, hogy az összetört bántalmazott lány legyek a szemükben, hanem aki valójában vagyok. A lüke, életvidám, kedves lányként akarok megmaradni nekik, mert az vagyok- már ha Hemmings is az életem része-.

  - Szia Do! Mi a helyzet?- ölel meg Calum, amint oda érek elé.

  - Szia! Fáradt vagyok, ezen kívül semmi különös. Na, mi a meglepetés?- érzelemmentesen szólalok meg.

Kíváncsi vagyok mit is szeretne, de valami meggátol az érzelemkinyilvánításban. Cal hatalmas mosollyal megingatja a fejét, hogy nem árulja el. Csendben tesszük meg az utat, egészen addig, amíg el nem takarja szemeimet és másik kezével át nem fogja derekamat. Tudom, hogy csak azért teszi ezt, hogy ne essek el, ismer annyira, hogy tudja nyomban a földre kerülnék, ahogyan megpróbálnék előre haladni.

  - Mindjárt ott vagyunk!

Tényleg nem vezet sokáig, kinyílik egy ajtó, amint belépünk azonnal leesik hová is hozott.

  - Komolyan egy tetováló szalonba hoztál?- a tű zizegése és a zene azonnal elárulta, anélkül, hogy bármit is láttam volna.

  - Igen. Tudom, hogy ezer éve akarsz a csuklódra egy madártollat, és most hogy tudjuk mi is van ott, jó ötletnek gondoltam, ha végre megcsináltatód. Talán így ha oda téved a tekinteted nem az fog eszedbe jutni és végre nem kell állandóan bandanát rá kötni, hogy rejtegesd.

  - Köszönöm Calum, de sajnos nekem erre nem telik, nem véletlen nem csináltattam még meg.- sóhajtva próbálok kijutni, de nem engedi.

  - Nem is te fizeted. Vedd elő karácsonyi ajándéknak vagy ne, de ezt most akkor is megkapod!

  - Köszönöm Calum!- ugrók a nyakába, már majdhogynem sírva, mert tényleg nagyon régóta szeretném és tudom, hogy saját zsebből még jó pár évig képtelen lennék ilyenre költeni.

  - Örömmel teszem! Na, gyere!

A pulthoz megyünk, ahol egy szempillantás alatt kiderül, hogy Calum- ot ismerik errefelé. Mondjunk nem meglepő, van egypár motívum már a testén.

  - Szóval, ha jól informált vagyok neked lesz a tetkó? Van konkrét elképzelés? Méret, motívum, hely?- fordul felém a srác kedvesen, ami meglep, hiszen a külseje nem erről árulkodik.

  - Igen. Egy madártollat szeretnék a jobb csuklómra és kb. ekkorát.- mutatóm a méretét a kezemen, ami nagyjából 11 cm.

  - Hm, rendben van. Kérnék pár percet, míg megrajzolom a vázlatot. Addig foglaljatok helyet, vagy ugorjatok ki egy kávéra.

Leülünk és Calum-ra nézek.

  - Hallod, elkezdtem félni, ez normális? Milyen érzés lesz?

  - Persze, de nyugi semmi baj nem lesz. Nekem fájt és rohadt kellemetlen volt, Brad-nek pár percre le is kellett állnia, mikor az első tetkóm készült, de mára már sokkal jobban viselem. Ne ijedj meg ettől, mert mindenki máshogyan éli meg, valaki például elalszik közben. Szóval majd látod.

  - Ugye bejössz velem?- kétségbeesetten fürkészem.

  - Persze.

  - Gyere kicsi lány kész van, nézd meg hogy tetszik-e és ha jóváhagyod kezdhetjük is.

  - Hűha, ez eszméletlenül néz ki! Ügyes vagy!

  - Köszi! Akkor gyere és megcsináljuk.- intett a fejével a függöny mögé.

Szívem egyre hevesebben kezd dobogni az adrenalintól és a kezem is jobban remeg a szokottnál. Beülök a székbe, a balkezemmel azonnal elkapom Cal kezét, ha arra lenne szükség, hogy a fájdalmat levezessem.

  - Add a kezet kicsi lány. Amúgy Brad vagyok, nyugodtan szólj, ha álljak le, oké? Ugye ettél mostanság.

  - Nem, nem számítottam rá hogy ide kerülök.

  - Oké, akkor először ezt edd meg, nehogy leessen a vércukrod és a padlóról kelljen felszedni.- egyik fiókból előhúz egy szelet csokit és a kezembe nyomja.

Engedelmesen megeszem, hiszen Ő a szakember és ha ezt Ő szükségesnek látja, ám legyen. Miután elfogyasztom az édességet megfogja a jobb csuklómat és lefertőtleníti.

  - Uh, ez a heg mi?

  - Röviden hülye voltam és soha többé nem akarom látni. Ugye meg tudod oldani?

  - Hogy én? A legjobb helyen vagy kicsi lány, nem fogja senki észre venni, hogy a tetkó alatt bármi is volt valaha. Első varrás lesz?

  - Köszönöm. Igen ez az elő.

  - Hm, ígérem finom leszek.- kacsint egyet.

Négy fiúval nőttem fel, így akaratlanul is kicsit máshogy érettem a mondatott, mint amit valójában jelent.

  - Oké, csak kezd már el!- kissé felnevetek, hetek óta először.

  - Kis türelmetlen.- a mintát a helyére illeszti, párszor végig simít rajta, majd eltávolítja a papírt.

Székével kissé elfordul tőlem, a tetováló pisztolyát kezébe veszi. A gépet elindítja a levegőben, hogy ne ijedjek meg a hangjától, ha majd élesben megy az egész. Belemártja a fekete tintába, kezdésként egy kis vonalat húz, hogy lássa, hogyan reagálok rá és hogy én is tudjam mi vár rám. Meglepően jól viselem, kissé kellemetlen, de nem elviselhetetlen számomra. Az egész műveletet, végig beszéltük a fiúkkal és ők is meglepődtek mekkora fájdalomtütű képességem van, tekintve, hogy az egyik legérzékenyebb helyen varrtak. Hát igen, kösz anya.

Ami a tetoválást illeti, ami immáron szerves részemmé vált valami eszméletlen. Istenien néz ki a csuklómon és imádom, tökéletes. Le se bírom róla venni a szemem.

  - Annyira köszönöm Calum! El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tettél vele.

  - Hidd el hercegnő, tökéletesen látszik rajtad. Nagyon régen nem láttalak így. Pontosan azóta a nap óta… Bocs nem kellene felhoznom, főleg nem most, hogy végre látlak mosolyogni. Hiányzott már, és örülök, hogy sikeres volt a tervem.- önelégült mosollyal sétál mellettem.

  - Köszönöm Calum! Ezt még jó párszor fogod hallani tőlem.

  - Nem baj. Jut eszembe mikor is lesz a végzős bál?

  - Jesszusom ne is emlegesd, itt van a nyakamon! Hátam közepére se kívánom ezt az egész cécót, főleg nem ebben a helyzetben, de muszáj mennem a suli újság miatt.

  - Megtudom érteni.-----

Hazaérve azonnal a szobámba megyek és hozzálátok a házi feladatok elkészítéséhez. Utálom az egészet és már alig várom, hogy túl legyek mindezen… Egy kopogás zavar meg, majd egy „Szabad” után be is jön.

  - Szia hercegnő! Meghoztam a vacsorádat. Hogy haladsz, tudok valamiben segíteni?

  - Szia! Köszönöm! Ha meg tudsz helyettem tanulni három oldalt és megtudod nekem oldani ezt a matek feladatot, akkor igen, de ha nem akkor attól tartok, hogy nem.

  - Hm, mutasd a feladatot.- Mikey kezébe nyomom a füzetem és a könyvem, közben neki látok a meleg szendvicsemnek.

Mindig ezt csinálják, mármint Mikey és Calum. Mióta nem beszélek Hemming-sel nem is vagyok hajlandó a fiúkkal közösen kajálni, csak hétvégén. Igazat megvallva hálás vagyok a két srácnak, mert tuti nélkülük kihagynám a vacsorát. Minden délután későn esek haza, aztán pedig a szobámba vonulok egy keveset tanulni, így időm sincs enni és nem is jutna eszembe, hogy kellene ennem. Jogos a kérdés, miért nem Ash foglalkozik velem. Senki se ítélje el Őt ez miatt, hiszen pont miattam nincs mellettem. Majdhogynem halálra dolgozza magát, hogy eltartson. Most tudatosult bennem, hogy mennyi költséget is jelentek. A tandíj, az egyéb iskolai költségek, tisztálkodási szerek, élelmiszer, ha szükséges akkor új cipő, kabát, ruha, így összeadva nem egy- két ausztrál dollárba kerül az eltartásom és ebben az Ő szükséges dolgai benne sincsenek. Ezért is döntöttem el, hogy nem fogok tovább tanulni és inkább dolgozni megyek majd, hogy valamilyen szinten tudjak magamról gondoskodni, Ashton-nak pedig ne kelljen másod vagy esetleg harmad állást vállalni és tudjon pihenni.

Mikey sikeresen rájön a matek faladatom megoldására és azonnal magyarázni kezdi, hogyan kell megcsinálni. Természetesen erről is Hemmings jut eszembe, miért is ne Ő járna a fejemben…

*

  - Szia Do. Mi a helyzet?- Aaron rohan mellém és a megszokott kedvességgel csilingel a hangja.

  - Hello, semmi! Ott?

  - Ezért utálni fogsz, de a segítséged kéne. Nincs beolvasó a suli rádióban, szóval betudnál ugrani légyszi?

  - Ezt te sem gondolhatod komolyan!- nevetek fel cinikusan.- Pont én, aki soha életében nem csinált ilyent. Aaron menny pár kört, biztosra veszem, találsz rá jelentkezőt, aki szívesen megteszi.

  - De én azt akarom, hogy te gyere. Légy szíves!- kiskutya szemeket mereszt rám.

  - Aaron fejezd be! Szépen megmondtam, hogy nem. Fogd fel és hagyj ezzel békén!- ingerülten nézek vissza rá.

  - Doreen, gyere be kérlek!

  - Mit nem értesz azon, hogy nem? Hallgass rám és most, menny el és mára hagyj békén. Holnap beszélünk!- kicsit lökök rajta és a terembe megyek.

Nem a legkedvezőbben indult a napom. Anyám a tegnapi lehordás adagja és a térde ma megtalált. Szegény Aaron nem tehet semmiről, de tele vagyok feszültséggel és sajnos rajta csattant az ostor.

Alig hogy leültem Hemmings is megérkezik. Tekintetét magamon érzem és nem nyugtat meg kicsit sem, inkább közelebb kerülök a robbanási pontomhoz. Mély lélegzetekkel próbálok lenyugodni. Végig simít a lefóliázott tetkómon, majd rákulcsol a kezemre. Az agyam teljesen máshol jár, így nem teszek ellene semmit sem.

A nap további részében Hemmings nem ért hozzám és nem is szólal meg. Nem is gond, mert tuti, olyanokat vágnék hozzá amit nem kéne. Reggel óta nem nyugodtam meg csak egyre jobban idegessé váltam, ahogyan közelebb kerültem az épület elhagyásának idejéhez, mert tudom anyám oda kint vár rám, hogy ismételten porig alázzon.

Az informatika terem felé haladva, meglátom Hemmings-et egy másik lány társaságában, mondanom se kell a pumpa azonnal még magasabbra ugrik bennem. Dühös léptekkel indulok meg a páros felé, majd amint eléjük érek ingerülten meredek a lányra.

  - Nem is ismered! Soha nem voltál mellette, amikor szüksége volt valakire! Én voltam ott neki mindig, nálam jobban senki sem ismeri és nem is fogja, úgyhogy felejtsd el most és örökre szállj le róla!- magamból kikelve, szinte üvöltök a lánnyal és meg is ütöm.

Az orra vére az öklömön marad, amit az ocsmány barna egyen szoknyámba törlök.

  - Egy-egy Hemmings!- megyek el mellette, kissé meglököm és hetek óta ez az első, hogy hozzászólok.

Dühös sóhajtás kíséretében ülök be az egyik számítógép elé. Akaratlanul is anyám jut eszembe, ha így folytatom olyan lehetek mint ő. Ma megütöttem egy ártatlan lányt, akit még nem is ismerek, inkább anyámnak járt volna ez. De hát a féltékenység elvette az eszemet, ha Hemmings-nek szabadott féltékenynek lennie Calum-ra, akkor nekem is jogom van, hogy egy vadidegen lányt fenyegetésnek vegyek.

*

Amint elhagyom az újságszerkesztő szakkört a telefonért nyúlok, hogy szólni tudjak Marry-nek, hogy ma képtelen vagyok bemenni és kedveskedni a vevőkkel. Megértő személy, így megkért, hogy nyugodjak meg és természetesen nem várja el, hogy így bemenjek, mivel ma amúgy is szabadnapom van, de azért holnap számít rám. Megígérem neki, hogy holnap ott leszek és haza felé indulok.

  - Hát, szia! Ugye nem hitted, hogy egy napot is kihagyok? Tudom, tudom reggel már találkoztunk, de az csak a tegnapi pótlás volt. Annyira nyomorultan nézel ki. Komolyan megütöttél egy ártatlan lányt? Az én lányom!- nevet fel.- Talán még is csak van bennünk egy kis közös. Hm, mit is mondhatnék még? Csak ismételni tudom magamat, hogy hasztalan vagy a társadalomban.

Ökle az arcomba vágódik, és azonnal érzem a vas ízét a számban. Keze újra rendül, de gyorsabb vagyok és sikeresen eltalálom az állkapcsát. Kissé megtántorodik, de azonnal csapást mér rám. Próbálok védekezni, de több ütést nem tudok bevinni anyámnak, azonban ő rendesen elintéz. Vérző orral és ajakkal, hasi fájdalmakkal indulok haza. Otthon azonnal a fürdőbe megyek, lemosom az arcomról az alvad vért, majd felhúzom az ingemet, hogy megtudjam vizsgálni a felső testemet. Néhány újabb zöld folt került rá a véraláfutásos nyomok mellé. Sóhajtva megyek át a szobámba és átöltözöm, majd a véres ruháimat a mosógépbe teszem és elindítom a programot.

*

Nem tudok elaludni az oldalamból áradó fájdalomtól és azt sem segít, hogy oda kint vihar van készülődőben. Az eső már veri az ablakomat, ahogyan az erős szél fúj. Csendben nézem az ablakomon lefolyó esőcseppeket és szomorúan tapasztalom, hogy egyik sem éri el az úti célját, ugyanis egy újabban érkező csepp eltarolja…

Az ágy besüpped mellettem, a keze átöleli derekamat és nyugtatóan simogatni kezd. Megfordulok és a mellkasába fúrom fejemet. Légzésem szép lassan megnyugszik és hetek óta most először érzem magam biztonságban. Szép lassan az ölelésében el is alszom.

Reggelre már nincs mellettem, de nem is tudom mit vártam. Ennyitől semmi sem fog rendbe jönni. Sajgó testemen nagy erőt veszek és a konyhába szeretnék lejutni egy kiadós kávéért, de amint megüti Mikey hangja a fülemet megállok és hallgatózni kezdek. Tudom, nem szép dolog, de kíváncsi vagyok.

  - Tudom, hogy tudtok valami! Mi a frász van Do-val? Hol van az én kis élettelit hercegnőm?

A konyhában Luke áll megsemmisülve, őt pedig Calum nézni, hogy ne neki kelljen magyarázatot adni.

  - Michael, ez nem hinném, hogy rád tartozik.

  - Te szórakozol velem?- Mike hangja megfeszül.- Most azonnal elmondod mit tettél vele? Mert eléggé feltűnő, hogy miattad van ilyen állapotban.- a másik két fiú egymásra néz.

  - Elvesztett, csak ennyi történt.- üvölti el magát Luke, és csapkodva elhagyja a házat.

Ettől a kijelentésétől azonnal folyni kezdtek a könnyeim. Tudtam, hogy így van de az Ő szájából hallva megsemmisítően hat rám. Visszavánszorogok a szobámba és a takaró alá bújok. Ma képtelen vagyok kitenni a házból a lábam.

Két nap alatt a lehető legnagyobb depresszióba esek. Nem beszélek senkivel sem és nem engedek be senkit sem a szobámban. Nem eszek és nem is iszok. Teljesen kivagyok készülve, nem érzékelem az idő múlását, se semmi mást. Mire észbe kapok Ashton ölelésében ülök a kanapén a többiek társaságában. Ash keze a hajamat simogatja, tudom hogy aggódik értem.

  - Kérlek, húgi húzd fel a cipődet és mennyünk el egyet beszélgetni. Tudni akarom mi van veled és ha tudok akkor segíteni szeretnék. Légy szíves!- suttogja a fülembe.

13. Fejezet ~...~ (1/2) (2/2)

13.Fejezet

~…~

Egyenesen a szobámba vonulok elkészíteni a házi feladataimat és rá kell jönnöm, hogy így egyedül kevésbé szórakoztató és könnyű. Nem gond, legalább addig sem foglalkozok semmi felesleg dologgal. A szemeim majd leragadnak két óra tanulást követően, miközben a történelem anyagot olvasom át. Hihetetlenül eltud álmosítani ez a sok felesleges adat, ami a kutyát se érdekli. Utálom, egyszerűen utálom és kész!

  - Bejöhetek?- hallatszik egy kopogtatás után és amint sikeresen beazonosítom a hangot egy „igen” válasszal beengedem.

Az ágyamhoz sétál, leül rá, én pedig fekvésből feltornázom magam, hogy szembe tudjak vele nézni. Legszívesebben olyan szorosan hozzá bújnék, ahogyan csak tudok, de nem teszem meg.

  - Minden rendben van? Mi történt?

  - Semmi Ashton.- próbálok a legkomolyabban és őszintén ránézni.

  - Igen?! Nem hinném.

  - Oké! Semmi sincs rendben, nem fogok erről beszélni, mert nem tudsz segíteni és megoldani sem tudod. Hagyjuk, nem szeretnék evvel foglalkozni!

  - Azért, ha gondolod nyugodtan elmondhatod, hogy mi bánt és mi történt. Kérsz egy ölelést?- tárja szét karajait.

- Rendben! Köszönöm!- oda bújok hozzá, de csak rövid időre, aztán elküldöm arra hivatkozva, hogy még rengetek tanulni valóm van.

Azt hittem, jobban fog esi a bátyám törődése, de rá kell jönnöm, ha nem látja a reggeli furcsa és hideg viselkedésemet fel sem tűnt volna neki, hogy a húga nincs rendben. Különben is, hogy közöljem vele, hogy Hemmings-el szakítottunk és elvesztettem, az engem bántalmazó anyánk visszatért a városba és megfenyegetett. Az első felét semmi képen nem tudhatja meg, pont ez miatt nem mondtuk el. A második feléről pedig nem szükséges tudnia, elég gondja van nélkülem is. Minden nap hullafáradtan esik haza, ha pedig szabadságon is van akkor is leginkább alszik, hogy kipihenje magát valamennyire. Régebben legalább a hétvégéi szabadok voltak, de most már azok sem.

Fejemet megrázva térek vissza a történelemkönyvemhez és folytatom azt, amiben megzavartak. Olyan fél tíz felé merészkedek le vacsorázni, egyedül Mikey ül lent és a laptopját bújja. Nem kezdeményezek vele beszélgetést, csak megnézem, mit tudnék enni. Találok felvágottat és egy kis zöldséget, ezekből összeállítok egy szendvicset és a fiú mellé leülve elfogyasztom.

  - Luke, ma nem jött haza.- jegyzi meg, olyan egyszerűséggel, mintha csak azt mondta volna, hogy a fagylalt hideg.

A számban lévő falatot egy hatalmas nyeléssel kényszerítem a gyomrom felé.

  - És? Mit kéne tennem? Nagyfiú már, tudja mit csinál!- válaszolok neki a „hideg a fagyi” stílussal.

Igazából a létező összes lehetséges változat eszembe jut a hol tartózkodásáról egy másodperc alatt, de valószínűleg Liz-nél maradt.

  - Furcsa vagy!- jegyzi meg.

  - Ne törődj vele, amúgy meg szerintem vitatkozhatnánk ki is a furcsább.

  - Egyezzünk ki egy döntetlenben. Amúgy, hogy-hogy nem együtt jöttetek haza?

  - Aaron-nal bent kellet maradnom órák után.

  - Ki az az Aaron?- kezdi húzogatni a szemöldökét mindent tudóan.

  - Csak és kizárólag egy iskolatársam, akivel együtt írjuk a suli újságot, rémlik valami?

  - Aha, persze.

Rá hagyom, gondoljon azt, amit akar. A használt tányéromat elmosom és a helyére rakom, majd indulnék is fel, hogy aludjak de még az ajtóból visszafordulok Michael-höz.

  - Megint nem tudsz aludni?

Fénylő szemeit végre rám emeli és határozott bólintással jelzi, hogy eltaláltam.

  - Mike evvel nem kéne valamit kezdeni? Nem tesz jót neked, ha soha sem alszol.- ülök vissza mellé.

  - Nem akarok agyturkászhoz menni sem pedig altatókat szedni.- lecsukja a laptopját és tovább figyel.

Az agyam elkezd pörögni, mit is tudnánk kezdeni evvel a helyzettel, mert tényleg egyik lehetőség sem valami kedvező. És beugrik valami.

  - Húzd fel a cipődet!

  - Észnél vagy? Tíz óra van, hová akarsz te menni ilyenkor, tudtommal holnap iskolában a helyed!

  - Teljes mértékben! És? Szarom le, be fogok érni megnyugodhatsz. Ne gyerünk!- kezdem magam után húzni.

Felvesszük a tornacipőinket, megfogom a táskámat és indulunk is. Imádom az éjszakát, ha valamelyik fiú velem van.

  - Mi miatt nem tudsz aludni? Jár az agyad?

  - Részben.

Ezt követően témát váltunk. Javarészt Ő beszél én meg figyelek rá és ha olyan akkor hozzászólok. Megérkezünk a patikába, és az idős nő szúrósan mered ránk. Elviekben csak nagyon szükséges esetekben lehetne igénybe venni. Az idős nő még a köszönés lehetőségét sem hagyja meg nekünk.

  - Jaj, maguk fiatalok, hogy nem tudják mi is az a felelősségteljes szex! Most felkeltettetek, csak azért, hogy maguknak eseményutáni tablettát adjak! Köszönöm!

Köpni-nyelni nem tudunk az asszony hevességétől.

  - Adhatok még valamit?- forgatja meg szemeit, közben a pénztárgépet püföli.

  - Egy doboz levendula és kamillateát legyen szíves!- hebegem el, mire a nőnek sunyi mosolyra húzódik az ajka, és tisztán látszik, mindjárt elröhögi magát.

Az összeget a pultra teszem a zacskót, amiben a teák vannak pedig elveszem. Zavaromban el is felejtek reklamálni, hogy nekünk a táska egyharmadára nincs szükségünk. Mikey-t a csuklójánál fogva kell húzni onnét. Olyan félúton előtör belőle a nevetés. Gyors a reakcióidője. Amint hazaérünk, a konyhába terelem, leültetem a székre, én pedig neki állok teát főzni.

  - Hallod evvel mit kezdjünk?- teszem a tablettás dobozt az asztalra közvetlen elé.

  - Még most sem hiszem el, hogy ránk sózta!- mutat a dobozra, kuncogva.

  - Hidd el, hogy én sem. De ha ezt a fiúk meglátják, én agyon leszek verve!- sóhajtok.

  - Ezt el kell nekik mesélni!

  - Még mit nem! Ez ciki!

  - Szerintem meg vicces! Akármit is mondasz, én ezt elmesélem a srácoknak!

Szem forgatva megyek vissza a már forrásban lévő vízhez, belerakok egy levendulás és egy kamillás filtert és egy kicsit hagyom állni, majd kitöltöm neki egy bögrébe és felkészítem rá, hogy nem valami finom, de lehet, hogy segít rajta, úgyhogy igya csak meg nyugodtan. Miután megvártam, hogy megigya, elzavar aludni, mert már késő van, nekem pedig holnap suli.

*

Ahogyan telnek a napok egyre rosszabb a helyzet. Minden egyes nap kevesebbet beszélek, magamba fordultam és hibáztatom magam minden egyes levegővételemért. Egy és fél hét telt el azóta, hogy anyámat láttam. Persze, nem ilyen kegyes velem a sors, hogy az utolsó is volt. Az írás szakkör után egyedül megyek haza. Anyám a megszokott útvonalamon vár, nem törődöm vele, csak megyek előre. Ő hűségesen követ, majd hírtelen megszólal.

  - Jaj édes lányom, olyan vagy mint egy mosott szar!- gúnyosan felnevet.- Megmondtam, hogy így fogod végezni! Nézd meg mit tettél! Lassan de biztosan depresszióba esel, szegény ártatlan fiúddal is ezt teszed, te csak mindenkit kihasználni és tönkre tenni tudsz, de legalább ez az egy jól megy! Drága Asthon-nal is mit tettél? Minden vacakkal teletömted a fejét, hogy magához vegyen, most meg két állással is alig tudja eltartani a segged! Szánalmas kurva lett belőled, legalább tennéd hasznossá a piciny kis testedet és árulnád, talán avval segíthetnél a bátyádon!- az ökle egyenesen az oldalamba csapódik, a reflexeim pedig összehúznak.

Keze közé fogja arcomat és élvezettel nézi, ahogyan fájdalmat okozott nekem.

  - Hm, most hagyom a pofikádat, majd legközelebb! Addig oszt be ezeket!- keze megint ugyan oda talál, ahová az előbb.

Szépen engedi, hogy össze esek és nevetve távozik. A falnak dőlve várom, hogy a fájdalmam enyhüljön, hogy végre haza tudjak indulni. Pedig már majdnem elfelejtettem, hogy visszajött és újra a célkeresztjébe kerültem.

Lassan felkelek és haza megyek. Amint belépek a házba Calum kukucskál ki a konyhából.

  - Tudnál egy kicsit segíteni?- vakarja meg tarkóját, én pedig egy bólintás kíséretében megyek be hozzá.

Főzni próbál, de eddig nem sok sikerrel járt.

  - Süss krumplit és a fagyasztóban találsz mirelit fasírtokat.- erőltetetten rámosolygók és a szobámba megyek.

Idegesen kezdek fel-alá járkálni a birodalmamba, arra a döntésre jutok, hogy inkább kitakarítom a házat, még mielőtt elkezdenék az eseményeken jobban pörögni. A szobám egészen rendes- magamhoz képest-, így nem tart sokáig. Ash, Mikey és Cal szobáját is megcsinálom a fürdővel és a nappalival együtt. Hemmings szobájába képtelen vagyok bemenni, látni a holmiijait érezni az illatát és még sorolhatnám. Még csak egy és fél hete próbálok lejönni a Hemmings nevű drogomról, de már elvonási tüneteim vannak, ami szörnyű.

„ Elmentem, ne keressetek és ne aggódjatok értem. Jól vagyok és visszafogok jönni, csak egy kis magányra van szűkségem. Puszi: Do”. Ezt a kis cetlit csúsztatom be Calum szobájának ajtaja alatt. Zsebembe teszem a két védekező eszközömet és elhagyom a házat. A fejem hasogat a cikázó gondolatoktól, ami hol Luke-ról hol pedig az anyámról szól. Nem tudom elhinni, hogy visszajött és ott folytatja ahol abbahagyta. Nem értem, hogy egy anya hogyan tud így bánni a saját lányával és miért teszi ezt. Fogalmam nincs mivel árthattam neki…

Átmászok a bokor túloldalára és leülök a sziklánkra. Egyikünk sem jár ki ide sűrűn, de attól ez még a mi helyünk és az is marad, bármit is történt és fog történni. Mély lélegzettekkel próbálom megszüntetni a felesleges gondolkodásomat és csak élvezni akarom a víz és a part látványát.

Szép lassan elérem azt amit szerettem volna. Nyugalom és meghittség… Luke-al. Tudom, hogy nincs jelen és a közeljövőben nem is lesz, de az emlékek által egy kicsit olyan mintha minden rendben volna, egyikünk sem cseszte volna el a dolgokat.

*

Anyám elgondolkoztatott, avval kapcsolatban hogy a bátyám két munkahely által próbál eltartani, én pedig nem teszek semmit sem. A napok előrehaladtával ez is hozzájárult, hogy a lehető legpocsékabb hangulatban legyek. Így belegondolva tényleg én vagyok az egyetlen, aki nem segít be anyagilag a háztartásba. Michael és Calum dolgoznak, Luke a szüleitől kap pénzt, így mindenki belefizet a rezsibe és kajába is, csak én nem. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy valami munkát keresek ma a városban, amit az iskola mellett is tudok végezni.

Fél napom avval telik, hogy egyik helyről a másikra megyek. Sok helyen azonnal elküldenek, valahol önéletrajzomat kellett otthagynom és valahol közölték majd értesítenek. Végül sikerül találnom egy kis boltot, ahol egy kedves fiatal házaspár dolgozik és akik hajlandóak alkalmazni. Sok csalódás után, nagyon örülök ennek. A megbeszéltek alapján hétfőn iskola után kezdek.