16. Fejezet ~Mondjuk el~ (1/2) (2/2)

16. Fejezet

~Mondjuk el~

  - Elmegyünk egyet sétálni?- vetem fel a hirtelen támadt ötletemet, evvel megtörve a meghitt csendünket.

  - Komolyan most akarsz sétálni menni?- egyik szemöldökét magasba emelve fürkészi az arcomat, gondolom valamiféle utaló jelet keres arra, hogy viccelek.

  - Teljesen komolyan gondoltam. Miért?

  - Nem rég közölted, hogy az anyád kiakar nyírni, erre te késő este sétálni akarsz, holott a sötétséget sem szereted, minden rossz horror film így kezdődik.

  - Ne akadj fent a részleteken drága. Ezek így is vannak, de Te velem lennél. Csak egyedül nem szeretem a sötétséget, anyám még ha kint is bóklászik, mint valami holdkoros akkor sem ártana nekem mások jelenlétében, biztosan nem. És nem egy rossz horror filmben vagyunk, hanem az életünkben, ami szerintem eléggé jó.- mosolygók rá és felhúzom az ágyról.- Na akkor mehetünk?

  - Oké, de nem hinném, hogy egy boxerben és pólóban kéne mennem, ahogyan neked sem a pólómban és egy pizsama rövidnadrágban.- arcára egy hatalmas vigyor költözik.

  - Mondasz valamit, tíz perc és itt vagyok!- egy vigyor kíséretében nyomok Hemmo ajkaira egy gyors puszit, és már ott sem vagyok.

Magamra kapok egy rövidnadrágot és egy Nirvana-s topot, majd visszamegyek Luke szobájába, hogy onnét indulhassunk. Amint elhagyjuk a házat, Lucas máris faggatózni kezd.

  - Hová megyünk?

  - Nem tudom, csak úgy sétáljunk.

Egy ideig csak csendben lépkedünk egymás mellett. Mindketten elvagyunk merülve a gondolatainkban. Nem tudom, hogy helyes döntés volt beavatni Luke-ot, még ha ezt nagyvonalakban is tettem, viszont az tény és való, hogy kicsit felszabadultabban érzem magam, így hogy valaki tud erről…

  - Ashton, hogy-hogy nem kérdezett erről az egészről semmit?- a kérdése a semmiből jött.

  - Nem tudom, de nem is érdekel. És különben is, ha kérdezett volna, akkor sem mondtam volna semmit sem. Vele mindig kedvesek voltak és szeretetteljesen bántak vele, nem akartam, akarom, hogy a jó emlékei a szüleikkel szerte foszoljanak és valami olyant képzeljen bele, ami nem is úgy volt.

  - Igazad lehet.- kezeinket összekulcsolja.- Jut eszembe, a Karácsonyt nálunk töltöd, illetve töltitek?- tereli a témát, ami jó.

  - Nem igen beszéltünk erről. De ha szívesen láttok, akkor szerintem igen.

  - Persze. Anyu már meg is vette nektek az ajándékokat.

  - Basszus!- állok meg hírtelen.

  - Mi az?

  - Teljesen kiment a fejemből, hogy még senkinek nem vettem semmit! Eljössz velem valamelyik nap?

  - Persze, még nekem is van mit beszereznem.

Egy félórás séta után haza indulunk és eltesszük magunkat holnapra.

Be kell vallanom reggel kialvatlanul térek magamhoz. Az éjszaka folyamán nem sokat aludtam, inkább pörögött az agyam. De amint eszembe jut min is, azonnal feldobott állapotba kerülök.

  - Pikachu téged választalak!- ugrok be Luke ágyába, abban reménykedve, hogy ez elég az ébredéséhez.

  - Bolond!- nyöszörög, majd fejére húzza a párnáját.

  - Pikachu még mindig téged választalak!- kezdem el tolni, végül sikeresen le is lököm.

  - Látom nem bírsz magaddal! Máskor kedvesebb ébresztés kérek!- fonja karba kezeit a földön ülve.

  - Előfordul, tudod. Majd meglátom, mit tehetek!- kacsintok rá.- Viszont hagylak készülődni, ja és jut eszembe suli után el kéne akkor menniünk vásárolni szóval úgy készülj!- s már ott sem vagyok.

Magamra veszem az egyenruhámat, bepakolom a mára szükséges tanszereket, a megtakarított pénzem és már a konyhába is vagyok, hogy megigyam a szokásos adag kávémat és bekapjak néhány falatott.,

  - Szerintem, erre neked nincs szükséged!- veszi ki a kezemből Luke a bögrémet.

  - Oh, dehogy is nem! Ha életben akarsz maradni leteszed az asztalra és hátrálsz két lépést.- összeszűkült szemekkel nézek rá.

  - Jó-jó!- nevetve leteszi és felemelt kezekkel hátrál egy kicsit.

Ő is megreggelizik és már indulunk is.

  - Ma mitől vagy ennyire zakkant?

  - Nem aludtam sokat, gondolkoztam és számoltam.

  - Mindig is tudtam, hogy a matektól megőrülsz.- ölti rám a nyelvét.

  - Fogd be csillagvirágocskám!- nevetem el magam.

  - Komolyra váltva a szót, mit számoltál és min gondolkoztál?

  - Csak azt, hogy lejárt a három hónap.- molyosom még nagyobb lesz, már ha ez lehetséges.- És el gondolkoztam az érzéseimen.

  - És?- megáll és magával szembe fordít.

  - Mi és? Nem egyértelmű?- mutatok végig magamon.

  - Nem teljesen.

  - Boldog vagyok, végre szinte minden olyan mint régen és rájöttem mennyire is szeretlek.- Luke szemei valósággal felcsillannak.

  - Én is szeretlek hercegnő!- csókban forrunk össze.

*

Suli után ahogyan megbeszéltük, vagyis kijelentettem vásárolni megyünk. Liz-nek könnyedén találok ajándékot és Luke-ot is kisegítem, hogy mit válasszon az anyukájának. Én egy pár ezüstös fülbevalót választok neki, Luke pedig egy elegánsabb karkötőt. A többi fiú ajándékával már meggyűlik a bajom, de végül csak találunk mindenkinek valamit. Andy-nek egy csodás motor makettet, Jack-nek és Ben-nek közösen egy-egy órát veszünk. Ashton-nak egy pár egyedi dobverőt, amibe vésettem egy aranyos szöveg, Mikey is hasonlót kap, csak ő capoval. Calum-nak egy bandapólót és egy hozzátartozó CD-t veszek. Természetesen Luke ajándéka várat még magár, de neki is már kinéztem valamit, majd visszajövök érte.

Ajándéktáskákkal felpakolva haza indulunk, otthon pedig jó helyre rakjuk őket, hogy a fiúk ne találják meg. Miután az elrejtésel végzünk átmegyünk Luke-ékhoz tanulni. Liz már nagyon hiányolt és leszidott, hogy közel egy hónapig nem voltam itt és még a telefont sem voltam hajlandó felvenni nekik. Bocsánatot kérek, de nem kezdek mentegetőzni, sem magyarázkodni.

  - Ki mondja el Ashton-nak?- kérdezek rá, hazafelé tartva.

  - Te bátyád!

  - Jó akkor közösen fogjuk, ha nem élőhalott állapotban lesz.

  - Megbeszéltük.

Hazaérve az elhatározásunk meghiúsulni látszik, ugyanis Ashton még nincs itthon, ami egyenlő avval, hogy vagy túlórázik vagy a másik munkahelyén van. Legalább lesz időnk kitalálni, hogyan is mondjuk el. Azonban Calum-ot és Mikey-t sikeresen megtaláljuk, ez nem jelent kihívást, ugyanis a konyhában üvöltöznek egymással, hogy hogyan is kell brownie-t sütni. A látványuk valami fergeteges; mindketten úsznak a lisztben, feltehetőleg egymást dobálták vele, mert körülöttük is mindent beterít a fehér pórállagú búzakészítmény. Egy keverő tál árválkodik a pult közepén, a hűtő tárva nyitva, ahogyan a szekrények is.

  - Öhm, esetleg segítsek valamit?- próbálom megállítani a fiúkat.

  - Te maradj ki ebből!- szólnak rám egyszerre.

  - Jól van, nem kell leharapni a fejemet!- védekezően emelem magam elé a kezeimet.

  - Hood hidd már el nekem, hogy először a tojást kell belerakni és a cukrot.

  - Kizárt dolog Clifford először a csokit kell megolvasztani vajon és ahhoz kell adni a tojást és a cukrot.

Ezután összeszűkített szemekkel merednek egymásra. Eközben Lucas eltűnt mellőlem, de hamar elő is kerül egy papírral a kezében. Besétál vele a harctérre és leteszi a még tisztán marad területre.

  - Fogjátok be! Itt a recept csináljátok az alapján. Ennyire ti sem lehettek hülyék!

A két fiú egyszerre csap le a papírra, végül Calum kezében marad és végre neki látnak a sütésnek.

A végeredmény meglepően jó. A sütemény ehető, nem gyújtották vagy robbantották fel a konyhát, nem ölték meg egymást és össze is takarítottak. Meglepődtem rajtuk.

*

Luke-al hazafelé tartva a nagy bejeltésünket tervezzük. Komolyan akkora ügyet csinálunk belőle, mintha legalábbis egy eljegyzést vagy egy terhességet kéne elmondanunk. Röhejesek vagyunk, de mi ilyenek vagyunk és ez így van jól.

  - Csak nem izgulsz?

  - Áh, dehogy Lucas, kicsit sem!

  - Azt érzem.- nevet fel.

  - Bocsi!- lazítok a kezemen, ami eddig Luke kezéből préselte ki a vért. - Mondjuk, azért majd megnéznélek te milyen leszel, ha Liz-éknek kell majd elmondanunk.- öltöm rá a nyelvem, miközben megáll és elfehéredik.- Nyugi, Anyud és apud kb. fogadást kötött arra, hogy mikor jövünk össze. És mellesleg Andy aggodalmaskodott miattad, hogy meleg vagy.- még mindig muszáj nevetnem ezen a feltevésen.

  - Így már sokkal jobb… Nem, nem igazán. És mikor is beszéltél te apával?

  - Hosszú és vicces történet. Elvitt egyszer motorozni, aztán csak úgy felhozta a témát, hogy meleg vagy. Kidumáltalak, erre meg elkezdett piszkálni, hogy Liz-zel mindig is arra számítottak, hogy mi együtt leszünk. Persze Andy-nek mondtam a szokásos „csak barátok vagyunk” dumát, erre meg jött az esküvővel, mit az óvodások.

  - Esküszöm nem is az én apám lenne.- neveti el magát a történet végére.

Belépve a házba Ashton kutatásra indulunk, vagyis csak a nappaliból ordibálunk, de hatásos, mert elő kerül. Igaz egy szál törölközőben a derekán, és egy másikkal a kezében, amivel a haját törölgeti, de elő kerül.

  - Sziasztok! Mi ez a rikácsolás?

  - Szia! Csak van valami, amiről beszélnünk kéne.- idegesen fújom ki a levegőt.

  - Aggódjak?

  - Nem, nem kell.

  - Oké, akkor gondolom rá ér annyira a dolog, míg felöltözőm.

  - Persze.- próbálok rá mosolyogni, de nem teljesen az sül ki belőle.

Ashton, eltűnik a szobája. Luke kezeit a vállamra helyezi, és egy „Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!”-t suttog a fülembe, amitől kiráz az a jóleső fajta hideg.

  - Itt is vagyok! Mondhatod.

  - Oké, szóval először is ne akadj ki! Másodszor fogalmam nincs, hogyan mondjam el. Szóval csak egyszerűen kijelentem, hogy evvel a mellettem lévő bolonddal együtt vagyunk.

  - Hogy mi van? Mi? Te és Hemmings? Mióta?

  - Három hónapja.

  - Három kibaszott hónapja együtt vagytok, és nem mondtátok el? Legalább én vagyok az egyetlen, aki nem tudta?- dühösen áll fel a kanapéról, ide-oda kezd járkálni és néha a hajába túr.

  - Nyugi, senki sem tudta és még most sem tudják.

  - Oké. Várjunk, szóval amikor annyira szét voltál esve miatta, nem csak egy haveri balhé volt?! Én ki heréllek Hemmings!- Luke felé közeledik villámokat szóró tekintettel.

  - Hé, nyugi! Megtörtént, megbeszéltük, vége van, nincs semmi baj!

  - Hát nem mondanám!- ül vissza a kanépra.- Mellesleg, miért kellett titkolni eddig és miért most mondod el?

  - Ez volt az egyik ok, amiért nem mondtuk el. Mert ha összekapunk, ahogyan az meg is történt, szét szedte volna a társaságot. Ezt nem akartam. És nem is voltunk biztosak abban, hogy valósak e az érzéseink, de ez három hónap alatt kiderült.

  - Végül is, lehetne rosszabb is. Legalább nem egy vadidegen, akiről nem tudok semmit, Luke-ot ismerem és tudom, hogy remek ember és vigyáz rád. Szóval, sok boldogságot, de nem szeretnék még nagybácsi lenni!- néz szigorúan Luke-ra, de ugyanakkor mosolyog is.

  - Szóval akkor mégsem akarsz kiherélni?- merészkedik közelebb a szőkeség.

  - Ha ki kehérrel, Do nem lesz valami boldog és idővel azért majd szeretnék nagybácsi lenni!- nevetve kacsint egyet a bátyám.

  - Hm, tetszik a gondolatmeneted!- pacsiznak össze.

  - Oké, sziasztok!- vöröslő fejjel és nevetve hagyom magukra, nem akarom ezt a fajta beszélgetést tovább hallgatni.

Az emeleten bekopog Mikey szobájába, hátha itthon van. Válasz nem érkezik, de azért még is benyitok. Jól sejtettem, hogy fülhallgatóján keresztül üvölteti a zenéjét és nem hallott semmit. Kihasználva az alkalmat megijesztem, szegénykém majdnem leesik az ágyról.

  - Szia hercegnő! Mi a helyzet?

  - Lent olyanról folyik, folyt a társalgás, amire nem vagyok kíváncsi. Szóval gyorsan elmenekültem onnét. És veled mi van?

  - Ugyan, mi lehet az a téma, amit ennyi év alatt nem szoktál meg?

  - Ezt inkább hagyjuk. Amúgy, képzeld van barátom.- hatalmas mosollyal avatom be.

  - Na, ez csodálatos! Mióta, és ki az?- velem együtt örül.

  - Három hónapja. Ha kíváncsi vagy rá, lent van a nappaliban és Ashton-nal beszél.

  - Hát, akkor mit ülünk még itt, nyomás!- húz fel az ágyról és elindulunk lefelé.- Te becsaptál engem? Itt csak Ash és Luke van! Elüldöztétek?- felváltva néz a két fiúra.

  - Kit?- kérdeznek vissza egyszerre.

  - Do barátját.

  - Nem. Én vagyok az!- büszkén kihúzza magát Luke.

  - Úgy tudtam! Gratulálok!

  - Köszönjük!