12.Fejezet ~Édes drága... köszönöm~ (1/2) (2/2)

12. Fejezet

~ Édes drága… köszönöm~

Belső világod összeomlik és már abban sem vagy biztos, ami teljesen nyilvánvaló, az elméd megborul és elveszted mindazt, amit eddig felépítettél. Zavarodottá, kétségbeesetté válsz és menthetetlen vagy. Ez az érzés ölel most fel és emészti fel bensőmet. Bármennyire is hitegetem magam, hogy hazugság, amit mondott, nem tudom elfogadni, akármennyire is próbálom magam rávenni és azt a látszatott kelteni, hogy nem érdekel hogy ez a sors jutott rám, azért a lelkem mélyén kegyetlenül rosszul esik minden tette, szava és pillantása.

A fejem fáj, zug és darabokra esik. Minden apró sötét méregfolt felvillan előttem és biztosra tudom, elvesztem. Halk hang vesz körül, összefolyva és jelentéktelenül. Szívem majd kiugrik helyéről, mintha a maratoni távot futnám és a légzésem is ennek megfelelő. Egyetlen szó villan fel a fejemben néha, mégpedig a szerencse.

A szerencse egy múlandó dolog és egyszer csak kifogy belőle az ember a legváratlanabb pillanatban. Ha ez velem is megtörténik- márpedig időkérdése-, akkor vége mindennek, minden megváltozik mindenki életében…

Hideggé válik a lelkem, a szívem pedig megfagyva vár a széttörésre. Testem rázkódik, Calum így próbál visszarántani, de még mindig nem tudok rá nézni és felfogni a beszédjét. Szeretnék ezektől az érzésektől megválni, de nem megy ez olyan könnyen... Cal ölelésébe von és ringatni kezd, mint mikor az anyukák nyugtatgatják kisgyermeküket egy rettenetes rémálom után.

  - Bármi is van, itt vagyok és megoldjuk csak mond el!- tudom, hogy el kell neki mondanom és evvel magamnak teszek jót, de még nem tudok szóhoz jutni.

Hirtelen jött minden, nem voltam rá felkészülve, hogy valaha is újra szembe kell vele néznem, tagadhatatlan, hogy sokkot is kaptam az egyéb érzelmeken kívül. Calum karjaiban elér a biztonságérzet és némiképp megnyugszom, de ehhez is relatív sok idő kell.

- Egyedül jöttem haza, és találkoztam vele… Kész roncshalmaz volt, de elszánt és tudom, hogy meg fogja tenni…- hangom egyenetlen és mindent emócióm kiérezhető.

  - Egy kicsit pontosabban, ebből nem sokat értek. Kivel találkoztál és mit mondott?

  - Anyámmal!- ismételten feltör belőlem a zokogás, de pár hatalmas nyeléssel visszaszorítom.- Tönkre tettem, Ashton elvesztése tönkre tette és ezért én fogok bűnhődni. Tud minden mozdulatomról, így rólam és Luke-ról is. Azt mondta, hogy csak kihasznál és én is őt, engem nem szerethet senki, mert egy utolsó senki vagyok, akit csak is kizárólag a halál fogadhat el teljesen. Rég meg kellett volna már…- nem tudom elmondani neki a hiányzó szavakat.- Nagyon sok mindent vágott a fejemhez és iszonyatosan megrémiszt. Azt hittem, hogy már végleg csak a múltam része, és nem kell többet szembenéznem vele. De visszajött és elszánt. Calum nagyon félek.- a remegésem visszatér.

  - Az a rohadt szemétláda! Figyelj rám, jól figyel rám!- kezei közé fogja arcomat evvel kényszerít, hogy mélybarna íriszeit fürkésszem üveges szemeimmel.- Ne higgy el neki semmit, ez a célja, hogy összeroppantson. Minden egyes szava hazugság! Mikey- nak iszonyatosan fontos vagy, a soha nem létező testvéreként tekint rád és szeret téged, Ashton mindent meg tesz érted, hogy ne szenvedj semmiben sem hiányt és megvéd bármitől és bárkitől, mert szeret téged! Luke egyenesen imád téged, tűzbe menne érted, ti összetartoztok és ezt semmisem és senki sem tudja elvenni tőletek, szeretitek egymást tisztán látszik. Én pedig itt vagyok neked bármikor, a húgom ként tekintek rád és fontos vagy. Jól vésd az esetbe, mi mind szeretünk téged és ezen egy senkinek a szava nem fog változtatni. Érted? Nem kell félned tőle, nem bánthat!- szinte egy szusszal mondja el.

Be kell látnom, igaza van- némileg-. Ők a családom, akik támogatnak és szeretnek, nem pedig az a nő, aki világra hozott. De tudom, hogy azt nem hülyeségként mondta, hogy bosszút áll. Annyira már ismerem, hogy bármeddig képes ilyen téren elmenni, és ha ebbe az apám is belekeveredik biztos, hogy elérik a céljukat. Eddig csak szerencsém volt, de életem végig nem lehet az…

  - Jut eszembe, mutasd a kezeidet!- szólal meg, evvel megzavarva a gondolatmenetemet.

Kérésének eleget téve leveszem a bandanámat. Azon a kezemen csak az emlékeztető heg virít, míg a másik kezemen egy vörös véraláfutásos folt, amit anyám fogva tartó szorítása okozott.

Calum arcán a méreg és az aggodalom keveredik. Én pedig el sem tudom képzelni, hogyan nézhetek ki, de nem valami biztatóan.

  - Van tükröd?- sóhajtok egyet.

  - Van, de biztos látni akarod magad? Szarul nézel ki, már bocsi.- keserűen elhúzza száját, én pedig csak bólintok egyet.

Felkel mellőlem, egy fiókból előhúzza a keresetett tárgyat és kezembe nyomja. Nem tudom, hogy merjek e szembenézni magammal, de tudom hogy meg kell tennem. Sötétebb árnyalatutó bőröm helyett, hulla fehér árnyalat övezi az egész fejemet. Szemeim élettelenül, bevérezve csillognak feldagadva, alatta feketés-lilás folttal. Ajkaim színtelenek és remegve érnek össze. Teljesen nyilvánvaló, hogy a belsővilágom a felszínen van, egy halott látszatát keltem. Nem csodálkozom, hiszen minden gyerekkori rossz emlékem még mindig fel-felvillan. Ezekről nem tud senki, még Ashton sem. Mindenkinek csak annyi ismerete van, hogy nem bírtak a szüleim és rossz kapcsolatban voltunk. Nekik elég ennyit tudni, úgy sem tudnak mit kezdeni vele, megtörténtek és kész.

  - Emlékszel, hogyan jött össze ez a kis csapat? Szerintem vicces történet. Fagyizni voltunk az ovival, Michael-nek nem ízlett a fagylalt ezért fogta magát és csak úgy Luke fejére nyomta. Te a barátod védelmére keltél és Mike-hoz vágtad a tiédet. Én Mikey-t védtem, így te is fagyis lettél, végül Luke is beszállt és rám borította sajátját. Büntetést kaptunk, majd összebarátkoztunk.- hatalmas mosollyal mesél és én is felnevetek ezen.

  - Na, így már mindjárt jobb! Ne csak a rosszra gondolj, ha tele vagy szép emlékekkel is!

  - Játszol nekem valamit?

  - Mit szeretnél hallani?

  - Mindegy.

Előveszi gitárját, kicsit elgondolkozik, majd belekezd egy számomra ismeretlen számba. Tetszik, és egy kicsit jobb hangulatba is kerülök tőle.

  - Figyelj szerintem neked innentől kezdve Luke-ra van szükséged.- mosolyodik el.

  - De nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson. Ismered milyen, főleg ha rólam van szó. Nagyon aggodalmas és teljesen kiborulna, nekem akarom, hogy a bajaimmal foglakozzon és túlaggódja magát, mert azt tenné.

  - De egyszer el kell neki mondanod, ugye tudod?

  - Miért kéne?

  - Mert hozzá jobban kötődsz, mint bárki máshoz és ő tud rád hatni, míg én nem. Legutóbb amikor rosszul lettél fele annyi idő alatt magadhoz tértél, pedig semmit sem mondott csak melletted volt. Érted már?

  - Ez nem elég erős indok, hogy elmondjam neki.

  - Oké, akkor mondom máshogy. A kapcsolatotokba is kerülhet akár, hiszen titkolózol előle és ezt ő már most tudja. Azt hiszi nem bízol benne, ami lényegében igaz.

  - Rohadtul nem igaz Calum! Senkiben nem bízom meg annyira, mint benne! Nem azért nem mondom el neki, hanem azért mert nem akarom, hogy ezen agyaljon állandóan és féltsen mindentől. Nagyon tud aggódni és evvel ártanék neki!- hirtelen ingerült leszek.

  - Ha elmondod avval nem ártasz neki, de evvel hogy nem teszed igen is! Rosszul gondolkodsz e felől!

  - Igazad van annyira egy szerencsétlen vagyok, hogy azt sem tudom eldönteni mi jó a mi kapcsolatunknak. Biztosan te jobban tudod, te élsz benne! És őszintén köszönöm, hogy ezt most vágod a fejemhez, tényleg jól esik!- üvöltök most már vele és a könnyeim is útjukra indulnak.

Felkelek, elhagyom a szobáját egy ajtóbecsapással. Nem vagyok beszámítható állapotban és tökéletesen tudja, erre ilyenekkel traktál, had tudjam már én mit akarok elmondani kinek és mikor.

Szobámba mennék, de Luke keze megállít. Visszaránt és maga felé fordít. Szemeiben a harag, megbántottság és csalódottság keveredik. Kifújja a bent tartott levegőt és nyugodtan belekezd.

________________________________________________________________________

  - Áruld el, mi a francot titkolsz előlem!- hangja egyre feszültebbé válik.

Kétségbeesetten pislogok és próbálom kerülni a szemkontaktust vele.

  - Nézz a szemembe és mond el, mi a fene folyik itt! Most! Mi bajod van?- nem válaszolok neki, csak hatalmasakat nyelek.

Nem kényszeríthet olyanra, amit én nem akarok. Nem befolyásolhatja a döntéseimet, ha én nem akarom elmondani, akkor neki ezt tiszteletben kéne tartania. Nem vagyok köteles beszámolni minden egyes kis részletről, nem uralkodhat felettem!

  - Meg csalsz Calum-mal, igazam van?- Luke arca eltorzul és egyre ingerültebb.

Nálam itt telik be a pohár! Kezeimet kitépem az övéiből és a mellkasánál fogva taszítok rajta egyet és üvöltözni kezdek vele.

  - Baszódj meg Hemmings! Kurvára tudni akarod mi a bajom? Baszki, csupán csak annyi, hogy bármikor képes vagyok megölni magamat, vagy más is megteszi. A múltam egyre jobban bánt és egyre nehezebben tudom visszaszorítani és Ashton-t is kezdem elveszíteni. Csak hogy tudd, Calum csak segít nekem, hogy ne tegyek még több kárt magamban, mert Ő már látta mire is vagyok képes! De tudod mit Hemmings? Ha ilyeneket feltételezel rólam, jobb ha elfelejtjük egymást! Hagyj békén végleg, eleget tettél evvel! Köszönöm drágám!- kettétörve, bőgve üvöltök az egyetlen emberrel, aki a világot jelenti számomra.

A kővé dermedt Lucas-t futva hagyom magam mögött és a szobámba kötök ki. Kiűztem az életemből, azt a személyt, aki mindig mellettem volt, legyen szó bármiről. Ez az egy feltételezése sokkal jobban fájt és nagyobb sebet ejtett rajtam, mint anyám bármelyik bántó szava vagy tette.

A hisztizésemtől alig kapok levegőt, de jelen pillanatban az sem érdekel, ha megfulladok. Könnyebb lenne minden és nem kéne aggódnom semmi miatt! A fejem ismételten hasogat, torkom majd meg szakad, minden csak rosszabb, mint volt.

  - Do engedj be!- a két fiú egyszerre kérlel.

  - Rohadtul hagyjatok békén! Eleget tettetek már mindketten!- a bögrémet hajítom az ajtó felé, ami szilánkokra törve hull a padlóra csak úgy, ahogyan én.

  - Ne csinálj semmi hülyeséget, hallod!- Calum kétségbeeset.

Nem érdekelnek, senki sem érdekel, anya elérte, amit szeretett volna és ez csak a kezdet...

Az érzelmi sokkok miatt orromból ömleni kezd a vér és a hányinger is rám tör. Mindent kiadva magamból bömbölök, mint egy rossz óvodás.

Nem volt elég a mai napra, hogy találkoztam az őrülttel, de még Calum-mal is összevesztem és ami a legfájóbb, hogy Hemmings-el is. Az életem percek alatt szétesetett. Valószínűleg most csak túlreagálom, de ki ne tenné?

Bekapcsolom a laptopom kereső sávba beírom az „Iron Maiden” bandanevet, rákapcsolom a hangfalamra és bömböltetni kezdem.

A rock mindig megnyugtat valamilyen szinten és nem érzem magam annyira egyedül. Valljuk be, most magamra maradtam elég rendesen. Ashton-t alig látom, ha találkozunk akkor sem beszélünk sokat. Rohadtul hiányzik, hogy együtt töltsünk egy kis minőségi időd, de tudom, hogy dolgoznia kell, hogy fent tudjuk magunkat tartani…

*

Valahogyan képes voltam elaludni, de nem sokra emlékszem mi történt azután, hogy a szobámba vonultam. Felkelek az ágyból, a párnám tiszta víz és kissé véres is. Egy hanyag vállrándítással lerendezem a dolgokat és az egyenruhám keresésére indulok, amint megtalálom, avval együtt indulok meg a fürdő felé. Kinyitom az ajtómat és majdhogynem átesek a két srácon. Figyelmen kívül hagyom őket és sietősebbre veszem a formát. Magamra zárom a fürdőt és elintézem a reggeli teendőimet. Mire végzek mindenki már a konyhában ül és issza a kávéját. Belépésemet követően Calum és Hemmings egyszerre emelik rám tekintetüket és a feszültség egyre csak nő a helyiségben. A szőke srác felém nyújtja a nekem szánt kávét, de nem fogadom el tőle, kikerülve megyek a pulthoz és kitöltöm a megmaradt koffeintartalmú italt, amit le is húzok azonnal. Csinálok magamnak egy szendvicset elcsomagolom és már indulok is a suliba, egyedül.

Teljesen komolyan gondoltam, azt, amit Hemmings-nek mondtam, ha nem képes megbízni bennem, akkor ennek az egésznek nincs értelme. Már a barátság alapköve is a bizalom. Vegyük például egy házat, ha nincs meg a megfelelő talapzat azt akárhogy építgethetjük, úgy is összefog dőlni csak idő kérdése; a barátság is ugyan így működik. A mi várunk megingott és kár erőltetni az építkezést, jelenpillanatban biztosan, túl gyenge vagyok hozzá és sebbzet.

Lépteket hallok magam mögött, tudom hogy utánam jött de tartja a tisztességes távolságot. Hát a mai nap se lesz egy felüdülés.

Első pár órában nem próbál velem semmiféle kapcsolatot létesíteni. A nap második felében hozzám szól, de én nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Fáj ez az egész helyzet, de nem lehet ellene tenni, egy ideig jobb, ha távol marad tőlem és mindenki átgondolj mi a helyes, mit szeretne és mit tett.

  - Doreen, ne rohanj!- utolsó óra után próbálom a lehető leggyorsabban elhagyni a termet, azonban Aaron ezt megakadályozza.

  - Hello! Mi van?- szerencsétlen nem a legjobb állapotomban talál meg, feszültség bomba vagyok.

  - Meg kell csinálni egy riportot és ehhez te is kellesz! Minden oké?- lép közelebb egyet.

  - Ehhez most nincs nagy kedvem Aaron!- sóhajtok egyet kelletlenül.- Persze.

  - Doreen, nem hagyhatsz most cserben! Tényleg kellesz, ha nem így lenne, hagynálak elsétálni. Kérlek!

  - Legyen.- adom be a derekam.

Aaron önelégült mosollyal nyugtázza és elkezd húzni a 241-es terem felé. Páran vannak a teremben és az újság szerkesztésével bíbelődnek. Aaron ledobja a táskáját a fogas mellé, az asztalról elvesz két jegyzettömböt és indulásra készen áll meg előttem. Összehúzott szemöldökkel méregetem az előttem álló személyt választ vára, hova is kell mennem vele és mit kell csinálnom.

  - Először is tedd le a táskád! Szóval tudod, kell egy interjút írni a gondnokkal,- megforgatja élénkzöld szemeit- aztán pedig egy leírást az iskola állapotáról, úgy mindent érintve. Gondoltam megcsinálhatnánk együtt és úgy talán érdekesebb mindkettőnk számára.- adja meg a megfelelő választ a fel nem tett kérdésemre.

Bólintással jelzem, hogy egyet értek a felvetésével. Tényleg baromira unalmas lenne, ha egyedül kellene végig járnom a fél iskolát és megfogalmazni minden apró repedést a falon.

A gondnokot ő faggatja, miközben felveszi diktafonnal én pedig jegyzetelek, hogy mit is érdemes megemlíteni, például azt a felesleges információt nyugodtan kihagyhatjuk, hogy hogyan segített világra egy borjút a főút mellett…

Aaron a nevetéstől fuldokolva hagyja el a kis kuclit, én pedig eljutok egy halvány mosolyig.

  - Most te csak szórakozol velem, hogy semmi kacagás vagy valami kis boldogság?! Ez az ember hihetetlen, milyen sztorikat lenyomott itt nekünk, annak ellenére, hogy semmi köze nem volt semmihez.

Megrántom a vállam és elindulok az emeletre, hogy onnét kezdjük a munkákat. A zöldszemű feketehajú srác végig poénkódja az egész körutunkat és a végére eléri, hogy kissé nevesek is rajta.

Minden áron be akar velem jönni a női mosdóba, hogy segítsen megírni a kritikát több szem többet lát elve alapján.

  - Aaron, de hát a női mosdóról van szó! Ide nem jöhetsz be!- próbálom lebeszélni róla.

  - Ugyan kérlek, nincs már itt senki!- és csak úgy besétál az ajtón.

Egy női sikoly hallatszik, én pedig azonnal utána megyek megnézni mi is történik. Egy lány kettőt csap még rá, majd dühösen elviharzik. Most már kiröhögöm ezt a szerencsétlen srácot.

  - Írd bele, hogy a női mosdóban indulatos és erőszakos lányok vannak!- követelőzve néz rám.

  - Csodálkozol?

Gyorsan papírra vetem a véleményemet:”(…)”A női mosdóban indulatos és erőszakos lányok vannak!”- Aaron Balding, aki indokolatlanul besétál a női mosdóba nyilatkozata.(…)”

Amint végig jártunk mindent, elbúcsúztunk egymástól és én igyekszem is hazafelé. Hát ez a nap annyira nem volt szörnyű, mint amennyire hittem, hogy az lesz, de azért a hiányérzetem nem tűnt el semennyire sem.

11. Fejezet ~Találkozás~ (1/2) (2/2)

11.Fejezet

~ Találkozás ~

Egy meleg októberi napon járunk, a hónap már a végét járja. Ashton dolgozik- már megint-, pedig szombat van. Michael elment videojátékért, Calum a közeli boltban van megvenni az élelmiszereket, amiből már kifogytunk. Luke még mindig alszik, pedig már tizenegy óra van. Nincs szívem felébreszteni, annyira aranyosan szuszog a párnái között. Mivel jelenleg nekem nem jut jobb elfoglaltság, így a szobámban ülök egy köteg papír felett és a tollamat forgatom az ujjaim között. Egy történetet kéne írnom, aminek a témája valami misztikus kitaláció. Tanácstalan vagyok, ez nem az én asztalom. Végül csak sikerül belekezdenem. Szenvedésemnek Calum vet véget, aki sikeresen hazatalált a boltból és a segítségemért sipákol. Lemegyek a konyhába, segítek elpakolni. Mire végzünk Mikey is megérkezik és ebédet is hozott a drága.

  - Menj és keltsd fel a herceged!- súgja a fülembe Calum.

  - Először is nem a hercegem, másodszor ne sutyorogj!- válaszolok neki a módszerével.

Egyik szemöldöke a magasba szökik és kérdően hat a tekintete.

  - Na jó talán mégis az.- haladok el mellette mosolyogva és Luke szobájába megyek.

Nem tehetem meg, hogy elmerüljek bámulásában, Mike- nak feltűnne.

  - Hé, Csipkerózsika ideje lenne felkelni! A krumplit is kialszod a földből!- simítok végig párszor az arcán, mire végre elkezd mozgolódni.- Luke, kérlek kellj már fel, Mikey hozott kínait ebédre és nélküled nem hajlandóak enni, drágám kérlek!

  - Egy puszi és egy bögre kávé az ára.- nyöszörgi el a feltételeit csukott szemmel, amit mondandójának végén ki is nyit.

  - Ha kikelsz az ágyból megkapod a puszit.- csinálok úgy, mintha evvel csak neki tennék szívességet.

  - És a kávéval mi lesz?- kicsit élénkebb már.

  - Ha lejössz, azt is megkapod.

Sikert aratok, így már lent eszik mindenki, aki a házban van. Az étkezést követően, mind kinyúlunk a kanapén és valami nézhető után kutatgatunk a TV-ben. Egyszer csak Luke csúsztatja a telefonját az ölembe, amin meg van nyitva egy jegyzet. A következő áll benne: „Mit szólnál ma egy randihoz hercegnőm?” Mosolyogva pötyögöm be a választ: „Benne vagyok hercegem.” és visszaadom neki a készüléket. Nagy nehezen feltornázom magam a kanapéról és a szobámba megyek átöltözni valami vállalhatóbba, ami egy sötétszürke rövidnadrág és egy Nirvana-s top. Hajamat szabadon hagyom, nem szeretem összefogva hordani. Amint késznek nyilvánítom magam, le is megyek Luke-hoz, aki már a cipőjét küzdi fel magára. Követem példáját és már indulunk is. Egy ideig csendesen sétálunk egymás mellet.

  - Hová megyünk?- kérdezek rá, miközben a buszra várunk.

  - Legyen meglepetés! Ne várj semmi nagydologra, csak gondoltam jó lenne, ha kicsit ketten lehetnénék.- magyaráz aranyosan, közben rákulcsolja kezét az enyémre.

  - Ha sokat alszol, egészen pompás ötleteid vannak!- jegyzem meg viccelődve.- Nyugi, nem várok semmit, felőlem akár csak sétálgathatunk is.

*

A buszmegállótól egészen a bowling teremig sétálunk. Hatalmas mosollyal fordulok Luke felé.

  - Tudtam, hogy tetszeni fog.- nyom egy csókot ajkaimra, majd bemegyünk.

Kikérjük a megfelelő méretű cipőket a pályafoglalás után. Felküzdöm magamra, majd két lábra pattanva tapsikolok, hogy én voltam a gyorsabb az elkészülésben. Mivel a gépbe, úgy lettek bediktálva a nevek, így én kezdek. Első gurításomra négy bábút sikeresen ledöntök, a következő pedig a csatornába köt ki.

  - Béna!- évődik rajtam Luke.

  - Fogd be, inkább mutasd mit tudsz!- teszem karba kezeimet.

Persze Lucas-nak tarolnia kell, miért is ne?!

  - Uh, ne röhögj ki!- állok elé hatalmas, vágyakózó gyerekes vigyorral.

  - Mit szeretnél?

  - Csináljunk úgy, mint a filmekben, tudod amikor a lány béna és még életében nem bowlingozott a fiú pedig segít neki. Tudod mire gondolok! Légyszi, mindig is kiakartam próbálni!- biztosra veszem barna íriszeim csillognak.

Úgy hisztizem Hemmo-nak, mint ahogyan a kislányok szokták nyúzni apukájukat egy új Barbiebabáért.

  - Ez annyira közhelyes!- felfelé görbülő ajka elárulja, hogy benne van az egészben.

A golyóadagolóhoz megyünk, kiveszem a legkisebb súlyút és várakozva tekintek a kékszeműmre. Fejingatva és kuncogva teszi egyik kezét a derekamra, másikkal pedig végig simít a karomon. Teste hátamhoz simul, leheletét nyakamon érzem. Érzékien a fülembe suttog.

  - Michael iszonyatosan büdöset tud szellenteni!- a gömb azonnal kiesik a kezemből és szép lassan gurul le az oldalsávon.

Belőlem olyan szinten tör fel a röhögés, hogy a könnyáradat, ami végigszelik az arcomat vetekedik a Niagarával.

  - Veled sem lehet romantikázni.- szólalok meg miután csillapodtak a kedélyek, de ismételten a mondat felénél előtör belőlem a nevetés így vagy három tagolt részben mondom el ezt az egyszerű mondatod.- Annyira lüke vagy!

  - De te még is ebbe a lükébe vagy belesve!- karjait derekam köré fonja és önelégülten mosolyog.

  - Menthetetlenül, teljes mértékben és visszavonhatatlanul!- csókolom meg.

Befejezzük az elkezdett mérkőzést, majd fizetés után távozunk. A hátára ugrom és egy darabig cipeltetem magam. Míg a málhás szamarat játsza, addig én elszórakoztatom magam a haja piszkálásával vagy éppen avval, hogy a nyakába és a füle közelében fújom ki a levegőmet.

  - Tudod, néha hiányzik, hogy vegyek neked virágot!- jelenti ki a semmiből sóhajtva.

  - Néha nem érzel bűntudatot, hogy hazudsz a szüleidnek és a barátaidnak?

  - De, viszont tudom hogy helyesen cselekszünk.

  - Mikey szellentésével mi?

  - Avval!- egyikünk sem bírja ki kacagás nélkül.

*

Vasárnap reggel a legnagyobb semmit tevésben és magányomban telefonom rezgése zavar meg.

„Gyere át egyedül! Meglepetésem van! (Luke-nak semmiféleképpen ne szólj!) J. Andy.”

Após jelöltem kérésére azonnal a szekrényembe bújok és búvár üzemmódba kapcsolok, hogy az össze-vissza behajigált ruhadarabjaim között megtaláljam a megfelelőket. Egy hosszú, de igen szaggatót nadrágba pattanok, felsőtestemre pedig egy fehér „ I have nothing to wear” feliratú pólót húzok. Megigazítom a csuklómon a bandanamat, kifésülöm a hajam és kisunnyogok a házból.

Izgatottan baktatok a Hemmings ház felé, Andy igazán kíváncsivá tett.

Andy olyan nekem, mint az apám. Kiskoromban is már foglalkozott velem, tőle kaptam első kiskocsimat is, ami nagyon sokat jelentett. Igazán jól kijövünk, minden hülyeségre rá lehet venni, ugyanakkor komoly, őszinte és segítőkész.

  - Szia!- ölel meg, amint a házhoz érek.

  - Szia! Mi a meglepi?- viszonzom gesztusát.

Egy sisakot és Luke bőrkabátját nyomja kezembe.

  - Láttam, hogy méregeted a motoromat, gondoltam elviszlek egy körre, de ne szólj Liz-nek, se Lucas- nak, ha ez kiderül, halál fia vagyok! Gyors búj bele ezekbe, mert fő a biztonság.- izgatottan fecseg, én pedig hitetlenkedve nézek rá.

Felveszem a kapott holmikat, addig kihozza a motort, majd felpattanunk rá. Szorosan kapaszkodok derekába. Először kicsit félelmetes, de utána élvezetes az út. Szabadságérzetet és adrenalint nyújt. Egy csendes, nyugodt helyre megyünk és ott lepihenünk egy kicsit. Andy azonnal fecsegésbe kezd, esküszöm olyan, mint egy boldogsághormonnal telitömött tini lány, aki a legjobb barátnője közelébe került és mindent a lehető legnagyobb izgatottsággal ad neki elő.

  - Tudod, kezdek aggódni Luke miatt, itt van tizennyolc éves és még nincs barátnője. Igaz mondta, hogy valaki bejön neki, de kezd gyanús lenni. Te tudsz erről valamit? Elvégre te vagy a legjobb barátja.

Hatalmas szemekkel nézek az előttem álló férfira és csak pislogni tudok.

  - Andy, hogyan gondolhatod róla, hogy meleg? Jó, elismerem néha tudja azt a látszatott kelteni, de csak hülyéskedik! A fiad a lányokat szereti, megnyugodhatsz ezt biztosra tudom és azt is, hogy tényleg van valaki az életében aki a szívét készül elrabolni. Úgyhogy nincs aggodalomra okod!- teljesen kivagyok akadva ezen az egészen, de persze ezt Andy felé nem mutatom.

  - És te hogy állsz a fiúkkal?- gonoszan, de apáskodóan elmosolyodik, gondolhattam volna, hogy ezt én sem úszom meg szárazon.

  - Jól, bár egy kicsit zizi az illető, de nagyon szerethető!- ajkaim hatalmas görbületet vesznek fel az arcomon.

  - Tudod, Liz-el mindig is azt hittük, hogy egy napon úgy állítotok be, hogy ti kis édes párocskát alkattok és idővel sok-sok kis Lucas és Doreen fog körülütettek rohangálni, de akkor ezek szerint erről letehetünk.- sóhajt egyet, de valami van az arcmimikájában, amire nem tudok rájönni mit is jelentheted.

Az arcom pirosba borult, határozottan érzem a meleget a pofimon. Félő, hogy ezzel árulom magunkat ezért gyorsan elfordulok tőle és sétálgatni kezdek, mint akit nyugtalanít ez az egész helyzet, mondjuk így is van.

  - Most erre mit mondjak? Tudod evvel most rohadtul zavarba hoztál, Luke a legjobb barátom!

  - Ha zavarba hoz, akkor még lehet, hogy igazunk is lesz a végre!- felnevet.

Ez az ember, most már kétségbevonhatatlan Luke tőle örökölte, hogyan kell az ember idegeire menni és a jónak ígérkező pillanatokat tönkre tenni.

Amúgy nem lenne a feltevésük ellen semmi kifogásom, de van valami ami nem hagyja hogy belenyugodjak ebbe. Lehet minden a múltamnak köszönhető, sőt biztos. Viszont mindennek meg van az oka…

  - Szóval nem válaszolsz semmit? Hallgatás belegyezés! Mikor lesz esküvő?

  - Andy állj már le és viselkedj úgy, ahogyan egy negyvenes férfinek illik!- kínomban már én is nevetek az egészen.- Hogy lehetsz ilyen idióta?

  - Remélem az unokáim öröklik az idiótaságomat!- szúrósan ránézek.- Jó- jó befejeztem, de azért jól áll a fiam kabátja.- hitetlenségemben már nem tudok mit tenni, csak kuncogva a hajamba túrok.

Ezen értelmes beszélgetés után haza indulunk, hogy még Liz előtt érkezzünk meg, mert ha tényleg a tudtára jut, hogy Andy felültet az „ördög járgányára”, akkor mindketten végig hallgathatjuk a szentbeszédet. Liz már Andy első motorjánál kikötötte, hogy gyereket sohasem vihet magával, így is elég gond, hogy ő motorozik, nem kell a kicsiket is rászoktatni.

Hát igen, Andy-nek ma nincs szerencséje a garázsfeljárón Liz toporog csípőre tett kézzel. Amit leállítja a motort, felesége azonnal dühős hadonászásba kezd.

  - Nem megmondtam neked édesem, hogy gyerekkel nem mehetsz motorozni? Hányszor mondtam el? És ha valami történt volna veletek?

  - Jaj drágám nyugodj meg, egyikünknek sem lett semmi baja, épségben vagyunk.- ad Andy Liz homlokára egy puszit és besétál mellette a házba.

  - Doreen és neked hányszor mondtam el, hogy bármennyire is elakar vinni nem mész el vele?- emeli rám méregtől csillogó kék szemeit.

Nagyot nyelve és lehajtott fejjel elnyögök egy bocsánatot. Szégyellem magamat, mert tényleg rengetegszer megmondta és most én hoztam ki a sodrából, ami igazán bánt. Nem szeretem, ha az emberek miattam érzik rosszul magukat, bűntudatot kelt bennem. Jesszusom, ha ezt megtudja Luke, leszedi a fejemet. Igen az aggodalmát pedig édesanyjától örökölte.

  - Ha már itt vagy gyere be egy kicsit. Mit szólnál, ha sütnénk valamit, amit elviszel a fiúknak?

Persze kérdés nélkül belemegyek a közös sütögetésbe, hiszen nagyon szeretek süti és, hogy ezt Liz-el tehetem külön öröm számomra.

Az egész csokis muffin sütést végig beszélgetjük különböző témájú és komolyságú dogokról. Késő délután indulok haza, felpakolva. Ez az egész nap nagyon jót tett piciny kis lelkecskémnek. Jól esik, hogy a Luke szülei ennyit foglakoznak velem, holott nem vagyok a lányuk se semmiféle rokonuk. Szó szerint anyám és apám helyett anyám és apám Liz és Andy. Bár úgy vélelem nekem nincsenek szüleim, azért valamilyen szinten mégis csak akad.

Azt viszont még mindig nem értem, hogy azok akiktől származom nem viseltek sőt, majdhogynem…, erre két „vadidegen” ember pedig sajátjakén tekint rám. Mostanság egyre többet gondolok a „mi lett volna, ha”-ra. És néha oda lyukadok ki, hogy hálás vagyok azoknak az embereknek akik ellöktek maguktól. Ha ezt nem teszik meg, nem így élnék ahogyan most, nem biztos hogy a srácokkal ilyen kapcsolatban lennék amilyenben vagyok és az értékrendem sem ez lenne ami.

Hirtelen rosszérzés kerít hatalmába, evvel megszakítva az előző gondolatmenetemet. Ez az illat és ez a feszültséggel teli légkör azonnal a tudtomra adja ki áll mögöttem, anélkül is, hogy látnám Őt. Hatalmasat nyelek és megfordulok. A mögöttem lévő nem úgy néz ki, ahogyan még emlékszem rá, teljesen le van amortizálódva, de azért még egy-két vonása felismerhető. Ahogy szólásra nyitja száját és hozzám ér úgy kezdek el remegni, mint egy kocsonya. Félelmetes az egész helyezet, tudván mire képes. Durvábbnál durvább szavak hagyják el száját és én egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek magamban. Mindig is tudta, hogy könnyen befolyásolhat negatív töltetű szavakkal, idő kérdése és úgyis elhiszem minden egyes betűjét. Némán, mindent tűrve állok előtte, végül dühösen arrébb áll és közli, hogy nem utoljára láttam és véghez fogja vinni, amit már annyi éve kellett volna. Megkövülve állok egyhelyben és arra próbálok rájönni, hogyan kerülhetett ide, hiszen már több éve…

A remegésem nem múlt el csak felerősödött. Minden új és régi emlék versenyt futva törnek át az elmémen. Tudom, hogy perceim vannak hátra addig, míg el nem vesztem a tudatos cselekvésemet. Sietősebbre veszem reszketeg lépteimet, hogy még a végső összeomlás előtt legyen mellettem valaki, aki talán visszatud húzni a valóságba. A kanapén Luke ül, aki azonnal felkapja fejét a bevágódó ajtó hangjára. Próbálom elrejteni előle a remegésemet és az állapotomat.

  - Calum?- szinte suttog és hangomon saját magam is meglepődőm, tisztán hallatszik hogy nem vagyok rendben.

  - Szobájában. Mi a baj?- feláll és elindul felém.

Nem vagyok képes vele maradni és nem akarom, hogy a legrosszabb arcomat lássa. Elsétálok mellette egyenesen be a Cal szobájába. Ami becsukom magam mögött a faszerkezetet, azon mentén csúszok le és kezdek el sírni…

10. Fejezet ~Hétvégi kirándulás~ (1/2) (2/2)

10. Fejezet

~Hétvégi kirándulás~

  - Srácok valaki nem látta a kék táskámat?- járkálok egyik szobából a másikba az említett tárgyat keresve.

  - Köszönöm, hogy ennyire segítőkészek vagytok!- jegyzem meg szarkasztikusan egy szemforgatás kíséretében, ugyanis senki nem méltatott válaszolni.

Nagy nehezen megtalálom a táskát a konyhaszekrény tetején. Tőlem ne kérdezze senki, hogy került oda. Nagy küzdelmek árán leszedem, erre mit találok benne? Hát két üveg nuttálát, és két zacskó gumicukrot. Nem veszem ki belőle, hanem avval együtt megyek vissza a szobámba, hogy bele tudjam pakolni a hétvégére szükséges dolgokat. Holnap reggel indulunk a kirándulásunkra, amit Calum intézett nekünk múlthéten. Mondanom se kell most az egész ház a feje tetején áll és mindenki mindenkivel kiabálva kommunikál, hogy hol van ez, hol van az és hogy szerintünk mit kell vinni. Nagy nehezen mindenki sikeresen belefér egy táskába és azokat be is pakoljuk a kocsiba, nehogy elmaradjanak. Következő állomásunk az alaksor. Összeszedünk három akusztikus gitárt, egy cajont és pár gitártartozékot- amiről gőzöm nincs mire jó-, majd ezeket is betesszük a kocsiba.

  - Oké, most már csak kaját kell pakolnunk.- terel mindenkit a konyhába Ash.

Miután ezt is elintéztük megyünk is aludni.

Reggel Ashton ébreszt, hogy segítsek felkelteni a fiúkat. Félálomban megyek át Luke-hoz, hogy felverjem az álmából.

  - Lucas ébredj.- rázom meg finoman a vállát.

Hirtelen kezem után kap és behúz maga mellé, fejét a nyakam hajlatába fúrja, haja csiklandozza a bőrömet.

  - Szóval Lucas? Ezt megjegyzem ám!- hangjában a reggeli rekedtsége mellett egy kis játékosság is van.

  - Engedj el és kelj fel, mert ennek nem lesz jó vége.- mondom ki, amit az eszem diktál, de szívem szerint így maradnék még egy ideig.

Tengerkék szemeit rám emeli és úgy néz rám, mint mikor egy gyerektől akarod elvenni a cukorkát. Nem tudok ellenállni neki, így megcsókolom.

  - Most már mehetsz!- mosolya olyan, mint egy jó lakott óvodásé és elenged.

  - Na kösz!- ülök fel.- Kapkod magad!- hagyom magára.

Visszatérek a szobámba magamra kapok egy egyszerű fekete nadrágod, egy fehér sima pólót rá pedig egy cipzáras kapucnis pulcsit. Kezemre felkötöm a bandanát és elindulok megnézni ki hogyan áll. Már mindenki a konyhában issza a kávéját és reggeliznek- Mike kivételével, Ő nem eszik reggel-. Hemmo kezembe adja a bögrémet és bocsánatkérő tekintet küld felém, cserébe pedig egy szemforgatást kap. Nem haragszom rá és nem is sértődtem meg, de ha annyira nem ismer, hogy ezt tudja akkor csak higgye ezt. Amint végzünk és indulnánk Calum eltűnik és egy pokrócheggyel tér vissza. Berakjuk a többi cucc mellé. Luke kiharcolja, hogy vezethessen. Cal bediktálja a GPS koordinátákat és indulunk is. Hátul tök jól elszórakozunk Mikey-ékkal, míg a drága bátyám Lucas idegeire megy a dirigálásával, ami teljesen felesleges. Michael gyenge pillanatában elkezdi rágcsálni a hajam.

  - Fúj, Michael ne edd meg a hajam! Fúj, fúj ez tiszta nyál! Valaki szóljon rá!- csapkodom a mellettem ülőt, aki nem hajlandó abba hagyni végül Calum segít rajtam.

  - Esküszöm, hogy ti nem vagytok normálisak, mire vállalkoztam én?- Ash gyengéden a kesztyűtartóba veri a fejét, a többiek csak nevetnek, míg én undorral piszkálgatom a nyálas tincset.

Ezen esemény után, szerencsére már nem kell olyan sok időt mellette töltenem. Megérkezésünket követően, nem törődünk a kipakolással, inkább előbb felfedezzük a házikót. Belépve egy hatalmas tér fogad minket, ami a nappalinak felel meg. Jobb oldalon egy kandalló van, mellé bekészítve egy kisebb farakás. Szemben vele egy barna kanapé van alatta szőnyeggel- amely majdnem elér a tűzrakó helyig- rajta pedig egy kisebb dohányzóasztal pihen. A falat körbe fényképek, festmények díszítik. A helyiség baloldalán egy boltív alatt egy kisebb, éppen csak a szükséges dolgokat tartalmazó konyha terül a szemünk elé, innét vezet felfelé a falépcső. Az emeleten egy mosdó és három szoba van. El is felejtettem említeni a lentről szemünk elé táruló erdei kisösvény látványát, amit egy tolóajtó közvetít. Egyszerű, de mégis csodás helyet sikerült szereznie a Hood családnak. Bármennyibe is fájt nekik, megérte. Körbejárást követően behordjuk a csomagjainkat.

  - Na szóval van három szoba, mi vagyunk öten.- sejtelemesen rám néz Calum, én pedig egy „ha kimered mondani megöllek” tekintettel nézek vissza rá.- Ash te Mikey-al leszel egy szobában, hercegnő tiéd egy másik háló, Luke te pedig velem leszel. Kérdés, panasz, óhaj sóhaj? Nincs? Remek!- csapja össze kezeit és bemegy az egyik ajtón válaszunkat meg sem várva.

Mi is követjük a példáját és elfoglaljuk a kijelölt szobákat. A hálót is az egyszerűség jellemzi, egy ágy éjjeliszekrénnyel, egy kis szekrény és egy asztal székkel van mindössze benne és egy kicsi ablak. Az ágyra teszem a táskámat és előhalászom a benne rejlő finomságokat.

  - Srácok lent vagyok és kipróbálom a kanapét, gyertek majd le!

A kezemben lévő dolgokat a kis dohányzó asztalra teszem és elnyúlok a kanapén. Nem sokáig élvezhetem a magába húzó puhaságát, ugyanis valaki rám ugrik. A levegőm bent reked a tüdőmben.

  - Kicsi a rakás!- kiáltja el magát a rajtam lévő súly.

  - Baszódj meg, oké?!- nyögöm ki, de ebben a szent pillanatban Mikey máris ugrik ránk.

Öt persze követi Calum és végül Ash ugrik a tetejére. Én nyöszörgök Luke alatt, azért egyik sem valami könnyű.

  - Ki van alul?- kérdi a bátyám.

  - Szerinted?- nyöszörgöm.- Hemmo vedd már ki a csontos könyöködet az oldalbordámból, ez rohadtul nem kényelmes srácok!

  - Oké, szerintem már eléggé lapos a mi kis hercegnőnk!- kell fel Mikey, a két srác pedig a földre kerül.

  - Luke te is szállj le róla!- szólal meg Ashton.

Olyan ünneprontó tud lenni, pedig Luke ragyogó szeme- és közelsége-, már majdnem elfeledtette velem, hogy mi most rohadtul olyan helyzetben vagyunk, amiben a fiúk előtt nem szabadna. Alig halhatóan sóhajt egyet, megforgatja szemeit és eltünteti rólam a súlyát.

  - Srácok, az asztalon van nasi, a táskámban találtam. Mikey nem tudod, hogyan kerülhetett bele?

Michael-ről köztudott, hogy imádja eldugdosni a rágcsálnivalóját és zugevő.

  - Öhm, fogalmam nincs.- vakarja meg a tarkóját és a lehető legártatlanabbul próbál rám nézni. - Mi a terv mára?- próbálja terelni a témát.

  - Amihez kedvünk van, de a fő hogy együtt legyünk. Gondoltam arra, hogy estefelé kimehetnénk sütögetni. Mit szóltok hozzá?- kérdi Calum.

Mindenki helyeslően kezd bólogatni és egymás után dobáljuk be a programötleteinket. A srácok elkezdik megcsinálni az ebédet, engem most mentesítenek ez alól. Konkrétan kizavartak a konyhából és kikötötték, hogy három méteres körzetben kerüljem el, mert ők most meglepetést fognak főzni. Ez kicsit aggaszt, remélem nem kell majd a tűzoltóságot hívni. Mivel nem tudok mit kezdeni magammal, ezért arra a döntésre jutok, hogy körülnézek kint. Az igazat megvallva sohasem szerettem az erdőket, főleg nem egyedül. Szépnek tartom, de van benne valami ami számomra rémületet okoz. Ezt az érzést leküzdve indulok meg az ösvényen. Meglepetésemre az út mentén elszórva padok vannak és rendezettek, ha nem lenne megrepedezve rajta a festék, azt hinném hogy nem rég lettek idetelepítve. Az egyikre leülök és persze a gondolatok azonnal megtámadnak.

Annyira furcsa ez az egész, amit Luke- al művelünk. Élvezem az egészet, izgalmas, mert bármikor lebukhatunk és az a szeretet, amit kapok egyszerűen fantasztikus. De a kisördögöm sohasem alszik, így ebben a helyzetben sem. Mardos a bűntudat, hogy hazudunk a srácoknak és Luke szüleinek, viszont azt sem tartom jó ötletnek, hogy elmondjuk, nem érzem elég biztosan a dolgot. Nem tudom, hogy megvan-e köztünk az a dolog, ami fontos és mozgató eleme egy párkapcsolatnak. A választ egy kavicstól várom, amit ide-oda rugdosok, végül megunja a társaságom és jó messzire gurul. Nem hibáztatom érte. Gondolom vissza kéne már mennem, de kizárt hogy a fiúk végeztek volna bármivel is, főleg ha mindenki segít.

Megjelenik előttem a kép, hogy Luke és Mikey minden létező alapanyagot meg kostól, Ash fegyelmezi őket, hogy ne nyaljanak bele mindenbe, Calum pedig egyes konyhai eszközök működésére és nevére próbál rájönni. A fejemben lévő eseményeken muszáj elmosolyodnom.

  - Ha nem ismernélek, azt hinném bolond vagy, hogy egy fára mosolyogsz.- a hang hallatán összerezzenek.

  - Aranyos vagy.- jegyzem meg gúnyosan.- Nem főznöd kéne?

  - Már kész, Calum elzavart, hogy keresselek meg.

  - Magadtól nem is jöttél volna?- nézek rá kérdően és kezdem magam felhúzni a semmin.

  - Oké, mi bajod van velem? Igen, a reggeli dolog furcsán vette ki magát, de nem úgy értettem, sajnálom ha megbántottalak vele.

  - Nincs veled semmi bajom az égvilágon és a reggel sem érdekel nem sértődtem meg vagy ilyesmi, de jól esik, hogy azért bocsánatot kérsz.- mosolyodom el.- Ne haragudj, fogalmam nincs miért viselkedtem így. Na, mennyünk vissza. Mit csináltatok?

Nem tudja elmondani, szóval vagy kinézet alapján vagy pedig ízre kell majd felismernem. Már épp indulnék, de visszahúz a csuklómnál fogva. Kérdően nézek rá, mire csak megforgatja szemeit, kezeit pedig derekamra fonja. Szívem még őrültebb ütemben kezd verni, ahogyan egyre közelebb kerül hozzám. Két tétlen karomat nyaka köré helyezem egy hülyemosoly kíséretében. Szemei ragyognak, imádom mikor így néz rám, ilyenkor igazán különlegesnek érzem magam. Egy lágy csókot nyom ajkaimra, amit viszonzok, majd mintha misem történt volna visszasétálunk.

Örömmel látom az ösvény végéről, hogy nincs kint a tűzoltóság és a ház is úgy áll, ahogyan otthagytam. Mikey azonnal a konyhába vonszol és közben azt ecseteli, hogy ő mi mindenben segített. Annyira aranyosak mindannyian, nagyon kitettek magukért. Az étel nagyon finom, bár fogalmam nincs mit eszek. Amint végzünk megszokásból indulnék is mosogatni, de Ashton elvesz mindent a kezemből. Úgy érzem gyakrabban jöhetnénk ide.

*

Calum előteremti a nyársakat, majd a többi cucc mellé teszi. Nem viszünk magunkkal sok mindent, egy kevés kaját, három nyársat, egy gitárt. Cal megy előre és lelkesen magyaráz- javarészt magának, mert nem igen figyelünk szegénykére-. Mögötte Michael és Luke hülyéskednek. Lökdösődnek, kötekednek. Mikey a bokorban végzik, párperc múlva Lucas is követi a példáját. Mi pedig a bátyámmal nyugodtan sétálgatunk sereghajtóként. Megunom nézni, hogy kihagy a két fiú a buliból, így fogom magam és Luke hátára ugrok- előtte szólok neki, hogy biztosan épségben maradjunk-, majd összekócolom szőke fejét.

  - Ugye tudod, hogy ez most vért kíván?- próbál rám nézni.

  - Tudom, de Mikey megvéd! Ugye?- leküszködöm magam róla és az említett fiú másik oldalára szaladok.

  - Hát persze.- mosolyodik el és sandán Luke-ra néz.

Megfog és a vállára kap, Luke pedig összekócol. Tiltakozásként próbálok kapálózni, kevés sikerrel, majd inkább beletörődők sorsomba és a jó oldalát nézem, nem kell sétálnom. Nagy elbambulásom közepette én is egy bokorba kötök ki. A két bajkeverő előre rohan, tudván ha a közelembe maradnának a szememmel ölném meg őket. Ash kisegít, megköszönöm majd üldözőbe veszem őket, de Calum rám szól, hogy ne tegyem, mert csak eddig jövünk. Valahogyan nem vettem észre a nagy tűzrakó helyet, ami erre utal. A tűz meggyújtásával igen sokat bíbelődünk, de csak sikerül életre keltenünk a lángokat.

  - Cicám, kapd el!- dobok Luke felé egy már megsült pillecukrot és sikeresen elkapja a szájával.

Önelégült arckifejezése mindent megér.

Míg oda kint vagyunk, nem igen teszünk semmit. Beszélgetünk, hülyéskedünk, piszkáljuk egymást, néha- néha egy dal elhangzik. Élvezzük, hogy azokban a percekben nem kell törődnünk semmivel sem, csak úgy vagyunk.

*

Az éjszaka kellős közepén, rám tör a szomjúság, próbálok nem foglakozni vele, de nem jön össze, így felkelek és lemegyek, hogy igyak. Visszafelé jövet Mike-ot pillantom meg kint ülve, gondolkodás nélkül kimegyek hozzá.

  - Te sem tudsz aludni?- ülök le mellé és végig simítom karját.

  - Nem igazán.- sóhajt egyet, és megtörli szemeit.

  - Mond csak Mikey jól vagy?

Nem válaszol kérdésemre csak átölelt.

  - Nincs semmi komoly csak már jó ideje nem aludtam pihentetően. Téged mi vert ki az ágyból aranyom?- becézése hallatán elnevetem magam.

  - Szomjas voltam. De ha már így alakult nem akarunk valamit csinálni?- próbálom jobb kedvre deríteni, ha már szegénykém nem tud aludni.

  - Mit szólsz, megpróbáljunk egy dalt írni?

  - Nem tudok dalt írni!

  - Írni viszont tudsz elvileg, majdnem ugyan az. Megnyugtassalak még én sem írtam, csak segítettem, ebben valahogy a srácok jobbak.

  - Nem bánom legyen.

Örömében felpattan és beszalad egy tollért és papírért, majd a kezembe nyomja. Elkezdünk gondolkozni, mi is legyen a téma. Valami aktuálisat akartunk így két dolgot raktunk össze, az álmatlanságot és a hazugságot. Borzadály amit összehozunk, semmi értelme nyolcvan százaléka obszcén szó vagy kifejezés. Viszont jól szórakozunk, sokat nevetünk. Imádok Michael-el lenni. Tiszta bolond, szeretem ahogyan kifejezi magát káromkodással, és sok apró és hülye dolgon tud elgondolkozni és a világnézetét is pártolom.

  - Mike, nagyon pipa lennél, ha jó sokáig nem árulnék el neked valamit, ami fontos és befolyásoló dolog is lehet?

  - Rövid ideig, de megérteném úgyis. Ez most honnét jött?

  - Nem tudom, csak úgy jött.

9. Fejezet ~Átlagos hét~ (2/2)

*

- Figyelj, van egy remek ötletem!- izgatottan szólal fel Luke a sportudvaron péntek reggel.

Lyukas óránk van.

  - Na, mond hallgatlak.- fordulok teljesen felé.

  - Mennyünk le a partra suli után.

 - Nem akarok ünneprontó lenni, de tanulni ki fog már nem azért? És Liz?

  - Neked nem lehet kedvezni? Majd megcsináljuk és kivételesen nem törődünk anyuval.

  - Hideg a víz.- mosolyom gonoszkodó formát ölt.

  - Lehetetlen vagy.- forgatja meg szemeit.- Amúgy meg mondtam, hogy mennyünk be?

  - Nyugi az első perctől kezdve tetszett az ötlet, csak szeretlek szívatni.- röhögöm ki.

  - De kedves tudsz lenni néha, de majd visszakapod.

  - De így jövök be neked!- kacsintok rá.

  - Így!- ölel meg.

Ezek után, nem győzőm kivárni, hogy vége legyen az iskolában töltött napnak.

*

  - Úgysem tudsz elkapni!- dobom le a táskámat a parton és futásnak eredek.

Persze ez a hipotézisem csúfosan megbukik rövid időn belül.

  - Ez nem ér, te sportoló vagy!- biggyesztem le alsó ajkamat.

  - Te akartál menekülni előlem. Látod, nem tudsz megszabadulni tőlem!- csókol meg.

Ajkaimban és az egész testemben megjelenik az a jól eső bizsergés, ami már nagyon hiányzott a mai napon.

  - Ki mondta, hogy szeretnék?

Büszke mosollyal rákulcsol ujjaimra és oda-vissza sétálgatunk a homokban, csendben. Nem a kínos némaság telepedig ránk, hanem a kellemes, jóleső fajta. Amikor megunjuk a cselekvést leülünk egy kisebb sziklára.

  - Miért van állandóan a csuklódon egy bandana?- szólal meg hirtelen.

  - Semmi jelentősége nincs, egyszerűen csak tetszik.- hazudok neki.

A seb nem tűnt el nyomtanul, egy borzalmas fehér heg maradt utána, ami még mai napig emlékeztet minden egyes részletre a múltamból és arra is, hogy bármikor megölhetem magam akaratlanul. Nincs halálvágyam, élni szeretnék! Végig akarom nézni, hogy Ash, Mikey, Cal és Luke megnősülnek, csodás gyerekeiket nevelik és megöregednek. Megakarom élni, milyen menyasszonynak lenni, milyen érzés mikor megtudod gyarapodik a családod, a nehézségeket amit az élet nyújt, mert ebből tudod hogy nem egy mesevilágban élsz aminek a szótárában nem szerepel a szomorúság, csalódás, veszekedések, megoldásra váró súlyos problémák és az ismeretlenbe való haladás.

  - Min gondolkoztál így el?- méregeti az arcomat.

  - Csak elképzeltem Michael-t, mint apát.

  - Te komolyan eltudod képzelni, hogy a mi Mike- unk kezében fog egy gyereket és annak nincs semmi baj?- szemei elkerekednek.

  - Nem annyira lehetetlen a dolog.- mosolygok rá és félig meddig mellkasának dőlök.

Jó sokáig kint maradunk, beszélgetünk minden féléről, kiélvezzük, hogy lebukás nélkül kifejezhetjük szerelmünket egymás felé. Sajnos az  idő elérkezett arra pontra, hogy haza kell mennünk. Otthon Calum fogad minket igazán lelkes állapotban. Próbáljuk kiszedni belőle, hogy ennek mi az oka, de addig nem hajlandó elmondani, amíg mindenki itthon nincs. Ashton-ra várunk, akinek elvileg bő félóra múlva haza kellene érnie. Óraműpontossággal és nagyon fáradtan érkezik meg. Calum leültet minket és hadarni kezdi az előzményeket, majd kinyögi, hogy a szülei kölcsön adják a hétvégére az erdei faházukat, amit nem régen szereztek. Persze ez a hír minket is nagyon feldob, hiszen régen voltunk már mindannyian együtt valahol és az igazat megvallva nekem hiányzik is.