12.Fejezet ~Édes drága... köszönöm~ (1/2) (2/2)

12. Fejezet

~ Édes drága… köszönöm~

Belső világod összeomlik és már abban sem vagy biztos, ami teljesen nyilvánvaló, az elméd megborul és elveszted mindazt, amit eddig felépítettél. Zavarodottá, kétségbeesetté válsz és menthetetlen vagy. Ez az érzés ölel most fel és emészti fel bensőmet. Bármennyire is hitegetem magam, hogy hazugság, amit mondott, nem tudom elfogadni, akármennyire is próbálom magam rávenni és azt a látszatott kelteni, hogy nem érdekel hogy ez a sors jutott rám, azért a lelkem mélyén kegyetlenül rosszul esik minden tette, szava és pillantása.

A fejem fáj, zug és darabokra esik. Minden apró sötét méregfolt felvillan előttem és biztosra tudom, elvesztem. Halk hang vesz körül, összefolyva és jelentéktelenül. Szívem majd kiugrik helyéről, mintha a maratoni távot futnám és a légzésem is ennek megfelelő. Egyetlen szó villan fel a fejemben néha, mégpedig a szerencse.

A szerencse egy múlandó dolog és egyszer csak kifogy belőle az ember a legváratlanabb pillanatban. Ha ez velem is megtörténik- márpedig időkérdése-, akkor vége mindennek, minden megváltozik mindenki életében…

Hideggé válik a lelkem, a szívem pedig megfagyva vár a széttörésre. Testem rázkódik, Calum így próbál visszarántani, de még mindig nem tudok rá nézni és felfogni a beszédjét. Szeretnék ezektől az érzésektől megválni, de nem megy ez olyan könnyen... Cal ölelésébe von és ringatni kezd, mint mikor az anyukák nyugtatgatják kisgyermeküket egy rettenetes rémálom után.

  - Bármi is van, itt vagyok és megoldjuk csak mond el!- tudom, hogy el kell neki mondanom és evvel magamnak teszek jót, de még nem tudok szóhoz jutni.

Hirtelen jött minden, nem voltam rá felkészülve, hogy valaha is újra szembe kell vele néznem, tagadhatatlan, hogy sokkot is kaptam az egyéb érzelmeken kívül. Calum karjaiban elér a biztonságérzet és némiképp megnyugszom, de ehhez is relatív sok idő kell.

- Egyedül jöttem haza, és találkoztam vele… Kész roncshalmaz volt, de elszánt és tudom, hogy meg fogja tenni…- hangom egyenetlen és mindent emócióm kiérezhető.

  - Egy kicsit pontosabban, ebből nem sokat értek. Kivel találkoztál és mit mondott?

  - Anyámmal!- ismételten feltör belőlem a zokogás, de pár hatalmas nyeléssel visszaszorítom.- Tönkre tettem, Ashton elvesztése tönkre tette és ezért én fogok bűnhődni. Tud minden mozdulatomról, így rólam és Luke-ról is. Azt mondta, hogy csak kihasznál és én is őt, engem nem szerethet senki, mert egy utolsó senki vagyok, akit csak is kizárólag a halál fogadhat el teljesen. Rég meg kellett volna már…- nem tudom elmondani neki a hiányzó szavakat.- Nagyon sok mindent vágott a fejemhez és iszonyatosan megrémiszt. Azt hittem, hogy már végleg csak a múltam része, és nem kell többet szembenéznem vele. De visszajött és elszánt. Calum nagyon félek.- a remegésem visszatér.

  - Az a rohadt szemétláda! Figyelj rám, jól figyel rám!- kezei közé fogja arcomat evvel kényszerít, hogy mélybarna íriszeit fürkésszem üveges szemeimmel.- Ne higgy el neki semmit, ez a célja, hogy összeroppantson. Minden egyes szava hazugság! Mikey- nak iszonyatosan fontos vagy, a soha nem létező testvéreként tekint rád és szeret téged, Ashton mindent meg tesz érted, hogy ne szenvedj semmiben sem hiányt és megvéd bármitől és bárkitől, mert szeret téged! Luke egyenesen imád téged, tűzbe menne érted, ti összetartoztok és ezt semmisem és senki sem tudja elvenni tőletek, szeretitek egymást tisztán látszik. Én pedig itt vagyok neked bármikor, a húgom ként tekintek rád és fontos vagy. Jól vésd az esetbe, mi mind szeretünk téged és ezen egy senkinek a szava nem fog változtatni. Érted? Nem kell félned tőle, nem bánthat!- szinte egy szusszal mondja el.

Be kell látnom, igaza van- némileg-. Ők a családom, akik támogatnak és szeretnek, nem pedig az a nő, aki világra hozott. De tudom, hogy azt nem hülyeségként mondta, hogy bosszút áll. Annyira már ismerem, hogy bármeddig képes ilyen téren elmenni, és ha ebbe az apám is belekeveredik biztos, hogy elérik a céljukat. Eddig csak szerencsém volt, de életem végig nem lehet az…

  - Jut eszembe, mutasd a kezeidet!- szólal meg, evvel megzavarva a gondolatmenetemet.

Kérésének eleget téve leveszem a bandanámat. Azon a kezemen csak az emlékeztető heg virít, míg a másik kezemen egy vörös véraláfutásos folt, amit anyám fogva tartó szorítása okozott.

Calum arcán a méreg és az aggodalom keveredik. Én pedig el sem tudom képzelni, hogyan nézhetek ki, de nem valami biztatóan.

  - Van tükröd?- sóhajtok egyet.

  - Van, de biztos látni akarod magad? Szarul nézel ki, már bocsi.- keserűen elhúzza száját, én pedig csak bólintok egyet.

Felkel mellőlem, egy fiókból előhúzza a keresetett tárgyat és kezembe nyomja. Nem tudom, hogy merjek e szembenézni magammal, de tudom hogy meg kell tennem. Sötétebb árnyalatutó bőröm helyett, hulla fehér árnyalat övezi az egész fejemet. Szemeim élettelenül, bevérezve csillognak feldagadva, alatta feketés-lilás folttal. Ajkaim színtelenek és remegve érnek össze. Teljesen nyilvánvaló, hogy a belsővilágom a felszínen van, egy halott látszatát keltem. Nem csodálkozom, hiszen minden gyerekkori rossz emlékem még mindig fel-felvillan. Ezekről nem tud senki, még Ashton sem. Mindenkinek csak annyi ismerete van, hogy nem bírtak a szüleim és rossz kapcsolatban voltunk. Nekik elég ennyit tudni, úgy sem tudnak mit kezdeni vele, megtörténtek és kész.

  - Emlékszel, hogyan jött össze ez a kis csapat? Szerintem vicces történet. Fagyizni voltunk az ovival, Michael-nek nem ízlett a fagylalt ezért fogta magát és csak úgy Luke fejére nyomta. Te a barátod védelmére keltél és Mike-hoz vágtad a tiédet. Én Mikey-t védtem, így te is fagyis lettél, végül Luke is beszállt és rám borította sajátját. Büntetést kaptunk, majd összebarátkoztunk.- hatalmas mosollyal mesél és én is felnevetek ezen.

  - Na, így már mindjárt jobb! Ne csak a rosszra gondolj, ha tele vagy szép emlékekkel is!

  - Játszol nekem valamit?

  - Mit szeretnél hallani?

  - Mindegy.

Előveszi gitárját, kicsit elgondolkozik, majd belekezd egy számomra ismeretlen számba. Tetszik, és egy kicsit jobb hangulatba is kerülök tőle.

  - Figyelj szerintem neked innentől kezdve Luke-ra van szükséged.- mosolyodik el.

  - De nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson. Ismered milyen, főleg ha rólam van szó. Nagyon aggodalmas és teljesen kiborulna, nekem akarom, hogy a bajaimmal foglakozzon és túlaggódja magát, mert azt tenné.

  - De egyszer el kell neki mondanod, ugye tudod?

  - Miért kéne?

  - Mert hozzá jobban kötődsz, mint bárki máshoz és ő tud rád hatni, míg én nem. Legutóbb amikor rosszul lettél fele annyi idő alatt magadhoz tértél, pedig semmit sem mondott csak melletted volt. Érted már?

  - Ez nem elég erős indok, hogy elmondjam neki.

  - Oké, akkor mondom máshogy. A kapcsolatotokba is kerülhet akár, hiszen titkolózol előle és ezt ő már most tudja. Azt hiszi nem bízol benne, ami lényegében igaz.

  - Rohadtul nem igaz Calum! Senkiben nem bízom meg annyira, mint benne! Nem azért nem mondom el neki, hanem azért mert nem akarom, hogy ezen agyaljon állandóan és féltsen mindentől. Nagyon tud aggódni és evvel ártanék neki!- hirtelen ingerült leszek.

  - Ha elmondod avval nem ártasz neki, de evvel hogy nem teszed igen is! Rosszul gondolkodsz e felől!

  - Igazad van annyira egy szerencsétlen vagyok, hogy azt sem tudom eldönteni mi jó a mi kapcsolatunknak. Biztosan te jobban tudod, te élsz benne! És őszintén köszönöm, hogy ezt most vágod a fejemhez, tényleg jól esik!- üvöltök most már vele és a könnyeim is útjukra indulnak.

Felkelek, elhagyom a szobáját egy ajtóbecsapással. Nem vagyok beszámítható állapotban és tökéletesen tudja, erre ilyenekkel traktál, had tudjam már én mit akarok elmondani kinek és mikor.

Szobámba mennék, de Luke keze megállít. Visszaránt és maga felé fordít. Szemeiben a harag, megbántottság és csalódottság keveredik. Kifújja a bent tartott levegőt és nyugodtan belekezd.

________________________________________________________________________

  - Áruld el, mi a francot titkolsz előlem!- hangja egyre feszültebbé válik.

Kétségbeesetten pislogok és próbálom kerülni a szemkontaktust vele.

  - Nézz a szemembe és mond el, mi a fene folyik itt! Most! Mi bajod van?- nem válaszolok neki, csak hatalmasakat nyelek.

Nem kényszeríthet olyanra, amit én nem akarok. Nem befolyásolhatja a döntéseimet, ha én nem akarom elmondani, akkor neki ezt tiszteletben kéne tartania. Nem vagyok köteles beszámolni minden egyes kis részletről, nem uralkodhat felettem!

  - Meg csalsz Calum-mal, igazam van?- Luke arca eltorzul és egyre ingerültebb.

Nálam itt telik be a pohár! Kezeimet kitépem az övéiből és a mellkasánál fogva taszítok rajta egyet és üvöltözni kezdek vele.

  - Baszódj meg Hemmings! Kurvára tudni akarod mi a bajom? Baszki, csupán csak annyi, hogy bármikor képes vagyok megölni magamat, vagy más is megteszi. A múltam egyre jobban bánt és egyre nehezebben tudom visszaszorítani és Ashton-t is kezdem elveszíteni. Csak hogy tudd, Calum csak segít nekem, hogy ne tegyek még több kárt magamban, mert Ő már látta mire is vagyok képes! De tudod mit Hemmings? Ha ilyeneket feltételezel rólam, jobb ha elfelejtjük egymást! Hagyj békén végleg, eleget tettél evvel! Köszönöm drágám!- kettétörve, bőgve üvöltök az egyetlen emberrel, aki a világot jelenti számomra.

A kővé dermedt Lucas-t futva hagyom magam mögött és a szobámba kötök ki. Kiűztem az életemből, azt a személyt, aki mindig mellettem volt, legyen szó bármiről. Ez az egy feltételezése sokkal jobban fájt és nagyobb sebet ejtett rajtam, mint anyám bármelyik bántó szava vagy tette.

A hisztizésemtől alig kapok levegőt, de jelen pillanatban az sem érdekel, ha megfulladok. Könnyebb lenne minden és nem kéne aggódnom semmi miatt! A fejem ismételten hasogat, torkom majd meg szakad, minden csak rosszabb, mint volt.

  - Do engedj be!- a két fiú egyszerre kérlel.

  - Rohadtul hagyjatok békén! Eleget tettetek már mindketten!- a bögrémet hajítom az ajtó felé, ami szilánkokra törve hull a padlóra csak úgy, ahogyan én.

  - Ne csinálj semmi hülyeséget, hallod!- Calum kétségbeeset.

Nem érdekelnek, senki sem érdekel, anya elérte, amit szeretett volna és ez csak a kezdet...

Az érzelmi sokkok miatt orromból ömleni kezd a vér és a hányinger is rám tör. Mindent kiadva magamból bömbölök, mint egy rossz óvodás.

Nem volt elég a mai napra, hogy találkoztam az őrülttel, de még Calum-mal is összevesztem és ami a legfájóbb, hogy Hemmings-el is. Az életem percek alatt szétesetett. Valószínűleg most csak túlreagálom, de ki ne tenné?

Bekapcsolom a laptopom kereső sávba beírom az „Iron Maiden” bandanevet, rákapcsolom a hangfalamra és bömböltetni kezdem.

A rock mindig megnyugtat valamilyen szinten és nem érzem magam annyira egyedül. Valljuk be, most magamra maradtam elég rendesen. Ashton-t alig látom, ha találkozunk akkor sem beszélünk sokat. Rohadtul hiányzik, hogy együtt töltsünk egy kis minőségi időd, de tudom, hogy dolgoznia kell, hogy fent tudjuk magunkat tartani…

*

Valahogyan képes voltam elaludni, de nem sokra emlékszem mi történt azután, hogy a szobámba vonultam. Felkelek az ágyból, a párnám tiszta víz és kissé véres is. Egy hanyag vállrándítással lerendezem a dolgokat és az egyenruhám keresésére indulok, amint megtalálom, avval együtt indulok meg a fürdő felé. Kinyitom az ajtómat és majdhogynem átesek a két srácon. Figyelmen kívül hagyom őket és sietősebbre veszem a formát. Magamra zárom a fürdőt és elintézem a reggeli teendőimet. Mire végzek mindenki már a konyhában ül és issza a kávéját. Belépésemet követően Calum és Hemmings egyszerre emelik rám tekintetüket és a feszültség egyre csak nő a helyiségben. A szőke srác felém nyújtja a nekem szánt kávét, de nem fogadom el tőle, kikerülve megyek a pulthoz és kitöltöm a megmaradt koffeintartalmú italt, amit le is húzok azonnal. Csinálok magamnak egy szendvicset elcsomagolom és már indulok is a suliba, egyedül.

Teljesen komolyan gondoltam, azt, amit Hemmings-nek mondtam, ha nem képes megbízni bennem, akkor ennek az egésznek nincs értelme. Már a barátság alapköve is a bizalom. Vegyük például egy házat, ha nincs meg a megfelelő talapzat azt akárhogy építgethetjük, úgy is összefog dőlni csak idő kérdése; a barátság is ugyan így működik. A mi várunk megingott és kár erőltetni az építkezést, jelenpillanatban biztosan, túl gyenge vagyok hozzá és sebbzet.

Lépteket hallok magam mögött, tudom hogy utánam jött de tartja a tisztességes távolságot. Hát a mai nap se lesz egy felüdülés.

Első pár órában nem próbál velem semmiféle kapcsolatot létesíteni. A nap második felében hozzám szól, de én nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Fáj ez az egész helyzet, de nem lehet ellene tenni, egy ideig jobb, ha távol marad tőlem és mindenki átgondolj mi a helyes, mit szeretne és mit tett.

  - Doreen, ne rohanj!- utolsó óra után próbálom a lehető leggyorsabban elhagyni a termet, azonban Aaron ezt megakadályozza.

  - Hello! Mi van?- szerencsétlen nem a legjobb állapotomban talál meg, feszültség bomba vagyok.

  - Meg kell csinálni egy riportot és ehhez te is kellesz! Minden oké?- lép közelebb egyet.

  - Ehhez most nincs nagy kedvem Aaron!- sóhajtok egyet kelletlenül.- Persze.

  - Doreen, nem hagyhatsz most cserben! Tényleg kellesz, ha nem így lenne, hagynálak elsétálni. Kérlek!

  - Legyen.- adom be a derekam.

Aaron önelégült mosollyal nyugtázza és elkezd húzni a 241-es terem felé. Páran vannak a teremben és az újság szerkesztésével bíbelődnek. Aaron ledobja a táskáját a fogas mellé, az asztalról elvesz két jegyzettömböt és indulásra készen áll meg előttem. Összehúzott szemöldökkel méregetem az előttem álló személyt választ vára, hova is kell mennem vele és mit kell csinálnom.

  - Először is tedd le a táskád! Szóval tudod, kell egy interjút írni a gondnokkal,- megforgatja élénkzöld szemeit- aztán pedig egy leírást az iskola állapotáról, úgy mindent érintve. Gondoltam megcsinálhatnánk együtt és úgy talán érdekesebb mindkettőnk számára.- adja meg a megfelelő választ a fel nem tett kérdésemre.

Bólintással jelzem, hogy egyet értek a felvetésével. Tényleg baromira unalmas lenne, ha egyedül kellene végig járnom a fél iskolát és megfogalmazni minden apró repedést a falon.

A gondnokot ő faggatja, miközben felveszi diktafonnal én pedig jegyzetelek, hogy mit is érdemes megemlíteni, például azt a felesleges információt nyugodtan kihagyhatjuk, hogy hogyan segített világra egy borjút a főút mellett…

Aaron a nevetéstől fuldokolva hagyja el a kis kuclit, én pedig eljutok egy halvány mosolyig.

  - Most te csak szórakozol velem, hogy semmi kacagás vagy valami kis boldogság?! Ez az ember hihetetlen, milyen sztorikat lenyomott itt nekünk, annak ellenére, hogy semmi köze nem volt semmihez.

Megrántom a vállam és elindulok az emeletre, hogy onnét kezdjük a munkákat. A zöldszemű feketehajú srác végig poénkódja az egész körutunkat és a végére eléri, hogy kissé nevesek is rajta.

Minden áron be akar velem jönni a női mosdóba, hogy segítsen megírni a kritikát több szem többet lát elve alapján.

  - Aaron, de hát a női mosdóról van szó! Ide nem jöhetsz be!- próbálom lebeszélni róla.

  - Ugyan kérlek, nincs már itt senki!- és csak úgy besétál az ajtón.

Egy női sikoly hallatszik, én pedig azonnal utána megyek megnézni mi is történik. Egy lány kettőt csap még rá, majd dühösen elviharzik. Most már kiröhögöm ezt a szerencsétlen srácot.

  - Írd bele, hogy a női mosdóban indulatos és erőszakos lányok vannak!- követelőzve néz rám.

  - Csodálkozol?

Gyorsan papírra vetem a véleményemet:”(…)”A női mosdóban indulatos és erőszakos lányok vannak!”- Aaron Balding, aki indokolatlanul besétál a női mosdóba nyilatkozata.(…)”

Amint végig jártunk mindent, elbúcsúztunk egymástól és én igyekszem is hazafelé. Hát ez a nap annyira nem volt szörnyű, mint amennyire hittem, hogy az lesz, de azért a hiányérzetem nem tűnt el semennyire sem.