6. Fejezet ~ Vihar~ (2/2)

Meglep hirtelen előbukkant érzelgős oldala. Gyorsan visszapörgettem mit mondott és válaszolok.

  - Nekem is hiányzik Lucas, de ez rendben van. Szép lassan felnövünk, egyre több és több gondunk lesz, de mindegyiket meg fogjuk oldani. Hidd el, még mindig ugyan annyit vagyunk együtt.- ez az egy mondat hazugság.- Valóban jöhetnénk ide gyakrabban, szeretek itt lenni. Benne vagyok, viselkedjünk úgy, de akkor te löksz elsőnek a hintán!- gyorsan hangnemet váltok és elhelyezkedem a hintában.

Szőkeségem nevetve és fejingatva áll fel a hintából, mögém lép, de nem lök meg. Hátra hajtom a fejem és türelmetlenül nézek rá. Kezem alatt ő is rámarkol az egymásba kapcsolódó vaskarikákra hátrahúz és elenged. Ezután kezei már csak a hátamat érinti. Minél magasabbra kerülök, annál jobban érzem, hogy kezdek felszabadulni, a gondolataim és a bajaim is megszűnnek és csak az számít, hogy ott vagyunk mi ketten és nem kell semmivel és senkivel sem törődni. Örömteli sikítással engedem teljesen a felszínre, ezt a gondolkodás menetet. Ekkora már Luke is mélyen átszellemülve hajtja magát. Felém nyújtja kezét, tudom mit akar, de nem vagyok biztos abban, hogy még most is menne. Évek óta nem csináltuk. Biztatóan rám mosolyog és nekem éppen ennyi elég. Kezemet övébe helyezem és várom a visszaszámolást, elérjük a megfelelő magasságot és már hallom is: „Három… kettő… egy.” Szinkronban engedjük el a hintát és rugaszkodunk el. Meglepően jól érünk a talajra… többnyire, lényeg hogy egyben vagyunk. Amint visszanyerem az egyensúlyom felhúzom és szaladni kezdek a mászóka felé. Felmászok a legtetejére.

  - Bibi, magasabb vagyok nálad!- nyújtom rá a nyelvem.

  - Valóban?- ül fel mellém.

  - Most elrontottad!- durcásan összefonom magam előtt a kezemet.

Hirtelen ötlettől vezérelve megfordulok, átmászok az egyedül árválkodó fémrúdhoz ráülök. Veszek egy nagy levegőt és hátradőlök. Érzem, hogy a fejembe áramlik a vér, és ez határozottan jól esik most. Észreveszem, hogy Luke a telefonja mögé van bújva, tudom mint csinál és kivételesen nem zavar. Nem bírom tovább tartani magam, így teljesen átfordulok, a lendülettől pedig seggre ülök. Nagyon kiröhögöm magam, amihez ő is csatlakozik. Felkelek és visszamászok mellé. Mozdulatlanul ülünk. Igazából, bennem már csak halványan él, hogyan is viselkedtem kisgyermekként, de muszáj megpróbálnom valami hasonlóképpen viselkedni. Ez Lucas napja és neki most arra van szüksége, hogy kicsit újra gyerekek legyünk akkor minden erőmmel azon leszek, hogy ne okozzak neki csalódást. Hirtelen a combomra csap és felkiált.

  - Te vagy a fogó!- és már ugrik is le a mászókáról.

Gyors kapcsolok és utána eredek, cicázunk a csúszda körül végül kiszalad jobbra én meg a lehető leggyorsabban utána. Elkapom, bár tudom direkt hagyta, hogy megfogjam. Gyors irányt változtatok és elkezdek előle futni, egyenesen fel a csúszdára.

  - Ház!- kiáltok fel.

  - Hé! Ez… ez nem ér!

  - Háznak mindig kell lennie!- érvelek a legbugyutább módón.

  - Oké, de öt után ki kell jönnöd! Egy… kettő…- gyorsan lecsúszom és szaladok tovább.

Nem jutok messzire, megvagyok. Felemelem a kezem jelezve, hogy kész, vége, nem bírom tovább. Ott ahol vagyok levágódom és a légzésemet próbálom visszaállítani a rendes állapotába. Luke leül mellém.

  - Már nem vagyunk gyerekek.- sóhajt fel és tekintetét magom érzem.

Hirtelen nem tudom, hogy evvel a „játékunk” végét akarja kifejezni, vagy tényleg komolyan gondolja.

  - Egy részünk mindig is az lesz, de már nem tudjuk úgy a felszínre hozni, ahogy azt szeretnénk.

  - Tudom. Viszont kelj fel, mert fel fogsz fázni.- tápászkodik fel és kezét nyújtja.

Amint előtte állok átölelem, tudom, hogy most erre van szüksége. Kicsit szorosabban kezd ölelni, közben a kezem a hátán simul fel, s alá.

  - Az emlékeket, a jelent és a döntéseket senki sem veheti el tőled, bármi is történjen bármikor. Ugye tudod?

  - Most már igen.- testtartásán érzem, hogy elmosolyodig.- Mennyünk valamerre. Javaslat?- húzódik el tőlem.

  - Te rángattál ki az ágyból, dönts te. Tényleg mindegy mit csinálunk.

Elgondolkozva pásztázza a környéket, nincs szüksége a döntésre, ugyan is az ég megdörren- erre egy hatalmasat ugrok- és az eső szakadni kezd.

  - Akkor megyünk haza.- lépteit nem veszi sietősre, békésen sétálgat az esőben.

  - Ha megfázom, te fogsz ápolni.- jelentem ki.

  - Másra nem is hagynám!- mosolyog rám.

Az utcánk végén vagyunk, mikor közli, most haza futunk. Igazából ez már nem segített rajtunk. A hajam feleakkorára ugrott az esőtől, Luke szőke tincsei a homlokához tapadtak és ami azt illeti igazán jól áll neki. Ruhadarabjainkból patakként folyik a víz. Az előtérben próbáljuk levenni a cipőket, de nekem kihívást okoz, ugyanis a nadrág teljesen rám tapadt és alig bírom megemelni a lábam. Két zokni jelenik meg a látóteremben, félve emelem fel a fejemet és nézek a szemébe, ami egyenesen villámokat szór. Legalább megy a kinti időjáráshoz.

  - Te normális vagy? Csurom víz vagy, ez hogyan gondoltad Do? Tűnj átöltözni valami melegbe aztán a konyhában vár rád a teád.- sarkon fordul és a konyhába megy, gondolom a teámat csinálni.

  - Neked is szia Ashton.- jegyzem meg félhangosan.

Szekrényemből előtúrok egy melegítőnadrágot, egy nagy pólót- Calum-é volt- és egy cipzáras felsőt. A hajszárítóm felkutatására indulok, amit a polcon találok meg. Gyors megszárítom és lemegyek, úgy ahogyan a főnők kérte. Mindenki az asztalnál ül, Luke haja még mindig tiszta víz. Helyet foglalok a székemen és evvel egy időben kapom meg a gőzölgő teámat.

  - Köszi.- dobok egy puszit a bátyámnak.

  - Ugye holnaputánra senki nem tervez semmit?- szólal meg hírtelen Mikey.

  - Nem.

  - Akkor jó, mert koncertre megyünk!- mosolyodik el.

  - Milyenre?- csillan fel a szemem.

  - Megtudjátok… majd.- ölti ki a nyelvét.

*

A francba! Már vagy két órája forgolódom és nem tudok elaludni ettől a szemét vihartól. Fogom magam, felkelek és Ash szobájába megyek. Ég a villany, uh de jó. Kopogok és benyitok. Ash pedig alszik, mellkasán pedig egy könyv jár fel-alá. Elmosolyodom, a könyvet az asztalra teszem, betakarom, a lámpát pedig lekapcsolom. Most aztán bajban vagyok, kihez mennyek? Konyhából szitkozódást hallok, szóval oda vezet az utam- szerencsém van-. Csurom vizesen a pultot törölgeti. Nagyon fáradt lehet.

  - Te sem tudsz aludni?

  - Ilyen viharban ki tud? Utálom.- dobja a rongyot a mosogatóba.

  - Segítsek valamit?

  - Ha csinálsz pár szendvicset, akkor megköszönöm.- mosolyog rám, ne már.

  - Hm, ez még talán menni fog. Instant kávét akartál csinálni?- megyek a hűtőhöz.

  - Igen. Kérsz te is?- az én bögrémet is előveszi, így nem válaszolok.

Inkább arra összpontosítok, hogy a sajtot daraboljam össze és ne az ujjaimat. Elém rakja a Londonos bögrét, a sajátját magánál tartja és nézi, hogyan fejezem be az utolsó darab kaját. Leülök mellé és segítek megenni.

  - Öhm… félek, átmehetek hozzád?- nem tudom, miért lettem zavarban, hiszen tudja hogy nem vagyok jóban a viharral.

  - Persze, tudod hogy hozzám mindig jöhetsz ilyenkor.- megnyugtatóan néz rám.

Útközben még bemegyek a szobámba felkapom a takarómat és a macimat. Luke az ajtóban vár meg.

  - Még mindig vele alszol?- érzem, nem kell sok neki, hogy elröhögje magát miközben elfekszik az ágyán.

  - Ne gúnyolj már ki!- szorítom még jobban a plüssömet.

  - Eszemben sincs! Csak…- elharapja a mondatod.- Honét is van? És ülj már le.- paskolja meg maga mellet az ágyat.

Sóhajtok egyet leteszem a macit, magamat a takaróba bugyolálom és leülök mellé, nyúlnék az alvós társamért, de ő hamarabb elveszi és nézegetni kezdi.

  - Még tőletek kaptam nagyon régen. Komolyan nem emlékszel rá?

  - Oh most már igen.- mosolyog.

  - Nem akarod átvenni azt a vizes pólót, meg fogsz fázni!- kérésemnek eleget téve a szekrényéhez megy és kivesz egy kék ruhadarabot, a vízeset pedig a kupacra dobja.

Um, olyan jól néz ki a válla és a háta…

Visszahelyezi magát az előző pozícióba.

  - Bassza meg!- ugrok egy hatalmasat, a takarót még szorosabban tekerem magam köré.

Az ég akkorát dörrent, mintha egy bombát dobtak volna az udvarra, az eső még jobban zuhogni kezd, szinte átlyukasztja az ablakot és szélcsend sincs. Régen volt ekkora vihar. Utoljára talán akkor…

  - Te tényleg nagyon félsz.- állapítja meg a remegésemből.

Halványan bólintok egyet, mire felül. Rövid ideig elgondolkozik, majd megszólal:

  - Átöleljelek?- közelebb csúszik, én pedig hozzá bújok.

  - Köszönöm, hogy mindig itt vagy nekem. Bármikor és bármiben számíthatok rád. Nem tudom, mi lenne velem nélküled.- csúszik ki a számon.

  - Ez természetes, hiszen a legjobb barátom vagy. Tudom, hogy te is mindig itt leszel nekem és minden kölcsönös.

  - Mesélj valamit!- úgy csinálok, mintha ez a beszélgetés nem történt volna meg.

  - Holnap viszlek haza.

  - Nem akartál erről engem is megkérdezni?

  - Nem. Tudom, hogy igent mondtál volna, hiszen szeretsz ott lenni és ők is szeretnek téged.

  - Igaz. Luke…

  - Hm?

  - Énekelsz nekem valamit? Olyan megnyugtató hangod van.

  - Legyen, még nincs teljesen kész.

  - Saját?

  - Valami olyasmi, de ha beszéltetsz nem tudok énekelni.- kissé felnevet.

„Life’s a tangled web	(Az élet egy zavaros kuszasága
Of cell phone call and hashtag I-don’t-knows	A telefonhívásoknak és címszavaknak a ‘nem tudom’ra
And you you’re so caught up	És te, te pedig annyira megértesz
In all the blinking lights and dial tones	Az összes villogó fény és tárcsahangban
I admit I’m a bit of a victim in the worldwide system too	Szerintem egy kicsit áldozat vagyok ebben az egész világrendszerben
But I’ve found my sweet escape when I’m alone with you	De megtaláltam az édes menekülő utat, amikor egyedül vagyok veled
Tune out the static sound of the city that never sleeps	Kapcsold ki a város statikus zajait, amik soha nem szűnnek meg
Here in the moment on the dark side of the screen	Itt egy pillanatig a sötét képernyő mögött
I like the summer rain	Szeretem a nyári esőt
I like the sounds you make	Szeretem a hangokat, amiket kiadsz magadból
We put the world away	Félretesszük a világot
We get so disconnected	Annyira szétválasztottakká válunk
You are my getaway	Te vagy a menekülésem
You are my favorite place	Te vagy a kedvenc helyem
We put the world away	Félretesszük a világot
Yeah we’re so disconnected	Igen, annyira szétválasztottakká válunk
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh	Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
We’re so disconnected	Szétválasztottak vagyunk
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh	Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
Hands around my waist	Kezek a derekamon
You’re counting up the hills across the sheets	Sorra mászod meg a dombokat az ágyneműn keresztül
And I’m a falling star	Egy hullócsillag vagyok
A glimmer lighting up these cotton streets	A pislákoló fény felgyújtja ezeket a pamut utakat
I admit I’m a bit of a fool for playing by the rules	Szerintem egy kicsit bolond vagyok, hogy szabályok szerint játszom
But I’ve found my sweet escape when I’m alone with you”	De megtaláltam az édes menekülő utat, amikor egyedül vagyok veled)

/5 Seconds of Summer- Disconnected/

Annyira szeretném, ha ez rólam szólna. Bárcsak én lennék a múzsája, bárcsak csak nekem írna.

  - Nagyon rossz lett?

  - Hülyéskedsz? Imádom, csak úgy ahogyan a többit is. Annyira tehetséges vagy.- bújok közelebb hozzá.

  - Köszi.- karjai jobban körém simulnak.- Énekeljek még?

  - Légyszi.

Belekezd Guns ’n’ Roses November Rain című számába.

6. Fejezet ~ Vihar~ (1/2)

6. Fejezet

~Vihar~

* Augusztus 10*

Szobámban ülök egy nagyobb veszekedés után, ami köztem és Calum között zajlott le. Teljesen felhúzott avval, hogy már jó pár hete avval piszkál beszéljek Luke-kal az érzéseimről, mert tönkre fogok ebben menni. Véleménye szerint ez nem fellángolás, ha az lenne nem több hónapon keresztül tartana. Nem fogja fel, hogy nekem az a legfontosabb, hogy Luke barátságát megtartsam. Nem tudja megérteni, hogy ez nem olyan téma, ha nem értesz egyet kötsz egy kompromisszumot és megy tovább minden. Nem érti, mi zajlik bennem. Ez most nagyon padlóra küldött, mert Calum az egyetlen, aki tudja mire vagyok képes, ha elborul az agyam és nincs ki visszahúzzon időben, Ő a lelki „szemetesem”, jól esik valakinek elmondani a dolgaimat, akinek már nem okozhatok meglepetést és nagyobb fájdalmat, mert Ő már látta a legrosszabbat.

  - Jól vagy? Mi volt ez?- érzem meg Ash kezét a hátamon.

  - Nem, és nem is voltam soha. Hosszú, egy nagy faszság az egész. Elegem van az életből!

Hát ezt se a bátyámnak kéne mondanom. Abba hagyja a hátam simogatását, elfekszik az ágyon, megfordít és úgy ölel magához közben a fejemet simogatja.

  - Ne mondj ilyeneket! A legrosszabbat már átélted, nem lehet rosszabb annál semmi!- és még felét sem tudod mit műveltek velem.- Calum-mal ki fogtok békülni, bármin is vesztettek ennyire össze, meg fogjátok beszélni. Emlékszel, mikor összevesztetek Zöldikén? Azt is megoldottátok, pedig eléggé súlyos eset volt.

Zöldike, egy plüss teknős volt, amit még pólyás koromban kaptam. Ő volt a mindenem, nélküle nem aludtam, vittem magammal játszani, mindenhol ott volt velem. Calum egy alkalommal elvette tőlem. Csak meg akarta nézni, de én erőszakosan el akartam venni. Húzogattuk ide- oda, majd a varrás megadta magát és szétszakadt. Nagyon utáltam érte, két hétig nem barátkoztam vele, messzire elkerültem. De végül megbeszéltük, hogy csak megnézni akarta és mivel elszakította, hozott egy másikat.

  - Szeretlek! Te vagy a világ legjobb bátyja, szerencsés vagyok!- mosolyodom el.

  - Én is szeretlek! Jobb?

  - Sokkal! Köszi!

Fogom magam és felpattanok, hogy Calum keresésére induljak, de előbb visszafordulók és egy hatalmas puszit nyomok a bátyám arcára. A fiút a nappaliban találom meg, valami tv-s szemétben van elmerülve.

  - Cal, beszélhetnénk?- félénken szólalok meg, mert tudom, hogy nem kellet volna vele úgy beszélnem ahogyan, hiszen csak jót akar nekem.

  - Mondjad!- kicsit durcás a hangja.

  - Öhm, kevésbé nyílt helyen kéne.- nem akarom, hogy bárki is bármit meghalljon ebből, egyenlőre nincs közük hozzá.

  - Gyere!- indul el a szobájába, ami lent van.

Leülünk az ágyra és békülős monológba kezdek. Átbeszéljük szépen higgadtan a dolgokat és bocsánatot kérünk mindketten, evvel meg is szűnik a durcás állapot. Beszélgetünk egy keveset, majd a többiek hangjára előmászunk. Fogalmam nincs hol voltak, de örülök neki, hogy lemaradtak a balhéról.

  - Do, szépséges hercegnőm!- jön elém Mikey és öleli át a vállam, hangja pedig olyan mintha egy mézes bödönt nyelt volna le.

  - Mi kéne Michael?- forgatom meg szememet, közben átölelem.

  - KAJA!- valami állat módján közli.

  - Így biztos, hogy nem fogsz kapni, kérd szépen!

  - Kérlek szépen csinálj kaját.- rebegteti meg pilláit, ami igazán viccesen néz ki.

Nagysóhajtással karöltve a konyhába megyek és megnézem mit tudok csinálni. Úgy döntök tésztasalátát fognak kapni a srácaim, ne mindig csak pizzát egyenek. Aránylag gyorsan készen is van.

  - Kész a kaja gyerekek!- ordítom el magam miközben az asztalra teszem a készételt.

Gyors kiteszem az evőeszközöket és a tányérokat. Úgy lepik el, mint parkban a galambok a kenyérfalatot.

  - Fejlődsz Do.- jelenti ki Mikey teli szájjal, így nehezen érthető.

Vacsora után egymásra bámulunk és fogalmunk nincs, mit kezdjünk magunkkal, majd Ash kitalálja, hogy ő twisterezni akar. Mivel senkinek sincs jobb ötlete így ezt valósítjuk meg. Mondhatom milyen élvezet számomra csupa fiúkkal ilyent játszani, főleg mikor eléggé félreérthető helyzetben gabalyodunk össze. Jó ideig elvagyunk evvel, de mikor már annyira röhögünk a fáradságtól, hogy két lépést nem tudunk tenni, jobbnak látjuk abbahagyni a játékot és aludni menni.

Másnap reggel arra ébredek, hogy valaki az ágyamra- és félig rám- ugrik. Káromkodással és nyöszörgéssel reagálok az ébresztésemre. Nagy nehezen a szemeimet is kinyitom és körbenézek ki nem hagy békén. Természetesen Luke az.

  - Minek kellet felkelletned?- ülök fel és szenvedően nézek rá.

  - Mert sétálni viszel, viszlek, ahogyan tetszik. Csinálok reggelit addig öltözz fel viszonylag melegen.- kel fel és kihúzza a kékfüggönyömet.

  - Te meg vagy húzatva, hogy ilyen időben akarsz sétálni?- nézek ki, ahonnét a borús ég mered vissza rám.

  - Nem.

  - Akkor add oda az Offsprings-es pulcsidat, addig biztos nem megyek veled sehová!- karba fonom mellkasom előtt kezeimet.

  - Oké, megegyeztünk! Mit kérsz reggelire?

  - Amit nem tudsz elrontani, na de tünés!- mosolygok rá kedvesen.

Felemelt kezekkel, nevetve távozik a szobámból. Én még visszadőlök párpercre, míg kitalálom mit vegyek fel. Feketecsőnadrág, egy egyszerű pink póló és a bakancsom nyer. Lassan felszenvedem magamra, majd megkeresem a fésűm és kifésülőm a hajamat. Leveszem a töltőről a telefonomat, zsebre rakom és a konyhába megyek, ahol már egy hadseregre elég pirítós sorakozik. Leülök a pulthoz és enni kezdek. Luke-ot sikeresen megijesztem, úgy látszik túl csendes vagyok. Megreggelizünk, felszalad a megígért pulcsiért. Felveszem és indulásra készen állok az ajtó előtt.

  - Nem gondolod, hogy egy picit nagy rád?- mosolyog rám.

  - Nyem!- szólalok fel tiltakozóan, pedig a kézfejem felét eltakarja és combközépig ér.

  - Ahogy érzed hercegnő!- kacsint és kinyitja az ajtót.

Ahogy az utcára lépünk a szél összefúja a hajamat, mire idegesen fújtatok. A törzshelyünkre megyünk, ami egy kávézó. Elvitelre kér két kávét, fizet és megyünk tovább. Olyan jól melegíti a kezemet, így pár percig csak szorongatom.

  - Amúgy elárulod hová megyünk, ilyen ítéletidőben?

Poharába bújva nemlegesen megingatja fejet, mire összeszűkült tekintettemmel fürkészem arcát, amit láthatóan élvez. Kiiszom mérgemben az utolsó csepp kávémat, a szemetet pedig egy közeli kukába dobom. Luke kölcsönlopott pulóverébe még jobban elrejtem testem a hideg elől. Hirtelen megfogja a csuklom és lefordulunk. A hely kezd egyre ismerősebbé válni, végül rájövök hová is vezet. Gyerekes játékosság csillan fel a szememben és egy hatalmas boldog mosoly terül el az arcomon. Tekintetemet Hemmo-ra emelem. Büszkén és örömtelin néz vissza rám. Tudom, hogy ugyanazok az apró gondolatok suhannak át rajta, mint rajtam.

  - Verseny a hintáig?

  - Vonaltól háromra.- felállunk a járda vonalához és visszaszámol.

Egyszerre indulunk el, szégyenletes módón lehagy. Mentségemre szóljon, kétszer hosszabb virgácsai vannak és én abszolút nem vagyok edzésben. Lihegve kapaszkodom meg a szabadon maradt hintának a láncában. Lukey egy ötéves módjára nevet ki és kiöltött nyelvvel dicsekszik, hogy ő nyert. Megrázom a fejem mosolyogva. Nagyon szeretem a gyerekes oldalát.

  - Tudod, van valami…- kezd bele, miközben éppen csak himbálózunk.

  - Mi?- értetlenül ráncolom össze homlokom.

  - Csak nagyon hiányzik az, amikor kisgyerekeként gondok nélkül itt voltunk. Csak játszottunk és elvoltunk egymás társaságában. Hiányzik, hogy már nem vagyunk annyit csak együtt, nem járunk ki ide ahová annyi emlék köt minket. Szeretném megint látni, ahogy hároméves módjára járod végig az összes játékot magad után húzva engem is. Erre a napra lehetnénk újra kisgyerekek?!

5. Fejezet ~ Party...~ (2/2)

Elkiáltja magát, hogy megjöttünk. Ő elvonul bepakolni, engem meg az apukájára hagy.

  - Na mesélj, mi történt! Mi csináltatok ennyi ideig ti ketten?- amint eltűnik Luke, Andy kezdi a kifaggatásomat, mint valami pletykára éhes tini lány.

  - Nem sértésként, de benned egy tini lány veszett el! Kombinálni és kíváncsiskodni tudsz úgy. Sétáltunk, lélegeztünk, beszélgettünk.- többit inkább nem mondom el.

  - Most komoly nem volt semmi?- teszi a szája elé a kezét és úgy csinál, mint akit ledöbbent ez a hír.

  - Andy, halál komolyan nem volt semmi! Mi lett volna? Azt várod, hogy valamelyikünk holtan jöjjön vissza, vagy mi?

  - Ti lányok, semmit nem vesztek észre… El kell beszélgetnem, majd a legkisebb fiammal. Az kellene még!

Ez az ember teljesen kész van, elkezd valami pofákat vágni, én meg nem bírom tovább. Ez az utolsó csepp a pohárban, elröhögöm magam. Ő értetlenül néz engem és nem érti miért vergődőm úgy, mint egy partra vetett hal és rákezd a nevetésre ő is.

  - Ti mit műveltek?- kérdezi Liz és Luke egyszerre.

Mi csak egy fejrázással tudunk reagálni. Mély levegőket veszek, hogy lenyugodjak, de reménytelen. Luke megragadja a csuklóm- ouch- felhúz és kijelenti, hogy mi most távozunk. Megölelem Andy-t és Liz-t, ezt Luke is megteszi és indulunk is. Ahogy távolodunk az ajtótól, azt hinné az ember, hogy el fog múlni a röhögés, de nem, nagyon nem. Lucas kérdően méreget. Ezen is nevetek, szerintem sok volt a mai nap, nagyon.

  - Oké. mit szívtatok apámmal?

  - Uh, azt te nem akarod tudni. Kemény cucc, oxigénnek hívják. Halálos, pár hal és vízi élőlény már belehalt!

  - Na, jó hagyjál! Fáradt vagy, jól gondolom?

  - Nem is tudom, ki fárasztott ki.

Végig „veszekedjük” az utat hozzánk.

  - Megjöttünk!- üvöltöm el magam, de válasz nem érkezik, helyes.

Felkísérem Hemmo-t, nehogy megegyék a szekrény szörnyei. Kipakol, majd leráncigálom az alaksorba Mario-zni. Felkapcsolom a villanyt és a srácok egyszerre ugranak elő „Boldog Szülinapot!” ordítva. Letámadják és agyon ölelgetik. Nagyon meg van lepődve.

  - Jaj, srácok köszi! Ki találta ki ezt az egészet?- néz körbe.

  - Nem egyértelmű, hogy Do?! Tényleg, mielőtt lenyakazna, kapsz valamit!- válaszol Calum, elsétál és tortával jön vissza.

E közben Mikey tesz fel zenét, és mindenki kezébe nyom egy pohár wiskey-t. Koccintunk Luke-ra, majd neki esünk a tortának. Gyors eltűnők Luke ajándékáért. Ash ki fog nyírni, ha megtudja mire szórtam el az eddig összegyűjtött pénzem nagy részét. Úgyse tudnék vele mit csinálni, így legalább lesz valami haszna. Egy kék pingvines dobozba tettem bele. Remélem tetszeni fog neki. Óvatosan felveszem a dobozt és visszaindulok.

- Luke!- ordítom túl a zenét.- Boldog szülinapot te bolond! Remélem tetszeni fog!- nyomom a kezébe az ajándékát.

Leül, ügyelve szedi le a masnit és felnyitja a tetejét.

  - Do, ezt nem hiszem el! Köszönöm, imádom, imádlak!- teszi le az újdonsült fehér-fekete fender telecaster-ét.

Kapok egy hatalmas puszit és egy nagy ölelést…

Luke, Calum, Mikey, Ash és Jack egybetömörülve beszélgetnek, én a kanapén ülő Ben-hez csatlakozom, aki szerintem eléggé felöntött a garatra.

  - Szia! Mi a helyzet?

  - Szia! Nagyon nincs semmi. Veled?

  - Azt hiszem, szerelmes vagyok!- ezért nem iszom, mert gátlástalanná és túl őszintévé tesz, na meg a többiről nem is beszélve.

Kivételes alkalom, a saját tizennyolcadik szülinapon sem ittam.

  - Na, végre lépett az öcsém és bevallotta, hogy odáig van érted?

  - Ch, nem csalódtam, te aztán tudod keverni a dolgokat, soha nem is volt ez másként! Miért akarsz összeugrasztani Luke-kal? Talán fáj, hogy neki ilyen barátja van, mint én? Hagyjál engem békén a hülyeségeiddel! Kitaláltad ezt az egészet, hogy oda mennyek hozzá, felhozzam ezt a témát és végleg annyi legyen a barátságunknak, de ebből nem eszel!- felkelek és otthagyom.

Nekem ez a kevés is sok volt, rosszul vagyok magamtól, hogy tehettem meg, hogy alkoholt iszom. Első és utolsó alkalom volt! Kimegyek a kertbe, hátha jobb lesz, de nem éppen. Össze- vissza sétálgatok, csípőmön lévő kéz és a hozzá járó ölelés állít meg.

  - Ne legyél szomorú, kérlek! Mi van veled mostanság?

Megfordulok az ölelésében és közelebb bújok hozzá.

  - Már nem vagyok! Ne aggódj értem, jól vagyok.

  - Akkor gyere be srácok játszani akarnak, tesóim hazamentek.

*

Húh, de régen aludtam már tízig. Keresek tiszta ruhát és a fürdőbe botorkálok. Első dolgom, hogy a tükörbe nézek és hirtelen beugrik minden. Jesszusom, én ezeket kiherélem… egyesével! Egy hatalmas szívás nyom, mellette vámpírfog nyomatok.

  - Hemmings, kiheréllek!- vágom ki az ajtót és keresésére indulok.

Ash, tök higgadtan reggelit, ebédet csinál. Szeretem a bátyám testét, jó ránézi, ő rá jutott az összes sportosság, amit abból a génrendszerből össze lehetett kaparni. Mikey és Cal röhögnek.

  - Helyetekben nem röhögnék, Mr. Hemmings után ti jöttök!- nézek rájuk mérgesen, mire abbahagyják.

Luke tiszta komás fejjel jön be.

  - Kellemes volt arra ébredni, hogy ki akarnak herélni. Mit tettem?

  - Ezt!- húzom el a nyomtól a hajam, elmosolyodik és a vámpírfogak még mindig ott vannak.- Miért kellet ezt, hm? Nem tudtad, volna nem teljesíteni ezt a feladatot?

  - Drága sárkányom, akkor éppenséggel semmi ki fogásod nem volt ellene, sőt még élvezted is egy kissé szerintem!- mosolyog gonoszan, és a szemfogakat próbálja leszedni, de nem jön össze neki.- Oké melyik gyökér, nem protkóragaszót adott?

  - Upsz!- szólal meg Ash.

  - Megérdemled, köcsög vagy!- megyek vissza a fürdőbe és elvégzem az eredeti tervemet.

Mire végzek a kaja is kész. Leülünk enni. Mindenki csendben van, kissé feszült a légkör. Utálom, hogy ilyen elviselhetetlen vagyok. Luke kaja után, megpróbálja leszedni a fogakat és szerencsére sikerül neki. Szobájába vonul én meg utána nem tudom, hogy haragszik-e vagy sem, de meg kell beszélni az biztos. Kopogok és egy goromba „Gyere!” után bemegyek. Az ágyon fekszik, leülök mellé.

  - Szia, haragszol rám?

  - Szia, picit.

  - Ne haragudj, teljesen jogos volt amit mondtál, akkor nem hisztiztem, pedig tudtam mivel fog járni. Haragszom magamra, mert ittam és ezt az érzést kivetettem a környezetemre.

  - Van ez így! Tiszta fáradt a fejed, szerintem menny aludni! Ne értsd félre, nem akarlak elzavarni, csak tudom milyen vagy, ha nem pihented ki magad normálisan.

  - Igen is főnök! És még egyszer bocsi!- adok neki egy puszit és megyek aludni a szobámba.

Oké, miért adtam én neki puszit? Remek, hogy már ezt se tudom kontrolálni. Ezen gondolkodva alszom el.

5. Fejezet ~ Party ~ (1/2)

5. Fejezet

~ Party… ~

Tizenhatodikán felhívtam Luke-ot és felköszöntöttem- nem bírtam ki- és megbeszéltük mikorra mennyek.

Hiányzik már Liz, Andy, Ben na és Jake-ről nem is beszélve, remélem Ők is ott lesznek. Tíz óra van, dél körül kellene érkeznem gyalog jó félórányira van, szóval készülődnöm kéne. Beállok a szekrény elé és gondolkodni kezdek mit is vegyek fel. Az biztos tornacipőt húzok! Szerintem itt az ideje, hogy lecseréljem a csőfarmert. Egy meglapuló fekete combközépig érő csőruhát választok hozzá- valahol ezt is el kell kezdeni- hozzá veszem még a szürkésfekete mellényt, aminek a vállai szaggatottak és a hátulján a Def Leppard bandanév szerepel! Lehet hülyén néz ki, de nekem most ehhez van kedvem. Megkeresem Calum-ot és a lelkére kötöm, hogy 7-re minden legyen kész, nem baj ha mi késünk. Ebből annyit fogott fel, hogy „Hé, rajtad ruha van? Csini húgi!”  Még egyszer elismétlem neki az összes fontos dolgot és elindulok.

*

Csengetek és várom, hogy valaki beengedjen.

  - Szia!- mosolyog az ajtóból Jack.- Ne csináld!- figyelmeztet, de már készül.

  - Szia!- ugrok a nyakába és úgy ölelem át, amit viszonoz.

Kiskorom óta ezt csinálom vele.

  - Öcsi, csomagod jött!- indul el velem.- Te kis majom, pedig hiányoztál!- tesz le.

Jack egy picit arrébb áll, nem értem. Gyorsan kapok választ, amint egy nagylendületű ölelést kapok hátulról. Bemegyünk ahol Liz teszi le az utolsó terítéket.

  - Szia Lizzy, hiányoztál!- adok neki két puszit és megölelem, amit természetesen viszonoz.

  - Szia Do! Te is, örülök, hogy itt vagy!

Maradék két fiút is hasonló képen üdvözlöm, majd leülünk ebédelni. Nyami, Luke anyukájánál senki nem főz jobban! Kaja után kimegyünk a kertbe beszélgetni. Molly azonnal rohan- a maga öreges tempójában- Luke-hoz, aki simogatni kezdi és beszél is hozzá.

  - Jó kislány!- gügyög neki és a füle mögött simogatja.- Ugye emlékszel még Do-ra?... Hát persze, hogy emlékszel!- én is simogatni kezdem a kutyust.

A négylábú barátunk élvezi a helyzetet, ugyanis a hátára fekszik, célzás, hogy a pociját is simogassuk meg. Annyira szeretjük ezt a kutyust! Nagyjából három éves korunk óta meg van, sokat játszottunk vele… Nagy nehezen otthagyjuk Molly-t és csatlakozunk a többiekhez. Andy éppen a múlt heti motoros kalandját meséli.

  - Anyu, Do-val most elmegyünk egy picit sétálni, de még jövünk vissza.- szólal meg hirtelen, olyan félórával később.

  - Uh!- kezdik Luke piszkálását egyszerre a bátyai.

Szokásos szemöldökhúzogatás és a tipikus mosoly.

  - Rendben, vigyázzatok!

Felállunk és menet közben egy-egy gyenge fejre csapást kapnak tőlünk.

  - Gyere, előbb bemegyünk a szobámba!

Követem, fogalmam nincs mit akar. Szekrényből elővesz egy szépen összehajtogatott- méretes- ruhakupacot és a kezembe nyomja, hogy tegyem bele a táskájába. Nem értem, de csinálom. Felkapja még a telefonját és az akusztikus gitárját. Milyen sétát akar ez? Költözik, amiről én nem tudnék? Elveszi a táskát tőlem, kinyitja az ajtót és előreenged.

  - Öhm… még is hova akarsz így sétálni?- kérdezem meg végül.

  - Le a partra, régen voltunk. És mielőtt megkérdeznéd minek a gitár válaszolok: mert zenélhetnékem van.

  - Látom túl vagy pörögve. Oka?

  - Aha, még szép! Csak örülök, hogy itt vagy, hiányzott a hülye fejed!- öleli át a vállam és összekócol.

  - Képzelem.- forgatom meg a szemem.- Ösvény felé vagy a másik irányba?

  - Egyértelmű, nem? Ösvény.

Az vezet a titkos helyünkhöz. Egy közepes-kinek mi a közepes- szikla a parton, amit máshonnét nem közelíthető meg, legalábbis tudtom szerint. Az útmentén hirtelen van egy kisebb famentes hely: itt kell lefordulnunk, majd balra mennünk. Néhol picit le kell buknunk, hogy ne üssük meg magunkat.

- Hölgyem.- játssza az udvarias férfit.

Utat csinál a sziklához, picit megnőtt a bokor. Amíg Ő tartja a felhúzott ágat addig Én átmászom. Át adogatja a cuccokat, majd megfogom neki a növényt, hogy át tudjon jutni Ő is. Felveszi a gitárt és szembe ül velem, a hangszert az ölében helyezi el.

  - Régen jártunk erre, már hiányzott ez a hely, a szép sok emlék.- mosolyodom el ahogyan eszembe jut néhány.

  - Jaj, ne is mond!- kezd el nevetni.- Emlékszel amikor azon voltam, hogy kaviccsal beletaláljak a tengerbe, helyette pedig egy magasra felkontyolt hajú nőnek a hajába dobtam bele?

  - Erre ne emlékeznék?! És a köpő verseny? Azt hitte szegény szerencsétlen, hogy lepisilte egy madár.- soroljuk az élményeket.

Mikor megunjuk a nosztalgiázást, elkezdi behangolni a gitárját. Olyan jó nézni ahogyan elmerülnek a hangszereikben- a többi srácot is.

  - Kívánságműsor van! Mit játsszak?

  - Ümmm…

  - Várj meg van!

„A drop in the ocean,	(Egy csepp az óceánban,
A change in the weather,	Egy változás az időjárásban,
I was praying that you and me might end up together.	Azért imádkoztam, hogy mi ketten talán együtt végezzük.
It's like wishing for rain as I stand in the desert,	Olyan mintha esőért imádkoznék a sivatagban,
But I'm holding you closer than most,	De közelebb érezlek magamhoz, mint valaha,
'Cause you are my heaven.	Mert te vagy a mennyországom.
I don't wanna waste the weekend,	Nem akarom elpazarolni a hétvégét,
If you don't love me, pretend	Ha nem szeretsz, tettesd
A few more hours, then it's time to go.	Még egy pár óráig, majd ideje menni.
As my train rolls down the East Coast,	Ahogy a vonatom zakatol a keleti parton,
I wonder how you'll keep warm.	Azon tűnődöm, hogy fogsz felmelegedni.
It's too late to cry, too broken to move on.	Túl késő sírni, túl összetört vagy tovább lépni.
And still I can't let you be,	És még mindig nem tudlak elengedni,
Most nights I hardly sleep.	A legtöbb este alig alszom.
Don't take what you don't need from me.	Ne vedd el, amire nincs szükséged tőlem.
It´s just a drop in the ocean,	Ez csak egy csepp az óceánban,
A change in the weather,	Egy változás az időjárásban,
I was praying that you and me might end up together.	Azért imádkoztam, hogy mi ketten talán együtt végezzük.
It's like wishing for rain as I stand in the desert,	Olyan mintha esőért imádkoznék a sivatagban,
But I'm holding you closer than most,	De közelebb érezlek magamhoz, mint valaha,
'Cause you are my heaven.	Mert te vagy a mennyországom.
Misplaced trust and old friends,	Rossz emberekbe vetett bizalom és régi barátok,
Never counting regrets,	Nem számolom a megbánásokat,
By the grace of God, I do not rest at all.	Isten kegyelméből, sosem pihenek.
New England as the leaves change;	Ahogy Új-Angliában a levelek megváltoznak;
The last excuse that I'll claim,	Csak egy utolsó kifogást hozok fel,
I was a boy who loved a woman like a little girl.	Egy kisfiú voltam, aki úgy szeretett egy nőt, mint egy kislány.
And still I can't let you be,	És még mindig nem tudlak elengedni,
Most nights I hardly sleep.	A legtöbb este alig alszom.
Don't take what you don't need from me.	Ne vedd el, amire nincs szükséged tőlem.
It´s just a drop in the ocean,	Ez csak egy csepp az óceánban,
A change in the weather,	Egy változás az időjárásban,
I was praying that you and me might end up together.	Azért imádkoztam, hogy mi ketten talán együtt végezzük
It's like wishing for rain as I stand in the desert,	. Olyan mintha esőért imádkoznék a sivatagban,
But I'm holding you closer than most,	De közelebb érezlek magamhoz, mint valaha,
'Cause you are my	Mert te vagy a
Heaven doesn't seem far away anymore no no.	A mennyország nem tűnik olyan távolinak többé, nem nem.
Heaven doesn't seem far away.	A mennyország nem tűnik olyan távolinak.
Heaven doesn't seem far away anymore no no.	A mennyország nem tűnik olyan távolinak többé, nem nem.
Heaven doesn't seem far away.	A mennyország nem tűnik olyan távolinak.
A drop in the ocean,	Egy csepp az óceánban,
A change in the weather,	Egy változás az időjárásban,
I was praying that you and me might end up together.	Azért imádkoztam, hogy mi ketten talán együtt végezzük.
It's like wishing for rain as I stand in the desert,	Olyan mintha esőért imádkoznék a sivatagban,
But I'm holding you closer than most,	De közelebb érezlek magamhoz, mint valaha,
'Cause you are my heaven.	Mert te vagy a mennyországom.
You are my heaven”	Te vagy a mennyországom)

/Ron Pope- Drop in the ocean/

  - Luke ez rohadt szép volt! Tehetséges vagy, nagyon! Imádom, mikor énekelsz és gitározol! Olyan más vagy, jó értelemben. Jó lenne, ha nekem is lenne ilyen képességem, hogy kifejezzem magam zenével. Ugye gondolatban annak énekelted, aki bejön neked?

  - Köszi!- mosolyodik el.- Miért, próbáltad már? Ha gondolod, mutatok pár dolgot. Igen, neki!- mosolyodik el még jobban.

Hirtelen rossz érzés fog el. Ezt nem lehet semmihez hasonlítani! Talán ehhez van legközelebb: halálos keveréke a keserűségnek, a szomorúságnak, az önértékelési problémának, a csalódottságnak.

  - Úgysem menne, kár lenne erőltetni!- szólalok meg párperc után halkan.

  - Mi a baj? Ne hazudj!

  - Csak az én problémám, nem akarom, hogy tud. Kérlek hagyjuk ezt. Jól leszek, ígérem!

  - Tudd, nem szívesen de rád hagyom. Viszont azt nem, hogy nem próbálod meg!- nyomja a kezembe a hangszert.

Annyira lelkesen kezd magyarázni, hogy nincs szívem leállítani. Mire két akkordot „megtanít” egészen jó kedvem lesz.

  - Na látod, nem vagy reménytelen, legalábbis nem annyira, mint gondolod. Lemegyünk?

  - Ahhoz körbe kéne kerülni.- húzom el a számat.

  - Vagy leugrunk?!

  - És ha kitöröd a nyakad? Egy halott Luke-kal nem sokra megyek. Különben sem szeretném végignézni a halálod!

  - Ne parázz már! Nem lesz semmi bajom, nem olyan magas. Én most leugrom, azután ledobod a cuccokat végül te ugrasz.

  - Meg még mit nem!

Basszus ez tényleg leugrik. Ahogy elrugaszkodik a széléről én automatikusan síkitok egyet. Nagyon megijeszt. Biztonságosan a széléhez megyek és megnézem jól van-e.

  - Nyugi jól vagyok! Dobd a csomagokat.

Egy szerencséje van, hogy nem tudok célozni- mérgemben a cuccokat dobálom hozzá-, nem találom el se a táskával se a gitárral, de elkapta őket.

  - Na most te ugrassz hercegnőm!

  - Nem Luke, én biztos nem fogok oda ugrani, meghalok!

  - Ne aggódj elkaplak, bízz bennem!

Két percig nézem ahogyan széttárt karokkal áll oda len.

  - Biztos, hogy elkapsz?

  - Száz százalék! Nem mondanám, ha nem így lenne. Gyere!

Nagy erőt veszek magamon, elrugaszkodom és a karjában végzem.

  - Te hülye köcsög! Rohadj meg! Többet ilyent ne merj!- csapkodom a mellkasát, aztán szorosan átölelem.- Nagyon megijesztettél.- motyogom.

  - Sajnálom, nem akartam. Mindenki rendben van, nyugi. Ne idegesítsd magad ezen. Oké? Most mit csináljunk?- tesz le.

  - Oké. Uh, tényleg megkérdezted, hogy költözhetsz-e?- nézek rá reménykedve.

  - Igen, de van pár dolog, amit be kell tartanom, hogy mehessek. Például heti minimum egy látogatás, és ha elkezdődik a suli, akkor az itthon tanulást, de ha kész vagyok mehetek.

  - Amúgy is mindig nálatok tanulunk- jegyzem meg.- Annyira örülök, hogy beköltözöl! Amúgy jössz most velem vissza ugye?- lelkesedek be.

  - Elhiheted én is nagyon! Igen, úgy beszéltük meg anyuval. Maradjunk még vagy mennyünk?

  - Ha már lekellet ugranom, akkor azért maradhatnánk egy kicsit. Valami van a táskában amire tudunk ülni?

  - Jó, igaz!- kezd el kutakodni a táskában, végül talál egy törölközőt és leteríti.- Amúgy  hogy-hogy ruhában vagy? Iszonyatosan jól áll.- ha bunkó lennék most beszólnék neki, de csak pirulok.

  - Ehhez volt kedvem, de már megbántam. Kényelmetlen, kiszolgáltatottnak érzem magam benne, nem az én stílusom.

  - Az meglehet, de így is tetszel!- kell pár perc, mire reagálok.

  - Mi van?- ennyit tudok kinyögni tagoltan.

  - Mit kombinálsz? Én haverom vagy, csúnyákkal nem barátkozom. tudhatnád!- kezd el  poénkodni.

Persze, mit is gondoltam…

  - Tudom hát! Mario-zol majd velem?- kezdem a nyaggatását.

  - Te kis kocka! Persze.

Elkezdünk piros pacsizni, közben jelentéktelen dolgokról beszélgetünk, majd úgy döntünk elindulunk vissza…