2. Fejezet ~ A múlt emlékére ~ (2/2)

A hideg csempézett falnak dőlve lecsúszok, remegek, sós cseppek égetik szemem, mely megvizezve arcomat hullnak a felsőmre. Kikapcsolom az agyam, nem bírom tovább ezt! Fal mentén nagy nehezen feltápászkodom, a szekrényhez sétálok, kiveszem a borotvát. Nem gondolkozom, kikapcsoltam az agyam semmit nem érzek, csak tudom, hogy még ver a szívem és lélegzem, semmi másról nincs tudomásom. Képet a mosdókagylóba vágom, felé emelem jobb csuklóm, ballal pedig egy határozott mozdulattal végig húzom a pengét. Isteni látni, ahogyan végig folyik a vér a kezemen rá csöppen a képükre. Megfogom a gyufásdobozt, előhúzok belőle egy szálat és felgyújtom a képet. Összeesem, rettenetesen bőgök. Felhúzom a térdem, átölelem azokat. Nekidőlők a csapnak. Nem érzékelek még mindig semmit.

  - BASZKI TE NORMÁLIS VAGY?- egy üvöltés és valaminek az eltörése húz ki a sötétből, ahol semmi nincs de tényleg semmi.

Feleszmélek. Körbe nézek. Csuklómra nézek, ahol csípő, fájó érzést érzek. Mi, ez hogy kerül ide? Mi történt? Calum leguggol elém, kezei közé fogja arcom, tekintetével kényszerít, hogy szemeibe nézzek. Össze vagyok zavarodva, nem értek semmit. Ezt ő is érzi. Meg gondolom a tágpupillás, elveszett, vörös tekintetem is ezt sugallja.

  - Tudod mi történt?- elengedi el az arcom, leveszi a pólóját és gyorsan ráköti a csuklómra, ami még mindig vérzik. Sikeresen eltaláltam egy eret.

  - Nem igazán. Csak arra emlékszem, hogy találtam egy képet és előtört minden. Következő amire emlékszem az, hogy itt vagy.- szorosan ölelem magamhoz és sírok.- Calum én ezt nem akartam. Ugye csak te vagy itt?

  - Ne sírj kérlek. Sajnos ez megtörtént, nem tudunk vele mit tenni, de ne erre gondolj csak rosszabb lesz.- leül mellém, továbbra is ölel és a hajamat simogatja.- Igen, csak én jöttem vissza, de már nem tudom miért.

  - Akarva akaratlanul is visszacsengenek apám szavai és magamra veszem gyenge pillanataimban. Calum én ezt nem akarom és azt sem, hogy ezt és engem így lássanak. Segíts!

  - Nyugi, segíteni fogok amiben csak tudok. Nem szólók senkinek erről. Takarítsunk gyors itt ki, aztán megnézem a csuklód mennyire durva és kitaláljuk, hogyan legyen nem észrevehető. Oké?

  - Köszönöm.

Feláll és felsegít. Felmossuk a padlót kitakarítjuk a véres csapot is. Ezt követően leveszi a „kötést”. Megnyitja a meleg vizet és óvatosan a folyóvíz alá tartja. Nagyon csíp és újra vérezni kezd.

  - Basszus egy ilyen seb, hogy tud ennyire vérezni?

  - Gondolom eret találtam el. Majd eláll.

Leragasztja a tiltakozásom ellenére, hogy ne látszódjon a ragtapasz rákötjük az egyik bandana-mat. Felmegyek átöltözni, majd vissza Cal-hoz. Elkezd hülyéskedni amivel eléri, hogy elfelejtsem az imént történteket.

  - Hello! Megjöttünk! Öhhh… Ez itt… Hol a pólód Cal?

Khm, na picit félreérthető. Calum alattam van póló nélkül, mert kiprovokálta belőlem azt hogy letámadjam őt csikizéssel.

  - Ez a vadállat nő letépte rólam!- nevet.

  - Álmodban, mi?- csapok a hasára és felállok.

Ügyesek, minden szükséges dolgot megvettek és még olyant is, ami nem volt a listán. Most banánt azért hoztak, mert zöldségnek hitték vagy, mert jónak látták? Remélem az utóbbi. Elpakolunk, majd vacsora gyanánt, vagy mi is ez- fogalmam nincs mennyi az idő- megesszük a pizzáinkat. Ezután ejtőzés kezdődik. Luke a dohányzóasztalra teszi a lábait és a kanapén lecsúszva ül. Én nekidőlve fekszem, Mikey a földön fetreng az „én telezabáltam magam” mondatával. Ash és Cal táncolnak?! Talán azt teszik.

  - Melegem van!- kezdek el nyafogni, és a hajammal legyezem magam.

  - Vedd le a pólódat!- nyújtja ki nyelvét Cal, mire én elegánsan beintek neki.

Tovább szenvedünk, kisidő után elkezdek unatkozni.

  - Eljön velem valaki sétálni?- teszem fel a kérdést.

  - Menny Luke-kal vagy Calum-mal, esetleg mindkettővel romantikus sétára.- adja a nem éppen megfelelő választ Mikey.

- Menny a francba Gordonka!- mert hát ez a középső neve, amit nem szeret- Szálljatok már le a szerelmi életemről és arról is, hogy folyton Luke- kal basztattok! Akkor megyek egyedül!

Mérgesen felveszem a cipőm, pulcsit nem viszek, hiszen nyár van, meg Ausztráliában minek?

  - Nem mész egyedül sehová, tudod nagyon jól miért megyek veled.- mosolyog rám Calum, akin már van póló.

Egy bólintással jelzem, tudom mire gondol.

  - Hé, engem se hagyjatok itt!- támaszkodik vállamra Ash.

  - Elhagysz?- síráshoz hasonló hangot ad ki Lucas, de elröhögi és felveszi cipőjét.

Mikey is jön. Kicsit feszült a légkör. Utálok összeveszni vele, de bármelyik másik fiúval is. Szerencsére ez nem sokszor fordul elő.

  - Bocsi, nem akartalak megbántani. Nem tudtam, hogy ilyen rosszul esik, azt hittem poénként fogod fel.- lép mellém és biggyeszti le ajkait.

  - Semmi baj! Én is túlreagáltam, tudhattam volna, hogy hülyéskedsz.- ölelem meg, amit természetesen viszonoz.

Elsétálunk a parkba. Úgy véljük jó, ha leülünk egy padra. Valóban kitartóan tudunk sétálni, igaz nem rég ettünk. Nagy nehezen elférünk az ülőalkalmatosságon, de én körülbelül Luke-on és Ash-en ülök. 5 percig tudunk nyugton ülni és semmit nem csinálni. Luke hirtelen felkel, evvel engem szerencsésen lelök, de van benne annyi udvariasság, hogy felsegít. Nem enged el és futni kezd a játszótér felé. Hát igen, még mindig nem nőtűnk ki ebből, sőt szinte semmiből. Fiúk persze jönnek utánunk. Luke felrángat a csúszdára és elordítja magát: „Bibibi, elfoglaltuk a csúszdát!” mindezt megkoronázza egy nyelvöltéssel. Üdv újra hároméves Luke, kezdtél hiányozni! Mikey elkezd cuki gyerek hangon bújócskázásra kérni minket, amire Ash, az érett férfi Ashton elkezd fel- le ugrálni, közben tapsikol beleegyezését kántálva. Calum a csúszdához oson és felszól halkan.

  - Pszt, hé!- oda fordulok hozzá.- Gyere hercegnő, megszöktetünk, mellékesen akarsz bújócskázni?

Egy másodpercre elgondolkozom, majd arra a döntésre jutok, hagyom neki hogy megszöktessen és bújócskázom is velük. Evvel kicsit húzni fogom Lukey agyát.

  - Menny egy picit arrébb, ugrok!- teljesíti kérésem.

Felülök a korlátra és elrugaszkodom. Sikeresen érek földet. Calum felkap és rohanni kezd velem a fákhoz, ahol a többiek vannak. Eleresztek egy „Cal tegyél le, tudok járni!” mondatot, amire válaszként, azt kapom: „Lehet, de most éppen hercegnőszöktetés szerves része vagy! Hogy nézne ki, hogy a szökésben lévő hercegnő szalad? Különben is élvezem!” Legjobb magyarázat, bár Calum-nak amúgy sem ez az erőssége. Megérkezünk a többiekhez, akik ezt az egészet véresen komolyan gondolják. Mikey éppen egy haditervet vázol a homokba, hogy hogyan rejtsenek el Luke-tól, a gonosz varázslótól. Terv a következő: Ashton-nal felmászunk egy fára, a többiek pedig a fától egy- egy oldalra helyezkednek el. Majd botokat, kisebb kavicsokat hajigálunk el, persze ügyelve arra, hogy senkit se találjon majd el. Elindulunk a helyünkre. Ash előre mászik és segít feljutni a függőlegesen álló fűzfára. Dús a koronája szóval, ha ügyesek vagyunk nem talál meg. Újra hatévesnek érzem magam. Felszabadító érzés és ez a fa is kényelmesnek mondható. Pár perc múlva kétségbeesett kiáltozást hallunk: „ Hé, srácok hol vagytok? Do ne csináld ezt velem!” Ashton-nal egymás száját fogjuk be, nehogy hangosan is kinevessük az elveszett Luke-ot. Ash a gyűjtött kavicsokból megfog egyet, körülnéz, látja hogy biztonságosan eldobhatja azokat, így meg is teszi. Lucas a hang irányába megy, de nem talál senkit. Elindul körbenézni és megtalálja Mikey-t. A francba! A fa gyökerétől mozgást hallunk, valaki jön felfelé. Csak ne Luke legyen az! Szerencsére Cal az, aki hatalmas mosollyal tömörül hozzánk. Kényelmesen befészkeli magát mellém, már amennyire ezek a viszonyok lehetővé teszik. Halkan beszélgetni kezdünk, közben fülelünk. Michael-t halljuk a közelből: „Luke, pszt!” evvel jelez nekünk, hogy hallhatóak vagyunk. Semelyikük nem hall semmit, így tovább keringenek…

  - Gyertek le arról a kibaszott fáról!- üvölt fel hozzánk kissé feszülten, az üvöltés meg csak azért van hogy halljuk mit szeretne.

Én nem akarok lemenni innét, biztonságban érzem magam, nincs erőm futni Luke elől-jelenleg-, mert ennek kétségkívül az lesz a vége. Ash atléta módjára leszedi magát, őt követi Calum. Szegénykéim! Luke kioktatja őket, hogy hogyan mertek megszöktetni és hogyan engedhették meg, hogy fára másszak. Hát igen, néha túlzásba viszi az aggódását, féltését és kötödését hozzám. Még maradok egy picit, hogy erőt gyűjtsek. Másszak le a másik oldalon, így lenne némi előnyöm vagy várjam meg míg felmászik értem? Ez a fő kérdés cikázik az agyamban. Ajh, melyik a jobb ötlet? Talán az előbbi jobb.