2. Fejezet ~ Múlt emlékére~ (1/2)

2.Fejezet

~ Múlt emlékére ~

Én Ashton-on fekszem és ölelem, Calum keresztben fekszik Luke és Mikey között, evvel egy „N” betűt alkotva. Öt telefon kezd öt különböző módon csörögni, jelezvén ideje felkelnünk. Kórusban, nyögéssel fejezzük ki nem tetszésünket. Valaki egyáltalán tudja, hol vannak a telefonok? Valószínűleg igen, mert a három fiú közül valamelyik megtalálja őket és kinyomja.

  - Kelljetek!- lökdös meg mindenkit Mikey.

Nagy nehezen feltápászkodunk, kitámolygunk a konyhába, csinálunk kávét és reggeli gyanánt elfogyasztjuk a tegnapról megmaradt kis ételt. Michael összeszedi a kevés cuccát és indulunk is. Most, hogy van velünk valaki, aki ismeri a környéket gyorsan oda találunk a vonatállomásra. Én külön ülök, mert nem férünk el. Bedugom a fülhallgatóm és találomra elindítok egy számot. Fejemet az ablaknak döntöm, becsukom a szemem és gondolkozóba esek. Ebből a tevékenységből az zökkent ki, hogy valaki a combomra csap. Megijedek.

  - Te normális vagy? A szívbajt hoztad rám!- az ijedségtől alig kapok levegőt.

Ettől függetlenül mérgesen cseng a hangom és a tekintem is ezt sugallja.

  - Jól vagy?- kérdez rá, mert tudja nem így reagálok rá normális helyzetben.

  - Igen, hogy ne.- válaszolok érzelmem mentesen.

Utálok gondolkodni, mindig ez a vége: elvesztem önmagam.

  - Do, kérlek ne hazudj nekem! Mi a baj?- hangjában a kedvesség és a kezdetleges harag keveredik.

  - Nyugi Luke, semmi bajom nincs.- erőltetek egy műmosolyt.- Hogy- hogy ide jöttél?- terelem a témát.

  - Hát jó, akkor ne mond el! Egyedül voltál, gondoltam jól jönne a társaság.

  - Köszi! Lehet, rám férne.- el kell valamivel terelnem a figyelmemet.

Annyira megnyugtató a jelenléte. Hülyefejeket vág, evvel teljesen elfelejteti velem a gondjaimat. Tudja, hogyan tud megnyugtatni. Miután érzékelte, hogy ez már őszinte nevetés abba hagyja és beszélgetni kezdünk. Visszafelé, mintha gyorsabb lenne az út. Mire leszállunk egészen jó kedvem van. Ráugrok Ash hátára, Ő meg elkezd velem futni. Nem megyünk annyira előre, letesz és bevárjuk a többieket. Nyugisan sétálunk. Útközben kitalálják, hogy próbálni akarnak. Igen, zenélnek és méghozzá milyen jól. Ügyesek a drágáim. Mike lepakol, aztán az alaksorba megyünk. Fiúk beállítják a dolgokat én meg elfekszem a „közönség kanapén”. Elő veszem a telefonom és céltalanul nyomkodni kezdem. Twitteren kötök ki. Ránézek Ash profiljára, erre evvel találom szembe magam: „ @DoIrwin @Luke5SOS (mert hát ez az egyáltalán nem híres bandájuk neve, amiről csak a srácok szülei és Én tudok) Cukikáim ;)” és a vonaton készült kép van csatolva hozzá. Felkapok egy párnát, oda szólok neki és hozzá vágom. Megkérdi, hogy ezt miért kapja, én csak felé fordítom a telefont, mire gonoszul elmosolyodik. Hmmm, ha harc hát legyen harc! Elkezdek böngészni a képeim között. Bumm! Meg is van. Visszamászok twittere. „@Ashton5SOS Egészségedre Drága ;) #haharchátlegyenharc” csatolok hozzá egy igen előnyös képet, amin épp tüsszenteni készül. Önelégült mosollyal ülök tovább és várom, hogy elkezdjék. Ash a dobos, Calum a basszusgitáros, Lucas és Mikey pedig gitároznak.

  - Légyszi, a(z) I Miss You-t!- nézek rájuk nagyon szépen.

  - Nem, majd talán később!- utasítják vissza kérésem.

Kicsit még szerencsétlenkednek, majd neki kezdenek. Annyira imádom a hangjukat, elképesztőek! Pár számot eljátszanak, aztán pihenésként párat elbohóckodnak. Haldoklom rajtuk, azok a fejek felülmúlhatatlanok. Zárásként mégiscsak eljátsszák nekem az I Miss You-t. Valahogy most nem tudom visszatartani magam. Fejemet a pólómba rejtem, hogy ne lássák a könnyeimet. Most nagyon át tudták adni az érzések. Ajh, nem szeretek sírni.

  - Ennyire rossz volt?- kérdezi meg Luke, miután befejezték.

Nemlegesen megingatom a fejem, amiből nem sok látszik. Lenyugszom, felkelek és oda megyek hozzájuk egy csoportos ölelésre.

  - Nagyon jó volt, túl jó!- mosolygok rájuk.

Segítek szétszedni a hangosítást és elpakolni. Lent maradunk darcozni. Szeretem ezt a játékot. Csapatokban játszunk, Mikey és Calum van velem. Picit ember előnyben vagyunk. Hát ez a végeredményben nem látszik meg. Mentségemre szóljon Ash és Luke piszkáltak, képtelen voltam a koncentrációra, mindig elröhögtem.

  - Éhes vagyok! Van itthon valami?- kezd el nyafogni Michael.

  - Nincs.- válaszolok kérdésére.

  - Akkor mennyünk el a pizzázóba! Vagy valaki szeretne főzni?

  - Miből? Be kéne vásárolni!- világosítom fel.

  - Akkor mennyünk!

  - Mennyetek, nekem mosnom kéne, Luke-on már három napja az a póló van, meg amúgy is tiszta katasztrófa ami nálatok és nálam van.

Igen, ragadt rám valami a fiúkról, óriási kupit tudok hagyni, néha rosszabb a szobám, mint a fiúké. Egyáltalán nem valami lányos szoba.

  - Hát oké! Akkor elmegyünk pizzáért és bevásárlunk. Írsz listát hercegnőm?- öleli át a vállam hátulról Calum.

  - Mi van, visszaállunk erre a hercegnős dologra? Amúgy persze.

Keresek papírt meg tollat, bemegyek a konyhába kinyitom a hűtőt és helyzet felmérést végzek. Ami nincs, azt írom a lapra. Tej, tojás, vaj, zöldségek, kakaó. Hirtelen más lényegeset nem látok, ami kéne. Átnézem a szekrényeket. Nuttella, müzlik, Vegemite. Komolyan, melyik ész tette vissza az üres dobozokat? Mindegy is, megszokhattuk már, biztosan nagyon reggel volt.

  - Tessék a lista. Ezen csak a létszükséges dolgok vannak, vegyetek valami húst vagy mirelitet vagy valamit. Amúgy a szennyeseitek merre vannak?- listát Calum kezébe nyomom.

  - Sarokban.- válaszolják egyszerre.

  - Oké. Na mennyetek, mert soha nem értek vissza.

Bemegyek a mosókonyhába, elhozom a szennyes tartót, szobámba kezdem, aztán folytatom Luke-éban. Kösz, de komolyan! Mind a négy sarok tele van dobálva. Kaotikus a helyzet. Megfogom az összes ruháját, ami szanaszét van és belegyűrőm a kosárba, mindjárt tisztább! Hát a többieké se valami pink felhős helyiség, de talán kicsit rendezettebb. Ash szobájában szedegetem a ruhákat és olyat találok, amit nem kéne. Reggeli bajom összegyűrve egy papírgalacsinként gurul a lábamhoz, mikor egyik agyon szaggatott pólóját emelem meg. Jól vagyok, MÉG! Felveszem azt is és a mosókonyhába megyek. Betömködöm az irdatlanmennyiségű fekete cuccot, a galacsinnal pedig a fürdőbe megyek, de kitérőt teszek a gyufáért. Mosdókagyló szélére teszem a gyufás skatulyát. Széthajtom a képet és a „szüleim” néznek rám vissza. Boldogan ölelik egymást, Ashton áll előttük. Elfog a sírás. NEM, ez még annál is rosszabb, mint amire számítottam. Hogy miért is fáj ez oly’ nagyon? Mert ekkora én is meg voltam. Mikor ezt a képet csinálták szokás szerint lepasszoltak Luke-ékhoz. Engem nem szerettek, Én csak véletlen gyerek vagyok. Szar érzés! Családból egyedül Ash szeretet, ezért is lett ő a gyámom. Ahogyan betöltötte a tizennyolcat és megkapta ezt a házat elintéztük a szükséges dolgokat. Mondanám, hogy könnyen ment, de hazudnék. Otthon ebből hatalmas balhé kerekedett. Szülők úgy vélték, telebeszéltem a fejét és evvel elrontanám az egész életét. Ash határozottan állította, hogy ebből semmi sem igaz. Én szólni akartam apámnak, hogy ne veszekedjenek, akkor inkább maradok, de csak a „kérlek”-ig jutottam, aztán egy hatalmasat lekevert. Az erő hatására hátra estem és lefejeltem a pult sarkát. Ash egyből a kórházba vitt. Felszakad a fejem, a szemem felett egy kicsivel. Szerencsére nem volt olyan vészes, hogy össze kelljen varrni, így lekezelték és összeragasztották. Ashton-nál itt telt be a pohár, megfenyegette a szüleinket, ha nem írják alá a szükséges dokumentumokat feljelenti őket kiskorú bántalmazása miatt. Persze apám nem kockáztathatta jó hírét, így már kérdés nélkül aláírták a papírokat. Utoljára akkor láttuk őket, amikor átpakoltunk ide. Hatásos távozás volt. Anyám bőgött, hogy Ash ne tagadja meg őket. Hasztalan volt, rég elvesztették a szülőknek járó dicsfényt. Apám egy „hasztalan, felesleges, jelentéktelen hülye tyúk” és egyéb szép és kedves jellemzéssel illetett meg, s köszönt el tőlünk. Mi beintettünk nekik mosolyogva és otthagytuk őket. Persze Én a kocsiban azonnal összeomlottam, nekem ez akkor és ott sok volt. És most újra élelem!