9. Fejezet ~Átlagos hét~ (1/2)

9. Fejezet

~Átlagos hét~

  - Lustaság most már aztán tényleg ideje lenne felkelned, mert el fogtok késni!- bökdösi az oldalamat Ash eredménytelenül.

  - Adj még öt percet és vigyél be kocsival, akkor minden szuper lesz és nem kések el.- válaszolok neki nyöszörögve, miután megfordultam.

  - Hogyne hercegnő! Nem gondolod, hogy egy kicsit ellenél kényeztetve?

  - Ashton kérlek szépen!- folytatom a fáradt hisztimet.

  - Első és utolsó alkalom, de már csak 3 perced maradt!

Forgolódok még egy keveset, majd felülök az ágyban és megtörölgetem a bagolylesőimet. Erőt veszek magamon- nagy szükség van rá- és előveszem az egyenruhát. Kis ideig nézegetem, egy undorral teli sóhajtás kíséretében felveszem. Megkeresem a táskám, kihalászom belőle az órarendemet és a mára szükséges könyvek nagy részét beleteszem. Az ajtón túlról egy kiabálós üzenetet kapok Luke- tól, hogy hozzak váltó cuccot ne ebben keljen még végig szenvedem a délutáni tanulást is- már ha kapunk valamit-. Miután minden rendben van a táskámmal megyek le a konyhába, ahol éppen Ash kap magára egy pólót, Luke eszik- ami viccesen néz ki, mert úgy próbál táplálkozni, hogy ne szórja le a fehér ingjét-. Ehhez a kétfős társasághoz csatlakozom. Előveszek egy csészét és megtöltöm kávéval, na meg egy kis tejjel. Az egyik polcról leveszem a müzlit, hozzá egy tálat meg egy kanalat, majd Lucas mellé ülők.

  - Na, végre itt a mi kis hisztis hercegnőnk! Nem gondolod, hogy egy kicsivel laktatóbbat kellene enned? Nekem nehogy rosszul legyél!- kezdi testvéries vérszívással és folytatja az apáskodásával.

Néha zavar, hogy inkább apám szerepét tölti be, mintsem a bátyámét, de ebből tudom hogy szeret és törődik velem. Hihetetlenül sokat köszönhetek neki. Először is ott van az, hogy elhozott abból a pokolból és evvel minden kiváltságát elvesztette az anyagi gondok nélküli élethez. Neki fontosabb volt a húga biztonsága, mint az egyetem, sportkocsik, nyaralók, házak. Hát a mai világban nem tudom ki tud ezekre nemet mondani. Másodszor pedig hihetetlen, hogy a srácok itt lakhatnak. Most őszintén melyik apa vagy báty hagyná jóvá, hogy a tini lány a fiú barátaival éljen együtt? Ashton a legcsodálatosabb ember és nem csak az itt megemlített csekély lista miatt...

  - Nem lesz semmi baj, ha meg még is Luke ott lesz egy szendviccsel.- gyerekesen Ash- re nyújtom a nyelvem.

  - Inkább ne legyen semmi!- kócol össze, evvel eszembe jutatva, hogy meg kell fésülködnöm.

Gyorsan magamban tömöm a kaját és a fürdőbe megyek szétszedni a szénakazlat a fejemen. Fogat is mosok, ami egy kisebb kihívás ebben a rendetlenségben, azt hiszem nem ártana rendet rakni és nem csak itt. Meg is van az esti program, juhé! Utálok takarítani és a fiúk sem lelkesednek érte, ezért is egy disznóól az egész ház. Sietősre fogom a formát, mert a drágáim már várnak rám a kocsiba. Ash vezetési tempójával a húszperces gyalogutat megtesszük öt- tízperc alatt, így időbe beérünk.

  - Örök hála bátyus, köszi a fuvart! Majd késő délután megyünk!- hajolok be az ablakon és adok egy puszit neki.

  - Rendben. Viselkedjetek és befelé, mert elkéstek! Sziasztok!

  - Szia!- köszönünk egyszerre.

Luke ma egészen csendes, nem tudom eldönteni, hogy ez adjon aggodalomra okot vagy csak szimplán korán van még neki. Egyenesen a biológia terem felé megyünk, ahol értelemszerűen az első óránk lesz. Szeretem ezt a tantárgyat, érdekes. Beülünk a helyünkre, ami az ablak melletti első pad. A többiek megszívták, mert Luke eléggé magas, de nekem muszáj elől ülnöm, mert nem látnék semmit.

A nap szokásosan telik, mindenhol fél zombi diákok mászkálnak, akik az egész szünetet lustálkodással, bulizással és délután kettőig alvással töltötték és most nem tudnak visszarázódni, de sajnos muszáj nekik, ahogyan nekünk is. Elfelejtettem már, milyen is az amikor egy szép időt megélt nő mesél a történelemről érthetetlenül, vagy hogy egyszerű matekfeladatot, hogy tudom túlbonyolítani és hogy Lucas mennyire otthonosan mozog a számok világában és mindig kisegít.

Éppen a büfé felé tartunk, hogy vegyünk valami ebédszerűséget. Ez utáni programunk az, hogy én elmegyek az író szakkörbe, na meg az iskolaújsághoz, Luke pedig a zeneterembe megy leadni az idei évi jelentkezését, aztán pedig megy a tortanetembe, ahol az év első kosárlabdaedzésének a megbeszélése lesz.

  - Meddig tartanak az írós dolgaid?- kérdez rá, miközben elhagyjuk a nyüzsgő étkezőt.

  - Um, nagyjából háromig.- gondolkodom el.- Neked meddig tart az edzésed?

  - Félnégyig. Ugye megvársz?- állunk meg a folyós végén, mert nem egyfelé lesznek az óráink.

  - Gondoltam elmegyek egyedül hozzátok, apuddal megbeszélem az élet nagy dolgait, míg anyuddal főzünk valamit.- forgatom meg a szemem.- Hol várjalak?

  - De vicces valaki. Kint a tornateremnél?

  - Tudom.- nyújtom ki a nyelvem egy kacsintás kíséretében.- Rendben, ott várlak.

  - Ezt megbeszéltük, addig is szia.- indul el.

  - Hé!- szólok utána, mire vissza is fordul.- Egy ölelést sem kapok?- nézek rá kiskutya szemekkel.

Nevetve és fejingatva karol át, majd rövididő után ismét elköszönünk egymástól. Elindulok a 210-es terem felé, mert szokás szerint ott lesz az írás szakkör. Nem nagy létszám szokott összejönni, de nem is gond, így hangulatosabb. Amint belépek a terembe jó pár ismerős arcot látok meg, de friss husik is vannak. A tanár rövidesen utánam érkezik meg. Elmondja a szokásos év eleji dolgokat, hogy ez hogyan is zajlik nálunk. Heti egy óránk van, ami közös megegyezés alapján keddenként lesz. Kiadja az első feladatot, majd utunkra enged. Az iskolaújságot is az ő felügyelete mellett végezzük, szóval nem kések el arról a megbeszélésről sem. Az itteni emberek már változatosabbak, van három fényképészünk, két riporterünk, három írónk, és két szerkesztőnk. Persze tartalékosok és gólyák is vannak, de általában ennyi ember dolgozik egy heti újságon. Cameron a sportrovatot készíti, Aaron és én pedig megosztásban foglakozunk a maradék témával. Csütörtökönként lesznek a megbeszélések. Tanár úr hihetetlenül buzgó, így már ki is adja a feladatokat. Cameron- nak a sportolási lehetőségekről és iskolai eredményekről kell cikket írnia, nekünk pedig a szakkörökről, rendezvényekről. Chatrine és Madison- riporterek- megkapják a szakkör oktatok faggatását pár diákéval, a három fotósnak értelemszerűen megkell jelennie mindenhol. Amint lezárul a tajtékoztatás már mehetünk is. Az idő picit túl szaladt három órán, de így kevesebbet kell várom. Utam a mosdóba vezet, hogy át tudjak öltözni. Hihetetlenül jól esik egy szaggatott csőfarmerben, fekete pólóban és egy ingben lenni végre. Az élet apró örömei. A megbeszélt helyre megyek és felülülök az ott lévő korlátra, zsebemből előhalászom a fülhallgatómat és a telefonomat. Megkeresem a Reckless Love-tól a Night On Fire című számot és a lehető leghangosabban kezdek bele a hallgatásába. Nagyon elmerülők a zene világában, mert nem veszem észre, hogy végeztek a fiúk az edzéssel, csak mikor Luke liheg előttem. Kiveszem a fülemből a fülhallgatót.

  - Szia!- mosolyog rám.- Látom nem is hiányoztam.

  - Szia! Hülye vagy, de megszoktam már ne aggódj. Mitől vagy tiszta víz? Nem az volt, hogy csak megbeszélésetek lesz?- nézek rá eléggé furcsán.

  - Úgy volt, csak meggondolta magát és megfutatott minket, hogy lássa mennyit romlott a teljesítményünk ilyen téren a szünet alatt. Nem akarsz lejönni onnét?- lép egy picit közelebb hozzám.

  - Eltaláltad!- kezeimet vállára teszem.- Megfogsz fázni!- húzom a fejére a kapucniját.

  - Kis aggodalmas!- egy sunyi arckifejezés fut át az arcán.

Kérdőn nézek rá, de nem hajlandó semmit sem monda csak mosolyog… Jesszusom, ez tervez valamit, ne, ne, ne! Észreveszi, hogy egy icipicit kétségbe esetem, de csak kinevet. Durcásan összefonom magam előtt a karjaimat. És végre kibújik a szög a zsákból, mit is szeretne az én drágaságom! Puha, rózsaszín ajkait az enyémekre illeszti és megcsókol. Jóleső borzongás fut át az egész testemen és egy jókora boldogsághormon csomag robban szét bennem. Hát ezt nem így képzeltem el, de ez sokkal jobb a vártnál.

  - Azt ugye tudod, hogy simán lebukhattunk volna?- szólalok meg egy kis idő után, mikorra már rendbe tettem a gondolataimat.

  - De nem buktunk le vészmadaram.- kacsint rám.

A rám ragadt vigyorral „leugrok” a vasszerkezetről, meg fogom Luke kezét és húzni kezdem magam után.

A tanulást mondhatni gyorsan lezavarjuk, párszor átolvassuk a biológia vázlatot és a történelem könyvet, megírjuk a matek házit és már megyünk is haza.

  - Srácok gyertek a nappaliba!- kiáltom el magam, amint belépünk a házba.

Most fog az a rész következni, hogy miután elmondom a tervemet mindenki csodásabbnál csodásabb dolgokat fog gondolni rólam, de hát ez van. Nagy nehezen mindenki megtalálja a gyülekezési pontot. Egy nagy sóhajtással kezdek bele:

  - Na, babáim ez nem fog tetszeni de muszáj. Amint látjátok a ház romokban áll, és nem szeretném ha egy madárpók család beköltőzne, vagy a penész ellepjen minket és még sorolhatnám, szóval takarítanunk kell. Az egész házon végig kell mennünk. Arra gondoltam, hogy Ashton megcsinálja a fürdőt és a mosókonyhát…

  - Ez a köszönet, hogy elvittelek ma? Kösz húgi, én is szeretlek.

  - Oké kipufogtad magad, akkor folytatom is. Michael és Calum tiétek a nappali, Lucas te pedig jössz velem és megcsináljuk a konyhát és a felső folyosót. Ha mindenki kész, együtt megyünk le az alaksorba és ott is rendet teszünk. Kérdés?

Mindenki nemlegesen megingatja a fejét és indul a dolgára.

8. Fejezet ~Helyes, vagy sem?~ (2/2)

Leülök a szőkeségemmel szemben, hirtelen rám néz és elkezd cukin mosolyogni. Felkel és valamit keresni kezd, közben elhangzik egy: „Mi elmentünk futni, majd jövünk.” Nem látom mit ügyködik, mert eltakarja a teste. Két perc után egy halom nuttelával megkent kekszet rak az asztalra.

  - Van kedved filmezni?- támaszkodik rá a vállamra.

  - Attól függ, mit néznénk meg, de nem igazán kötne le most.- nézek fel rá mosolyogva.

  - Oké, akkor mi kötne le most téged?

  - Valami videojáték. Választhatsz te.- kacsintok rá.

  - Kösz, hogy megengeded drágám.- úgy tesz, mint aki meg van sértve.- Én meg megengedem, hogy behozd a nasit.- nyújtja rám a nyelvét és átsétál a nappaliba.

Fogom a találat és utána megyek. A játékok között nézelődik, majd leemel egyet. Beszereli az xbox-ot. Amint végez evvel a bonyolult feladattal két konzollal ül le mellém, egyiket a kezembe nyomja. Fogalmam nincs, mi ez a játék, de az biztos, hogy új.

  - Hallod, ez mi és hogy kell vele játszani?- kérdezem az ismeretlen kezelőfelületet nézve.

  - Nem tudom, de nem tűnik rossznak.

Elindítja és valami, lövöldözős játék jelenik meg. Eleinte azt sem tudjuk, hogyan működik, de nagy nehezen rájövünk. Utána már hatalmas beleéléssel játszunk.

Egymást lökdösve, nevetve próbáljuk legyilkolni a játékban lévő karaktereket. Ebből Mikey zökkent ki, aki kiveszi a konzolt a kezemből.

  - Hé! Én játszom!- szomorodom el.

  - Játszottál.- javít ki.- Na gyere ide.- ölel magához.

Más esetben élvezném, ha nem az izzad teste tapadna a bőrömhöz. Jesszusom, Michael Clifford ragad az izzadságtól! Hová fog fajulni így ez a világ?

  - Most haragszol rám, igaz?- még mindig nem enged el.

  - Igen.- állok fel és indulok a konyhába.

Calum szerencsére ott van, szóval leülők mellé. Őt kevésbé viseli meg az edzés, mint a drága színes hajú barátunkat. Nem szólunk egymáshoz, így megunom az ülést. Kiveszek egy mentes vizet a hűtőből és a szobámba megyek. Elfekszem a pihe puha ágyamban és a telefonomat kezdem nyomkodni. Ebben az igazán érdekes tevékenységemben az zavar meg, hogy valaki bejön.

  - Kopogni ki fog?- nem nézek fel a képernyőről.

  - Milyen harapós kedvedbe lettél hirtelen.- ül le mellém Luke.

  - Bocsi. Hogy- hogy itt vagy?- teszem le a telomat.

  - Nem is örülsz nekem? Gondoltam megnézhetnénk valamit, de ha nincs kedved nem muszáj.

  - Oké, benne vagyok! Mit nézünk?- tornázom magam ülőhelyzetbe, a hátamat pedig az ágytámlájának vetem.

Luke is hasonlóan cselekszik, evvel közelebb kerül hozzám. Felnyitja a laptopját, megnyit egy mappát.

  - Mese vagy film?- néz rám mosolyogva.

  - Mese! Meg van a Végre otthon?

A mappán belül megnyit egy másikat aminek „mesék” a címe. Van egypár, de túl gyorsan teker végig a felhozatalon, így nem tudom elolvasni. Végül megáll és elindítja az általam megnevezett animációs filmet. Fejemet vállára döntöm, hogy jobban lássam a gép monitorát.

  - Tudod, azt hiszem a mai nap lesz az egyik kedvencem!- szólal meg a bevezető alatt, hangján pedig érződik a boldogság.

  - Hm, szerintem nekem is.- egy levakarhatatlan mosoly ül ki az arcomra.

A felém közelebbi kezére kulcsolóm sajátomat és csöndbe nézzük a mesét tovább. Annak ellenére, hogy nem vagyok valami gép előtt ülő nézzünk valamit típus, ez a mese tetszik. A végéhez közéletévvel elkezd zsibbadni a könyököm, amivel eddig támasztottam magam. Ellengem Lukey kezét és nyújtózom egyet, majd a fejemet visszateszem vállára.

  - Mit csináltok itt ti ketten egyedül?- Ashton jelenik meg az ajtóban és végig mér bennünket.

  - Mesét nézünk. Látod?- fordítja felé Luke a laptopot.

  - Tudod mit beszéltünk Hemmings!

  - Igen tudom és te Irwin? Remélem emlékszel!

Én viszont nem tudom miről van szó, tekintem a két fiú között ugrál. A helyzet olyan mintha telepatikusan beszélgetnének. Pár perc után a bátyám rám néz, majd kisétál. Szemei alatt a fáradság nyomai ültek ki. A kíváncsiság ég bennem, de nem fogok rákérdezni egyiknél sem, eléggé egyértelmű hogy egyik sem mondana semmit vagy teljesen mást mondanának, mint ami van.

  - Most lemaradtam a végéről.- állapítom meg és lecsukom a gépet.

Elveszem tőle és az enyém mellé teszem az asztalra. Érzem, hogy a tekintete végig rajtam van, ami egy kicsit zavarba hoz. Visszasétálok mellé és a kezemet nyújtom felé.

  - Gyere.

Nem szól semmit csak megfogja a kezem és magára húz. Elenged, kezeit pedig a csípőmön kulcsolja össze. Az enyémek elszakadnak mellkasáról és a feje mellé kerülnek, hogy szembe tudjak vele nézni. Ahogyan fejemet lefelé hajtom, hogy ténylegesen az arcára tudjak nézni a hajam egyfajta függönykén esik körénk. A száján egy elégedett féloldalas mosoly telepszik.

  - Luke, lefogunk bukni! Mostanság mindenki elfelejti, hogy kopogni kéne, főleg az én ajtómon. Ne feledd, mindenki itthon van.

  - Nem fogunk! Ash már volt bent és nem fog visszajönni, a srácok meg videó játékoznak.

Ez a válasz valamilyen szinten megnyugtat. Felemeli a fejét és egy puszit nyom az arcomra. Annyi puszit kaptam már tőle, de ez valahogy más volt, jó értelemben. Kicsit hasonlított arra, mint amiket régen adtunk egymásnak.

  - Pirulsz!- nyújtja ki a nyelvét.

Erre nem tudok válaszolni, mert meglep ez a dolog. Nem vagyok egy pirulós fajta.

  - Finom?- egy kis idő telik el, mire megszólalok.

  - Mégis mi?- a kezeim nem bírnak tovább tartani, így visszavezetem a mellkasára.

  - A piercingedet harapdáltad. Éhes lennél? Én az vagyok, gyere mennyünk le.

Felkelek róla és az ajtómig húzom magam után, aztán elengedem a kezét és a konyhába megyek. Nem tudom, hogy jön-e utánam, de most ez izgat a legkevésbé. Előveszek egy serpenyőt, olajt öntök bele. A fagyasztóból kihalászom a mirelit sült krumplit. Az egész zacskóval megsütőm, hogy mindenkinek jusson belőle.

8. Fejezet ~ Helyes, vagy sem?~ (1/2)

8. Fejezet

~Helyes, vagy sem?~

Egy ideig csendben ülünk és nézzük a hullámokat, majd észre veszem, hogy Luke a felhúzott lábait átkulcsolja és úgy nézi a végtelen kékséget. Nagyon aranyos gondolkodó arckifejezése van. Egy ideig még nézem, végül nem bírom ki és megszólalok.

  - Min gondolkozol ennyire?- fejemet vállára döntöm, a hangomtól picit összerezzen.

  - Rajtad… izé… öhm… Nem tudom megfelelő-e az idő, hogy elmondjam, hiszen nem rég voltál rosszul.

  - Már jól vagyok, nyugodtan mondhatod.

  - Hát arról van szó, ha úgy vesszük hazudtam neked… Ajh, hogy mondjam el? Én ehhez béna vagyok, szóval előre is bocsi… Áh, hagyjuk inkább nem, nagy a kockázat, hogy tönkreteszem a dolgokat.

  - Örülök, hogy megbeszélted magaddal Lucas, de most kíváncsivá tettél, úgyhogy mond el, légyszi.

Kicsit vár, majd megszólal.

  - A lányról, nincs… Azaz van, csak nem úgy ahogyan előadtam. Te vagy az és te is voltál mindig! Valami láthatatlan erő vonz hozzád, ezt nem tudom elmondani! Most nagyon elrontottam mindent?- szemeiben félelem csillog.

Erre abszolút nem számítottam. Ő is hasonlóan érez irántam, mint én iránta. Ez hogy lehet? Várjunk! És ha ez az egész csak fellángolás köztünk és olyant látunk bele a dologba, ami nincs is? Minden vágyam az lenne, hogy vele legyek, de számolnom kell a következményekkel.

  - Luke te ezt átgondoltad? Biztosan, ez van? Nem arra akarok célozni, hogy nálam nem így van, mert az igazat megvallva én is vonzódom hozzád, de gondolj bele; Mi van, ha csak hallucináljuk és nincs is semmi ilyesfajta kapcsolat köztünk? És a srácok mit szólnának ehhez? Mi lenne velünk, ha nem jönne ez össze, a srácokkal való viszonyokat is megváltoztatja ez. Átgondoltad? Én ezektől nagyon félek, nem akarok senkit elveszíteni, főleg nem téged!

  - Értem, és igazad is van. De most te gondolj bele, mi van ha nem próbáljuk meg. Nem tudjuk mit hagyunk ki, lehet valami olyasmit amit egész életünkben bánnánk. Hogy őszinte legyek, nem szívesen látnálak mással… Várj, van egy javaslatom. Három hónapig próbáljunk meg, hogy közelebbi kapcsolatban vagyunk és ezt nem mondjuk el senkinek, úgy mint régen. Ha három hónap után is még ugyan az a vonzalom és satöbbi van, akkor elmondjuk mindenkinek. Na? Így nem kell attól tartanunk, hogy átalakul a fiúk és a köztünk lévő barátság, ha esetleg, véletlenül nem jönne össze a dolog.

  - Ez mind szép és remek, de velünk mi lesz ha nem jön be? Tudunk úgy viszonyulni egymáshoz majd, mint most? Értsd meg, nekem fontos vagy, szükségem van erre a közelségre, ami köztünk van és nem szeretném elveszteni pár plusz dolog miatt.

  - Miért kell mindenek a negatív oldalát látnod? És ha az ellenkezője történik? Ha olyan boldoggá tennénk egymást, mint ahogy más nem tud? Esküszöm, nem értelek! Elvileg hasonlók az érzéseink, én itt próbálkozom, te pedig próbálsz lebeszélni arról, hogy érdemes lenne veled járni. Nem értelek!- ujjait hajába vezeti, majd elfekszik a homokban.

Istenem ekkora balfasz is csak én lehetek, hogy azt próbálom elutasítani, amire már jó pár hónapja várok. Én sem értem magam, ilyen hülyeséget hogy tudok csinálni? Ki szavaz arra, hogy jól seggbe rugdossam magam? Én! Még nem késő, még változtatható a végkimenetel.

  - Én sem értem magam. Teljesen magam ellen beszéltem. Igazad van, meg kellene próbálnunk ezt a próbaverziós dolgot, ha régebben sikerült vissza állnunk baráti státuszba, akkor, ha arra kerülne a sor most is menne.- hajolok fölé és az oldalát bökdösöm, hogy rám figyeljen.

  - Komolyan így véled? Ne feledkezz meg arról, most miről is beszélgetünk. És ha még egyszer megböksz, eltöröm!

  - Teljes mértékben! De ha ilyeneket mondogatsz, mindjárt meg gondolom magam!- bököm meg még egyszer és huncutul mosolygok rá.

Megragadja a kezem és magára húz, majd átölel.

Nem bírok sokáig magammal, így kötekedni kezdek vele, ami annyit tesz, hogy az oldalát bökdösöm megint. Jó érzés, na! Hirtelen megfogja a kezem és fordít helyzetünkön.

  - Látom nem bírsz magaddal!- hatalmas mosolyra húzza a száját.

  - Nem is!- nyúlok felé, hogy tovább tudjam piszkálni.

Nem hagyja magát és csikizni kezd, de ez átalakul birkózássá. Jó ideig elvagyunk egymás „gyilkolásával”…

  - Most tiszta homok lettem miattad!- kezdek el hisztérikusan nyávogni, végül elnevetem az egészet.

Mosolyogva megforgatja a szemét és visszahúz magára.

  - Öhm, nem akarok ünneprontó lenni, de rezeg a zsebed és nagyon idegesítő tud lenni.- szólalok meg negyedóra múlva, körülbelül a harmadik huzamosabb rezgés után, valakinek nagyon hiányozhat.

  - Nem baj, hagy rezegjen, ez most így olyan jó!- evvel a mondatával együtt fordít a helyzeten, felkel és felhúz engem is.

Előhalássza a telefonját és visszahívja azt, aki kereste.

„  - Szia!

  - ….

  - Ühüm, oké, értem, igen. Szia!”

Ez aztán telefonbeszélgetés a javából. Zsebre rakja a készüléket, felveszi a táskáinkat, enyémet odaadja és összekulcsolja kezeinket.

  - Nem gond, ha bemegyünk hozzánk? Anyu akar valamit, meg meg akar minket tömni.

  - Ha van valami fincsi kaja nem bánom! Na jó ez csak vicc volt, nyugodtan mehetünk a kajától függetlenül is. Szeretek ott lenni!

Nem vagyunk olyan messze, így hamar az utcájuk elejéhez érünk. Elengedi a kezem- hogy még véletlenül se bukjunk le- és úgy megyünk „hazáig”. Liz már vár minket. Jó anya módjára elmondja elvárásait és közli, hogy bármiben segít nekünk, ha kell. Komolyan Ő többet törődött velem eddig, mint az aki világra hozott. Így lehet jobb is. Minden okkal történik. Kapunk uzsonnát, vacsorát, majd haza indulunk.

*

Amint belépünk a házba Calum azonnal elrángat Luke mellől. Nem értem hirtelen hevességét. A szobájában leültet az ágyra, becsukja az ajtót és helyet foglal mellettem. Látom, hogy gondolkodik egyszer csak megszólal.

  - Ne tud meg mennyire megijesztett Luke, mikor azzal hívott fel, hogy rosszul vagy. Ugye nem csináltál semmi hülyeséget? És mi volt pontosan most a baj? Tudod, valakivel muszáj erről beszélned, mert senki sem akarja, hogy felemésszenek ezek a vackok.

  - Jó nyugi van! Tök cuki vagy, hogy így aggódsz értem.- nevetek.- Nem csináltam hülyeséget remélem vagy majdnem csináltam, nem tudom.- egy levakarhatatlan mosoly ül ki az arcomra, ahogyan eszembe jutnak a nemrég történtek.

  - Oké, fura vagy, a szokottnál jobban is. Na most kivel mi volt a baj?

  - Hát fogalmazzunk úgy, hogy igazad volt, mikor azt mondtad, ha nem beszélek Luke-kal akkor tönkre fogok menni. Jó barát módjára támogattam, de nem számítottam rá, hogy így fogok reagálni, de már minden a lehető legnagyobb rendben van.

  - Szóval kibuktál Luke csaja miatt… Várj! Mi van? Jól gondolom, hogy azért vagy ilyen zizi, mert történt köztetek valami? Most össze vagyok zavarodva. Mondj már valamit!

  - Mondanék én, ha nem lenne szófosásod. Nem mondhatok semmit, de mi nem beszéltünk erről!

  - Szóval igaz, valami alakulóban van.- száját huncut mosolyra huzza.- És miért nem beszéltünk erről?

  - Már megint rosszkor vagy rossz helyen. Nem akarjuk, hogy bárki is tudjon még erről, mert még nem vagyunk biztosak az egészben, viszont a mindennapjainkat nem akarjuk elcseszni avval, ha rosszul sülne el az egész. Ötünk viszonya ez miatt nem változhat meg. Szóval erről nem beszéltünk, Luke-nak se említsd. Most pedig mennyünk, mert meg akarok szabadulni ettől a szaros egyenruhától.

  - Oké tartom a számat és törlöm ezt a beszélgetést. Amúgy látod, hogy igazam volt?!

Szem forgatva hagyom el a szobát és a rohanok a sajátomban. A szekrényből előkapok egy rövidnacit és egy összefirkált pólót, majd a fiúk keresésére indulok. A konyhában találom őket.

  - Uristen, te beteg vagy?- nézek Mikey-ra aki olyan szerelésben van, mint aki futni készül.

  - Remélem nem, de engem is megrémiszt. Calum jössz velem?- néz rá reménykedve.

  - Aha.- kacsint rám.

Uh, most úgy megfujtanám.

7. Fejezet ~ Kezdődik...~ (3/3)

* Szeptember 2. *

  - Do nem láttad a nyakkendőmet?- jön be Luke a szobámba.

  - Bocs, de nem! De nézd meg a szekrényed jobb alsópocán és legalul. És te nem láttad a szoknyám véletlenűl?- hülye egyenruhák, már rajtam van a blúz, az a hányadék, de az a rusnyaság szoknya nincs sehol.

  - Rajtam van nem látod?! Nézz körül a szekrényed alján vagy nem tudom!

Nincs meg az a baszott szoknya! Év első napján igazgatói, oh yeah. Öt percünk van elindulni, vagy elkésünk. Erre ez hülye nem úgy jön elő, hogy a fején van a szoknyám?

  - Luke, add azt ide azonnal! Hol találtad?

  - Esetleg valami, köszi féleség?- dobja oda nekem a ruha darabot.- Szekrényemben volt, nem tudom hogy került oda.

Gyors magamra erőszakolom és indulunk is. Útközben folyamatosan bíztatom, hogy ma keresse meg azt a lányt és beszéljen vele.

Ma csak négy osztályfőnökit kell kibírnunk visszaszokás gyanánt. A tanár úr, éppen azt ecseteli, hogy mennyire belekell húznunk és hogy az összes tanár szívatni fogunk minket idén- persze nem így fejezi ki magát-. Luke egy papírt csúsztat elém:

„Ha az agyszívásnak vége, átmegyünk a szokott kávézónkba? J”

„Igen, persze! J”

Végre kicsengetnek, de még így is maradt hátra egy.

  - Luke, gyerünk keresd meg azt a lányt! Addig én elmegyek mosdóba.- húzom fel a padból, majd magam után.

Természetesen kilométeres sor áll és mindenki arról dumál a barátnőjével milyen volt a nyár. Mire végzek megszólal a csengő, ajtóban pedig a szőkeség vár.

  - Na?- nézek rá kérdően.

  - Eljön velem!- mondja hatalmas mosollyal és átölel.

Majd megszakad a szívem, hogy nem én vagyok az aki ilyenné teszi, de jó látni, hogy ennyire boldog. A sírás kerülget, elkezd remegni a lábam. Basszus végezzünk már! Muszáj ledőlnöm a padra, soha sem szoktam. Nem bírom, felemészt a gondolat, hogy más lányt fog magához ölelni, másnak fogja azt mondani, hogy szeretlek, másnak bókok, mással érezteti, hogy ő különleges. És velem mi lesz? Feledésbe merülők szépen lassan, nem lesz rám szüksége, míg nekem pont rá lenne. Miért jár ilyen faszságokon az eszem? Luke nem hagyna el, mint barátot. Meg fogok bolondulni, részben igaza volt Calum-nak!

  - Hé, jól vagy?- súgja oda.

Biztatásként felemelem erőtlen kezeimet és a hüvelykujjamat mutatom.

  - Tanár úr! Elnézést, hogy félbeszakítom, de kimehetnénk Doreen nincs jól!

  - Persze menjenek, két perc és én is befejezem! Az asztalról vegyen el két órarendet.

  - Köszönjük!

Székem támlájáról elveszi a táskám, saját is felveszi. Felsegít és elindulunk kifelé, elveszi az órarendeket közben. Egyenesen kivezet a focipálya mellé. Ledobja a táskákat az asztalra engem pedig a padra ültet. Megint kezdek kikapcsolni.

  - Ezt idd meg!- tart elém azt hiszem egy ásványvizes üveget, de semmi reakcióm nincs rá.

Ki kell kapcsolnom, mert ha nem nagy baj lesz!

  - Hé, Do!- guggol le elém, kezeit a sajátomon érzem.- Do mi a baj? Kérlek válaszolj!

Továbbra sem reagálok semmit, ha akarnék se tudnék.

  - Az isten szerelmére ne csináld ezt velem! Mondj bármit!

Semmi, zuhanok szép lassan a sötétbe. És elértem az aljára. Olyan mintha bele estem volna egy mély kútba, fáj, mindenem fáj. Az érzelmi fájdalmaim átalakulnak fizikaivá.

  - Hello! Nagy gáz van! Do jéghideg, nem hajlandó válaszolni nem csinál semmit csak levegőt vesz, szarul néz ki! Calum mond, hogy tudod mi van vele. Mostanság veled beszél állandóan. Segíts!- hangja ideges és kétségbeeset.

  - Oh, hogy baszná meg!- egy erős és hangos káromkodás hangzik el a telefon másik végéből többet nem hallok belőle…

Érzem, hogy elengedi a kezem. A hő, amit sugároz eltűnik előlem és mellém kerül. Az ölébe varázsol valahogy és szorosan ölel magához. Még mindig ugyan abban az állapotban vagyok. Ki kell jutnom innét! Erőt veszek magamon, átkarolom és jobban hozzá bújok. Halk összefolyt motyogást hallok. Vissza kell jönnöm! Nyakamnál érzem a fejét.

  - Do, kérlek! Ne csináld! Do…- meg van rémülve, miattam, megint elintéztem.

  - Sajnálom!- lehelem a szavakat, mert nincs bennem elég erő.

Közelebb von mellkasához, és egyik kezével a hátamat simogatja.

  - Nem kell! Nyugodj meg szépen, aztán haza megyünk!

  - Ne, nem akarok haza menni! Szükségem van egy kis távollétre. Ugye nem hagysz egyedül?- esek kétségbe.

  - Hülye lennék! Hová szeretnél menni?

  - Kávé, part? Igazából mindegy.

Egy kicsit még visszabújok hozzá. Hihetetlen mennyire meg tud nyugtatni, nem akarom elveszíteni Őt soha! Olyan bő tízperc után felállok, felveszem a táskám, Luke-ot felhúzom a padról majd indulunk is. A kis kávézónkba megyünk, elvitelre kérünk két kávét és levonulunk a partra.

7. Fejezet ~ Kezdődik... ~ (2/3)

*

  - Calum oda adod a piros ingedet?- nyitok be hozzá, éppen félmeztelenül áll a szekrény előtt.

  - Aham. De segíts, mit vegyek fel?

Elkezdem nézegetni a cuccait, végül egy szaggatott pólószerűséget adok a kezébe. Visszamászok az inggel a szobámba. Egy farmer hosszúnacit, egy fekete melltartószerű topot, rá az inget és a fekete bőrdzsekimet veszem fel, cipőként pedig a megszokott tornacsukát. Kisebb kiakadást okozok a fiúk körében evvel a szerelésemmel.

  - Evvel az erővel a rózsaszínben is jöhetnél!- kezd el méltatlankodni Lucas.- Vagy azt a piros szépséget is megvehetted volna!

  - Rózsaszín az a tiéd.- kacsintok rá.- Most mi bajod van evvel?- mutatok végig magamon.

  - Semmi…

Kocsiba ülünk Ash vezet most és megegyezett Luke-kal, hogy visszafelé ő fog. Michael ül mellé, hogy navigálni tudjon, mi hárman pedig hátra ülünk. Általában színes hajú barátunk megkér minket, hogy nyújtsuk előre a kezünket és egy sárga karszalagot rak mindegyünk kezére.

Egy fesztivál szerűségen vagyunk. Amikor meglátom a plakáton a neveket hitetlenkedve nézek Mike-ra, mire elégedetten mosolyog. Gyors bekapcsolom a netem felmászom twittere és pötyögni kezdek: @Michael5SOS nem hiszem el! Kíváncsian várom mi lesz még ebből.

Emelet kapok egy értesítőt, amit gyors megnyitok. Tegnapi hülyefejes képemet tette ki Luke. @DoDurville hát így adjam oda a telefonomat? #sexyéselőnyösfej. Most nyugiban hagyom a dolgokat, kikapcsolom a netet és visszarakom a telefont a zsebembe. A koncertek kezdetén eléggé távol állunk, de ettől függetlenül jól elugrálunk.

  - Valaki nem szeretne a nyakába venni? Nem látok semmit.

  - Luke a legmagasabb.- szólal meg a lehető leggyorsabban Calum.

A szőkére nézek, aki felkészül arra hogy felvegyen. Jó pár számon át képes a súlyomat tartani.

  - Halljátok mi most Calum-mal elmegyünk sörözni, kettőkor találkozunk a kocsinál, ha bármi változás van hívjuk egymást! A húgomra meg vigyázzatok!- jelenti ki a dolgokat Ashton, amire mi egy okéval reagálunk.

Amint elmennek nem szenvedtettem tovább Luke-ot és leszállok a nyakából. Maga elé húz, karjait pedig derekam köré fonja.

  - Mit csinálsz Hemmo?

  - Vigyázok rád.

Rá hagyom, mert így pont jó. Pár szám után feljön a konferáló csaj és egy kis bevezető után kimondja a You Me At Six banda nevet- mostanában rákkattantam a zenéjükre és ezt mindenki tudja-, Mike evvel egy időben fogja meg a kezem és kezd húzni bele a tömegbe, még időben Lukey után tudok nyúlni, hogy ne veszítsük el. Clifford valóságos tankként tör előre, mire szinte az első sorba kerülünk. Hemmo felveszi a „védelmező” pózt.

Már csak egy banda van hátra, de ahhoz nincs kedvünk, Mikey ekkor megint húzni kezd maga után. Lepacsizik az egyik biztonságőrrel megköszöni a belépőket és a színfalak közé megyünk. Felveti a „vadásszunk bandákra és csináljunk közös képeket” játékötletet, ami ellen nincs is kifogásom.

Ez egy felejthetetlen élmény.

* Augusztus 30*

Péntek van, a szünetből hátralévő utolsó péntekünk. Szerencsére mindenkinek szabadnapja van, így a szokásos dolgok idén sem kerülnek elmaradásra. Napi tervünk: állatkert, itthon kulturált kereteken belül buli.

Szokatlan módon hatalmas mosollyal ébredek, az az érzésem van, hogy ez a nap különleges lesz valamiért. Pizsamában- jelen állás szerint Mikey egyik pólójában és egy rövidnaciban- vonulok a konyhába. Gondolkozóba esek mivel is kezdjem, úgy látszik a szívrohammal, ugyanis a drága bátyám megijeszt.

  - Jó reggelt húgi! Hogy aludtál? Jössz futni?- teljesen fel van pörögve, úgy látszik ez most valami családi hülyeség.

  - Jó reggelt bátyus! Remekül, köszi! Te? Persze, mi veszteni valóm van.

Így ahogy vagyok rám erőlteti a cipőt, nem hagy átöltözni, mert állítása szerint akkor délig se indulunk el. Nagyon jól esik ez a kis testmozgás, csak tudnám miért. Nem sokáig futkorászunk, mert én hamar kifáradok. Utca közepétől a házunkig versenyt futunk, mondanom se kell csúnyán alul maradok. Ashton lefoglalja a fürdőt, úgyhogy nekem így kell reggelit készítenem. Megnézem mit tudnék csinálni, mondjuk lusta vagyok, így marad a pirítós és a kávé. Áram alá helyezem a kenyérpirítót és türelmesen várom, hogy jelezzen készen van.

  - Öhm, nem akarok beleszólni, de nem kéne bele kenyeret is rakni? Mellesleg, hé ez az én pólóm!- ijeszt meg Mikey, mert elvoltam a gondolataimmal.

  - Hát, nem ártana bele. Köszi, hogy szóltál! Igen, tudom és? Megszokhattátok már! Befejezed légyszi, ki kell rugdosnom Ash-t a fürdőből, mert én is szeretnék menni.

  - Kivételes alkalom, de jössz egyel! Na futás!- mosolyodik el.

Először a szobámba megyek kiválasztani az aznapi szerelésemet: enyhén szaggatott nadrág, Reckless Love-os póló.

  - Ash kifelé, nem vagy te menyasszony, hogy ennyi idő kelljen neked!- ütöm a fürdőszoba ajtaját.

  - Jó reggelt méregzsák!- jön oda Luke mosolyogva.

  - Neked is Pikachu!- viszonzom a mosolyt és megkapom a szokásos reggeli ölelésem.

Bátyám nagy nehezen kijön, én meg nagy boldogan veszem át a helyét. Gyorsabban végzek, mint Ő, majd csatlakozom a táplálkozó bandához. Evés után mindenki elmegy készülődni. Ugye mi már Ashton-nal készen vagyunk, de azért elrángatom, hogy vasalja ki a hajamat. Segítőkész, így örömmel megteszi. Nem nagy időigényes művelt, hamar megvagyunk vele.

Az állatkert jóval közelebb van, mint a vidámpark, viszont magunkból kiindulva visszafelé fáradtak leszünk, így inkább kocsival megyünk…

Megvesszük a belépőnket és áthaladunk a nagy elefántos kapun. Rögtön jobbra van egy állvány, ami az állatkert térképe van prospektusokra nyomva. Leveszünk egyet és kialakítjuk az utunkat. Meglepő módon teljesen normálisan zajlik le ez a túra, senki nem csinál semmi rosszaságot, csak élvezzük hogy kint vagyunk a szabadban és körülöttünk olyan állatok vannak, amivel nem mindennap találkozunk. Rengeteg időt töltünk el reggel tizenegytől háromig vagyunk itt. Elindulunk haza, de teszünk kitérőt egy közép-árkategóriás kínai éterembe, hogy meglegyen az ebédünk is.

Amint haza érünk elkezdünk készülődni a „bulira”. Levisszük az alaksorba a kisasztalt, köré öt széket. A lent lévő dohányzóasztalra poharakat teszünk és nasit… már ha lenne.

  - Gyerekek, azt hiszem elfelejtettük a nasit és az üdítőket!- vakarja meg a tarkóját Calum.- Do, Luke elugranátok a boltba és hoznátok valamit?

Igazából nincs választási lehetőségünk, de nem is akarunk ellenkezni, fogjuk magunkat és elindulunk profitot termelni a kisboltba. Két üveg Coca- Cola és egy-egy üveg mentes és savas víz, tíz zacskó chips, öt tábla csoki és még egy-két ilyen olyan nassolni való talál gazdára. Az eladó kicsit néz ránk hülyén, nem tudom mi zajlik le a fejében, de biztos jót nevetnénk a gondolatain. Luke cipelni a nyolc liter szomjoltott, értelemszerűen én meg a többit.

  - Hadseregnek vásároltatok?- kérdezi Ashton.

  - El fog fogyni, ne aggódj! Itt van nekünk Michael és Luke!- helyeslően bólint és evvel le is zárul a kaja körüli téma.

Hosszas gondolkodás után, hogy mit is csináljunk először, az kapja a legtöbb szavazatott, hogy játszanak egy kicsit. Négy- öt feldolgozással csinálnak hangulatot, majd leülünk kérdez- feleleket játszani. Szokás szerint üveggel játsszuk, akinél meg áll a kupak az válaszol. Kezdetben nyugodt, átlagos kérdések hangzanak el, pl: Várod már a sulit?

  - Michael, miért vagy ilyen antiszociális?- kérdező Calum.

  - Nem vagyok az! Igaz furcsa vagyok, de nem antiszociális, ha az lennék nem itt ülnék és játszanák veletek!- mondja, teljesen jogosan.

Megpörgeti az üveget, ami megáll Ashton-on.

  - Egyáltalán nem tartod a kapcsolatod a szüleiddel?- gyorsan szája elé kap, mert rájön, hogy ez tabu téma.

Calum egyből rám kapja a tekintetét, és fellélegez, mikor semmi nyugtalanságra adó okot nem talál rajtam.

  - Egyáltalán nem! És hagyjuk ezt, oké?!- megpörgeti az üveget, ami Luke-ot választja.

  - Lukey, hogy állsz avval a bizonyos lánnyal? Kis információt róla!- húzza ravasz mosolyra száját a bátyám.

Ne, nem akarom hallani!

  - Ezt hagyjuk! Majd megtudjátok, ha eljön az ideje…

Innentől már nem igen van ehhez hangulatunk, kifogyunk a kérdésekből. Úgy döntünk csocsózni fogunk. Luke jelezte, hogy felmegy, de mindjárt jön. Addig mi elkezdtünk játszani, de húsz perc után még mindig sehol nincs.

  - Srácok megnézem mi van Luke-kal, addig tegyetek fel valami zenét!

Választ nem várva indulok el. Megnézem a szobájába, a konyhába, de sehol nincs, majd kint a lépcsőn ülve megpillantom. Szomorú a testtartása, ne már utálom ha szomorú, akkor mindig a sírhatnék jön rám. Eltolom az üvegajtót, leülök mellé és átölelem.

  - Mi a baj? A lány? Kérlek, ne legyél szomorú!

Rám néz, szemei csillognak, sóhajt egyet majd feláll és felhúz engem is. Eltávolodik az ajtótól és biccen, hogy kövessem.

  - Ha úgy vesszük igen, a lány. Utálom magam, hogy képtelen vagyok kimutatni az érzéseimet, hogy ennyire félek a visszautasítástól! Nincs merszem beszélni neki, arról mit vált ki belőlem.

  - Ismerem a lányt? Sulinkba jár? Ha gondolod segítek, ha tudok!- istenem ez fáj, nagyon!

  - Feltehetőleg ismered, oda.

  - Van egy ötletem, hétfőn megkeressük és beszélsz vele. Szerintem nincs olyan épeszű lány aki visszautasítana. Tudom, nem lesz egyszerű, mert én sem merem, de te más vagy mint én, neked menni fog!- mosolyt erőltetek magamra.

Nagyon szar érzés, hogy ezt kell csinálnom, de még mindig jobb, mintha szomorú lenne. Inkább legyen boldog mással, mintsem szenvedjen.

  - Oké megpróbálom, köszi. Ez azt jelenti, hogy neked is van valaki?- furcsán néz rám és megáll.

  - Nem nincs…- egy hazug sóhaj hagyja el a számat.- Bemegyünk vagy maradjunk?- második mellet dönt így maradunk.

7. Fejezet ~Kezdődik... ~ (1/3)

7. Fejezet

~kezdődik… ~

Heves kopogásra ébredek.

  - Jobb lesz, ha felkelsz onnét Do!- hallom kintről Calum hangját, de esélytelen hogy felfogjam.

Olyan jó itt és így. Igen, pontosan addig, míg Ash dühösen ki nem nyitja az ajtót. Beismerem, az ő helyében én is mérges lennék, de akkor sem akarom, hogy Luke elengedje a derekam.

  - Do, tünés kifelé innét, most! Később beszélünk, kaja a pulton.- Ashton hangja eléggé hűvös.

Calum jön utánam, tudom mi következik most.

  - Oké, miről maradtam le? Összejöttetek talán?- húzogatja a szemöldökét.

  - Hülye!- vágok hozzá egy párnát.- Semmi nem történt. Nem tudtunk aludni, kávéztunk és ettünk egyet. Aztán beszélgettünk meg énekelt. Ennyi volt, csak a haverom, felfogod végre.

  - Felfogni felfogom, de nem értem meg. Mindegy nem fogok megint ezen veszekedni veled. De olyan husikák voltatok!- ölti ki a nyelvét, mire a másik párna is eltalálja.

  - Fogd már be!- nevetek.

  - Csak nem idegesít?

  - De és ha folytatni szeretnéd, jelzem elfogyott a párna, de találok mást, amit hozzád vágjak.

  - Pedig cukikák voltatok, bogyókáim!

  - Thomas a gőzmozdony, elég lesz!- ugrok a hátára.- Éhes vagyok, leviszel a konyhába?

Lent Mikey csücsül és amikor belépünk sejtelmesen kezd mosolyogni.

  - Meg se szólalj!- nézek rá mérgesen.

Cal letesz, én elveszek egyet a bátyám által készített palacsintából és leülök Mike mellé. A két srác addigra sem kerül elő, mire mi végzünk a reggelivel. A megmentett pár darab palacsintával Luke szobája felé megyek. Meglepően csend van, így bekopog és engedély után be is megyek. Amint meglátja mit hoztam neki, felpattan és kikapja a kezemből. Nem törődik a kulturált étkezéssel, csak magába tömi.

  - Luke, elmegyünk ruhát venni útban hozzátok?

  - Gyere ide!- hangja ijedt.

Oda megyek elé, kézfejét homlokomra teszi.

  - Te lázas vagy, hogy ruhát akarsz venni?

  - Nem, még nem! De ha beteg leszek, az miattad lesz és ápolni fogsz!- öltöm rá a nyelvem.- Akkor eljössz velem?

  - Ki nem hagynám, de akkor menny készülődni!

  - Igen is kapitány!- ugrálok ki vidáman a szobájából át a sajátomba.

A birodalmamban Ashton vár karba tett kézzel. Ó, jaj!

  - Ülj le!- nem szeretném még jobban kihúzni a gyufát, így eleget teszek a kérésének.- Mi a franc történt itt?

  - Semmi.

  - Én azt nem nevezném semminek, hogy reggel Hemmings ágyából szedlek ki. Szóval mi folyik itt?- hangját kicsit feljebb emeli.

Veszek egy mély lélegzetet, hogy visszaszorítsam a kikívánkozó ideges hangomat.

  - Ashton, figyelj rám, legutóbb még te akartad és te mondtad, hogy inkább Luke- kal legyek együtt, mint egy számodra vadidegennel. Akkor most mi van? Amúgy meg, nem hinném, hogy a szerelmi életem minden mozzanatát meg kéne osztanom veled. Luke csak a legjobb barátom, ennyi. És ha tudni szeretnéd mi történt csak annyi, hogy nagy vihar volt, te aludtál és tudod nagyon jól, hogy ilyenkor nem maradok egyedül. Nem akartalak felkelteni, mert tudom szükséged van a pihenésre. Ő fent volt. Ha Mikey-t vagy Cal-t találom lent, akkor valószínű, hogy ott találsz reggel. Remélem megnyugodtál.

Nem válaszol, csak egyszerűen kisétál. Ez után nekifogok az eredeti tervemnek. Egy fehér topot, fekete-fehér csíkos hosszú ujjút világos koptatott nadrágot és egy egyszerű tornacipőt kapok magamra. Majd Lucas ajtaján dörömbölők.

  - Lukey egy picit odaadod a telefonodat!

  - Persze, még meg kell csinálnom a hajamat. Látom, te gyorsan megoldottad.- céloz az oldalra font hajamra, majd a kezembe nyomja a készüléket.

Megnyitom az SMS ikont, megkeresem Andy számát. Nem vagyok köcsög, így nem olvasom el az üzeneteket, viszont írok neki.

„Szia Andy! Do vagyok! Bocsi, de lehetne egy hülye kérésem? Húznál fel Darth Vader-es maszkot és mondanád Luke-nak, hogy Luke én vagyok az apád? Légyszi, szeretném látni a reakcióját :D”

„ Szia Do! Szóval te is jössz?! Semmi akadálya ;) Várunk titeket puszi”

Gyors kitörlőm a két üzenetet megnyitom a fényképezőt és elkezdek hülye fejes képeket csinálni, majd lezárom. Pont készen is lett.

*

  - Luke tedd már le azt a fehérneműnek nem nevezhető rózsaszín vackot!- nevetve csapok a kezére.

  - Most mit izélsz? Jól állna… ötünk közül valakinek biztosan.

  - Ne, Luke ezt ne!- olyan szinten kezdek el röhögni, hogy folynak a könnyeim és a fél bolt rám figyel.

  - Tudom, hogy vizuális vagy, de akkor se képzelj el engem ebben a bolt közepén!- kezd el hisztérikusan nyávogni és a kezével gesztikulál.

  - Hát most mért ne? Neked tök jól állna, de Mikey-n…

  - Hm, mondasz valamit vegyük meg?!

  - Ha nagyon szeretnéd felőlem, de te fogod hordani!

  - Megbeszéltük!- végre ő is kiadja a benntartott nevetést és a kosárba teszi.

  - Ow, nekem az tetszik!- kezdem el magam után húzni.

Leemelek egy hangjegyes nyakkendőt és a kosárba teszem, mire értetlenül néz rám.

  - Ne nézz, tök jól fog kinézni a sexy fehérneműddel együtt.

Megrázza a fejét és a ruhák felé húz engem. Én az egyik sort nézem ő a másikat. Én kettőt találok, amit hajlandó vagyok felpróbálni Lucas pedig vagy ötöt nyom a kezembe. A próbafülkékhez megyünk bevonulok a ruhákkal.

  - Gyere ki mindben, látni szeretném, ha már velem vásárolsz.

  - Oké.

Elsőként egy tűzpiros pántnélküli ruhába bújok, amit Ő választatott.

  - Baszki, ebben tuti nem megyek ki! A fogason nagyobbnak tűnt.

  - Na, gyere ki!- húzza el a függönyt és nézegetni kezdi.- Hm, nem is olyan rövid egy magas sarkúval tökéj lenne.

  - Oh, hogy fognád be!- durcásan húzom vissza függönyt.

A következő darabok is valami borzalmasak, már csak egy van hátra, azt pedig biztosan nem veszem fel, úgyhogy nem veszünk ruhát! A kosárba tett cuccokat inkább visszapakoljuk és elindulunk a Hemmings ház felé.

*

  - Megjöttünk!- kiáltja el magát.

  - Nappali!- érkezik a válasz.

Liz-t csoportos öleléssel támadjuk le.

  - Apu?

A háta mögött áll, kezét vállára teszi.

  - Luke, én vagyok az apád!- Lucas megfordul és hirtelen nem tudja hová tenni a dolgot.

Persze mi hárman megszakadunk a röhögéstől.

6. Fejezet ~ Vihar~ (2/2)

Meglep hirtelen előbukkant érzelgős oldala. Gyorsan visszapörgettem mit mondott és válaszolok.

  - Nekem is hiányzik Lucas, de ez rendben van. Szép lassan felnövünk, egyre több és több gondunk lesz, de mindegyiket meg fogjuk oldani. Hidd el, még mindig ugyan annyit vagyunk együtt.- ez az egy mondat hazugság.- Valóban jöhetnénk ide gyakrabban, szeretek itt lenni. Benne vagyok, viselkedjünk úgy, de akkor te löksz elsőnek a hintán!- gyorsan hangnemet váltok és elhelyezkedem a hintában.

Szőkeségem nevetve és fejingatva áll fel a hintából, mögém lép, de nem lök meg. Hátra hajtom a fejem és türelmetlenül nézek rá. Kezem alatt ő is rámarkol az egymásba kapcsolódó vaskarikákra hátrahúz és elenged. Ezután kezei már csak a hátamat érinti. Minél magasabbra kerülök, annál jobban érzem, hogy kezdek felszabadulni, a gondolataim és a bajaim is megszűnnek és csak az számít, hogy ott vagyunk mi ketten és nem kell semmivel és senkivel sem törődni. Örömteli sikítással engedem teljesen a felszínre, ezt a gondolkodás menetet. Ekkora már Luke is mélyen átszellemülve hajtja magát. Felém nyújtja kezét, tudom mit akar, de nem vagyok biztos abban, hogy még most is menne. Évek óta nem csináltuk. Biztatóan rám mosolyog és nekem éppen ennyi elég. Kezemet övébe helyezem és várom a visszaszámolást, elérjük a megfelelő magasságot és már hallom is: „Három… kettő… egy.” Szinkronban engedjük el a hintát és rugaszkodunk el. Meglepően jól érünk a talajra… többnyire, lényeg hogy egyben vagyunk. Amint visszanyerem az egyensúlyom felhúzom és szaladni kezdek a mászóka felé. Felmászok a legtetejére.

  - Bibi, magasabb vagyok nálad!- nyújtom rá a nyelvem.

  - Valóban?- ül fel mellém.

  - Most elrontottad!- durcásan összefonom magam előtt a kezemet.

Hirtelen ötlettől vezérelve megfordulok, átmászok az egyedül árválkodó fémrúdhoz ráülök. Veszek egy nagy levegőt és hátradőlök. Érzem, hogy a fejembe áramlik a vér, és ez határozottan jól esik most. Észreveszem, hogy Luke a telefonja mögé van bújva, tudom mint csinál és kivételesen nem zavar. Nem bírom tovább tartani magam, így teljesen átfordulok, a lendülettől pedig seggre ülök. Nagyon kiröhögöm magam, amihez ő is csatlakozik. Felkelek és visszamászok mellé. Mozdulatlanul ülünk. Igazából, bennem már csak halványan él, hogyan is viselkedtem kisgyermekként, de muszáj megpróbálnom valami hasonlóképpen viselkedni. Ez Lucas napja és neki most arra van szüksége, hogy kicsit újra gyerekek legyünk akkor minden erőmmel azon leszek, hogy ne okozzak neki csalódást. Hirtelen a combomra csap és felkiált.

  - Te vagy a fogó!- és már ugrik is le a mászókáról.

Gyors kapcsolok és utána eredek, cicázunk a csúszda körül végül kiszalad jobbra én meg a lehető leggyorsabban utána. Elkapom, bár tudom direkt hagyta, hogy megfogjam. Gyors irányt változtatok és elkezdek előle futni, egyenesen fel a csúszdára.

  - Ház!- kiáltok fel.

  - Hé! Ez… ez nem ér!

  - Háznak mindig kell lennie!- érvelek a legbugyutább módón.

  - Oké, de öt után ki kell jönnöd! Egy… kettő…- gyorsan lecsúszom és szaladok tovább.

Nem jutok messzire, megvagyok. Felemelem a kezem jelezve, hogy kész, vége, nem bírom tovább. Ott ahol vagyok levágódom és a légzésemet próbálom visszaállítani a rendes állapotába. Luke leül mellém.

  - Már nem vagyunk gyerekek.- sóhajt fel és tekintetét magom érzem.

Hirtelen nem tudom, hogy evvel a „játékunk” végét akarja kifejezni, vagy tényleg komolyan gondolja.

  - Egy részünk mindig is az lesz, de már nem tudjuk úgy a felszínre hozni, ahogy azt szeretnénk.

  - Tudom. Viszont kelj fel, mert fel fogsz fázni.- tápászkodik fel és kezét nyújtja.

Amint előtte állok átölelem, tudom, hogy most erre van szüksége. Kicsit szorosabban kezd ölelni, közben a kezem a hátán simul fel, s alá.

  - Az emlékeket, a jelent és a döntéseket senki sem veheti el tőled, bármi is történjen bármikor. Ugye tudod?

  - Most már igen.- testtartásán érzem, hogy elmosolyodig.- Mennyünk valamerre. Javaslat?- húzódik el tőlem.

  - Te rángattál ki az ágyból, dönts te. Tényleg mindegy mit csinálunk.

Elgondolkozva pásztázza a környéket, nincs szüksége a döntésre, ugyan is az ég megdörren- erre egy hatalmasat ugrok- és az eső szakadni kezd.

  - Akkor megyünk haza.- lépteit nem veszi sietősre, békésen sétálgat az esőben.

  - Ha megfázom, te fogsz ápolni.- jelentem ki.

  - Másra nem is hagynám!- mosolyog rám.

Az utcánk végén vagyunk, mikor közli, most haza futunk. Igazából ez már nem segített rajtunk. A hajam feleakkorára ugrott az esőtől, Luke szőke tincsei a homlokához tapadtak és ami azt illeti igazán jól áll neki. Ruhadarabjainkból patakként folyik a víz. Az előtérben próbáljuk levenni a cipőket, de nekem kihívást okoz, ugyanis a nadrág teljesen rám tapadt és alig bírom megemelni a lábam. Két zokni jelenik meg a látóteremben, félve emelem fel a fejemet és nézek a szemébe, ami egyenesen villámokat szór. Legalább megy a kinti időjáráshoz.

  - Te normális vagy? Csurom víz vagy, ez hogyan gondoltad Do? Tűnj átöltözni valami melegbe aztán a konyhában vár rád a teád.- sarkon fordul és a konyhába megy, gondolom a teámat csinálni.

  - Neked is szia Ashton.- jegyzem meg félhangosan.

Szekrényemből előtúrok egy melegítőnadrágot, egy nagy pólót- Calum-é volt- és egy cipzáras felsőt. A hajszárítóm felkutatására indulok, amit a polcon találok meg. Gyors megszárítom és lemegyek, úgy ahogyan a főnők kérte. Mindenki az asztalnál ül, Luke haja még mindig tiszta víz. Helyet foglalok a székemen és evvel egy időben kapom meg a gőzölgő teámat.

  - Köszi.- dobok egy puszit a bátyámnak.

  - Ugye holnaputánra senki nem tervez semmit?- szólal meg hírtelen Mikey.

  - Nem.

  - Akkor jó, mert koncertre megyünk!- mosolyodik el.

  - Milyenre?- csillan fel a szemem.

  - Megtudjátok… majd.- ölti ki a nyelvét.

*

A francba! Már vagy két órája forgolódom és nem tudok elaludni ettől a szemét vihartól. Fogom magam, felkelek és Ash szobájába megyek. Ég a villany, uh de jó. Kopogok és benyitok. Ash pedig alszik, mellkasán pedig egy könyv jár fel-alá. Elmosolyodom, a könyvet az asztalra teszem, betakarom, a lámpát pedig lekapcsolom. Most aztán bajban vagyok, kihez mennyek? Konyhából szitkozódást hallok, szóval oda vezet az utam- szerencsém van-. Csurom vizesen a pultot törölgeti. Nagyon fáradt lehet.

  - Te sem tudsz aludni?

  - Ilyen viharban ki tud? Utálom.- dobja a rongyot a mosogatóba.

  - Segítsek valamit?

  - Ha csinálsz pár szendvicset, akkor megköszönöm.- mosolyog rám, ne már.

  - Hm, ez még talán menni fog. Instant kávét akartál csinálni?- megyek a hűtőhöz.

  - Igen. Kérsz te is?- az én bögrémet is előveszi, így nem válaszolok.

Inkább arra összpontosítok, hogy a sajtot daraboljam össze és ne az ujjaimat. Elém rakja a Londonos bögrét, a sajátját magánál tartja és nézi, hogyan fejezem be az utolsó darab kaját. Leülök mellé és segítek megenni.

  - Öhm… félek, átmehetek hozzád?- nem tudom, miért lettem zavarban, hiszen tudja hogy nem vagyok jóban a viharral.

  - Persze, tudod hogy hozzám mindig jöhetsz ilyenkor.- megnyugtatóan néz rám.

Útközben még bemegyek a szobámba felkapom a takarómat és a macimat. Luke az ajtóban vár meg.

  - Még mindig vele alszol?- érzem, nem kell sok neki, hogy elröhögje magát miközben elfekszik az ágyán.

  - Ne gúnyolj már ki!- szorítom még jobban a plüssömet.

  - Eszemben sincs! Csak…- elharapja a mondatod.- Honét is van? És ülj már le.- paskolja meg maga mellet az ágyat.

Sóhajtok egyet leteszem a macit, magamat a takaróba bugyolálom és leülök mellé, nyúlnék az alvós társamért, de ő hamarabb elveszi és nézegetni kezdi.

  - Még tőletek kaptam nagyon régen. Komolyan nem emlékszel rá?

  - Oh most már igen.- mosolyog.

  - Nem akarod átvenni azt a vizes pólót, meg fogsz fázni!- kérésemnek eleget téve a szekrényéhez megy és kivesz egy kék ruhadarabot, a vízeset pedig a kupacra dobja.

Um, olyan jól néz ki a válla és a háta…

Visszahelyezi magát az előző pozícióba.

  - Bassza meg!- ugrok egy hatalmasat, a takarót még szorosabban tekerem magam köré.

Az ég akkorát dörrent, mintha egy bombát dobtak volna az udvarra, az eső még jobban zuhogni kezd, szinte átlyukasztja az ablakot és szélcsend sincs. Régen volt ekkora vihar. Utoljára talán akkor…

  - Te tényleg nagyon félsz.- állapítja meg a remegésemből.

Halványan bólintok egyet, mire felül. Rövid ideig elgondolkozik, majd megszólal:

  - Átöleljelek?- közelebb csúszik, én pedig hozzá bújok.

  - Köszönöm, hogy mindig itt vagy nekem. Bármikor és bármiben számíthatok rád. Nem tudom, mi lenne velem nélküled.- csúszik ki a számon.

  - Ez természetes, hiszen a legjobb barátom vagy. Tudom, hogy te is mindig itt leszel nekem és minden kölcsönös.

  - Mesélj valamit!- úgy csinálok, mintha ez a beszélgetés nem történt volna meg.

  - Holnap viszlek haza.

  - Nem akartál erről engem is megkérdezni?

  - Nem. Tudom, hogy igent mondtál volna, hiszen szeretsz ott lenni és ők is szeretnek téged.

  - Igaz. Luke…

  - Hm?

  - Énekelsz nekem valamit? Olyan megnyugtató hangod van.

  - Legyen, még nincs teljesen kész.

  - Saját?

  - Valami olyasmi, de ha beszéltetsz nem tudok énekelni.- kissé felnevet.

„Life’s a tangled web	(Az élet egy zavaros kuszasága
Of cell phone call and hashtag I-don’t-knows	A telefonhívásoknak és címszavaknak a ‘nem tudom’ra
And you you’re so caught up	És te, te pedig annyira megértesz
In all the blinking lights and dial tones	Az összes villogó fény és tárcsahangban
I admit I’m a bit of a victim in the worldwide system too	Szerintem egy kicsit áldozat vagyok ebben az egész világrendszerben
But I’ve found my sweet escape when I’m alone with you	De megtaláltam az édes menekülő utat, amikor egyedül vagyok veled
Tune out the static sound of the city that never sleeps	Kapcsold ki a város statikus zajait, amik soha nem szűnnek meg
Here in the moment on the dark side of the screen	Itt egy pillanatig a sötét képernyő mögött
I like the summer rain	Szeretem a nyári esőt
I like the sounds you make	Szeretem a hangokat, amiket kiadsz magadból
We put the world away	Félretesszük a világot
We get so disconnected	Annyira szétválasztottakká válunk
You are my getaway	Te vagy a menekülésem
You are my favorite place	Te vagy a kedvenc helyem
We put the world away	Félretesszük a világot
Yeah we’re so disconnected	Igen, annyira szétválasztottakká válunk
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh	Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
We’re so disconnected	Szétválasztottak vagyunk
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh	Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
Hands around my waist	Kezek a derekamon
You’re counting up the hills across the sheets	Sorra mászod meg a dombokat az ágyneműn keresztül
And I’m a falling star	Egy hullócsillag vagyok
A glimmer lighting up these cotton streets	A pislákoló fény felgyújtja ezeket a pamut utakat
I admit I’m a bit of a fool for playing by the rules	Szerintem egy kicsit bolond vagyok, hogy szabályok szerint játszom
But I’ve found my sweet escape when I’m alone with you”	De megtaláltam az édes menekülő utat, amikor egyedül vagyok veled)

/5 Seconds of Summer- Disconnected/

Annyira szeretném, ha ez rólam szólna. Bárcsak én lennék a múzsája, bárcsak csak nekem írna.

  - Nagyon rossz lett?

  - Hülyéskedsz? Imádom, csak úgy ahogyan a többit is. Annyira tehetséges vagy.- bújok közelebb hozzá.

  - Köszi.- karjai jobban körém simulnak.- Énekeljek még?

  - Légyszi.

Belekezd Guns ’n’ Roses November Rain című számába.