8. Fejezet ~Helyes, vagy sem?~ (2/2)

Leülök a szőkeségemmel szemben, hirtelen rám néz és elkezd cukin mosolyogni. Felkel és valamit keresni kezd, közben elhangzik egy: „Mi elmentünk futni, majd jövünk.” Nem látom mit ügyködik, mert eltakarja a teste. Két perc után egy halom nuttelával megkent kekszet rak az asztalra.

  - Van kedved filmezni?- támaszkodik rá a vállamra.

  - Attól függ, mit néznénk meg, de nem igazán kötne le most.- nézek fel rá mosolyogva.

  - Oké, akkor mi kötne le most téged?

  - Valami videojáték. Választhatsz te.- kacsintok rá.

  - Kösz, hogy megengeded drágám.- úgy tesz, mint aki meg van sértve.- Én meg megengedem, hogy behozd a nasit.- nyújtja rám a nyelvét és átsétál a nappaliba.

Fogom a találat és utána megyek. A játékok között nézelődik, majd leemel egyet. Beszereli az xbox-ot. Amint végez evvel a bonyolult feladattal két konzollal ül le mellém, egyiket a kezembe nyomja. Fogalmam nincs, mi ez a játék, de az biztos, hogy új.

  - Hallod, ez mi és hogy kell vele játszani?- kérdezem az ismeretlen kezelőfelületet nézve.

  - Nem tudom, de nem tűnik rossznak.

Elindítja és valami, lövöldözős játék jelenik meg. Eleinte azt sem tudjuk, hogyan működik, de nagy nehezen rájövünk. Utána már hatalmas beleéléssel játszunk.

Egymást lökdösve, nevetve próbáljuk legyilkolni a játékban lévő karaktereket. Ebből Mikey zökkent ki, aki kiveszi a konzolt a kezemből.

  - Hé! Én játszom!- szomorodom el.

  - Játszottál.- javít ki.- Na gyere ide.- ölel magához.

Más esetben élvezném, ha nem az izzad teste tapadna a bőrömhöz. Jesszusom, Michael Clifford ragad az izzadságtól! Hová fog fajulni így ez a világ?

  - Most haragszol rám, igaz?- még mindig nem enged el.

  - Igen.- állok fel és indulok a konyhába.

Calum szerencsére ott van, szóval leülők mellé. Őt kevésbé viseli meg az edzés, mint a drága színes hajú barátunkat. Nem szólunk egymáshoz, így megunom az ülést. Kiveszek egy mentes vizet a hűtőből és a szobámba megyek. Elfekszem a pihe puha ágyamban és a telefonomat kezdem nyomkodni. Ebben az igazán érdekes tevékenységemben az zavar meg, hogy valaki bejön.

  - Kopogni ki fog?- nem nézek fel a képernyőről.

  - Milyen harapós kedvedbe lettél hirtelen.- ül le mellém Luke.

  - Bocsi. Hogy- hogy itt vagy?- teszem le a telomat.

  - Nem is örülsz nekem? Gondoltam megnézhetnénk valamit, de ha nincs kedved nem muszáj.

  - Oké, benne vagyok! Mit nézünk?- tornázom magam ülőhelyzetbe, a hátamat pedig az ágytámlájának vetem.

Luke is hasonlóan cselekszik, evvel közelebb kerül hozzám. Felnyitja a laptopját, megnyit egy mappát.

  - Mese vagy film?- néz rám mosolyogva.

  - Mese! Meg van a Végre otthon?

A mappán belül megnyit egy másikat aminek „mesék” a címe. Van egypár, de túl gyorsan teker végig a felhozatalon, így nem tudom elolvasni. Végül megáll és elindítja az általam megnevezett animációs filmet. Fejemet vállára döntöm, hogy jobban lássam a gép monitorát.

  - Tudod, azt hiszem a mai nap lesz az egyik kedvencem!- szólal meg a bevezető alatt, hangján pedig érződik a boldogság.

  - Hm, szerintem nekem is.- egy levakarhatatlan mosoly ül ki az arcomra.

A felém közelebbi kezére kulcsolóm sajátomat és csöndbe nézzük a mesét tovább. Annak ellenére, hogy nem vagyok valami gép előtt ülő nézzünk valamit típus, ez a mese tetszik. A végéhez közéletévvel elkezd zsibbadni a könyököm, amivel eddig támasztottam magam. Ellengem Lukey kezét és nyújtózom egyet, majd a fejemet visszateszem vállára.

  - Mit csináltok itt ti ketten egyedül?- Ashton jelenik meg az ajtóban és végig mér bennünket.

  - Mesét nézünk. Látod?- fordítja felé Luke a laptopot.

  - Tudod mit beszéltünk Hemmings!

  - Igen tudom és te Irwin? Remélem emlékszel!

Én viszont nem tudom miről van szó, tekintem a két fiú között ugrál. A helyzet olyan mintha telepatikusan beszélgetnének. Pár perc után a bátyám rám néz, majd kisétál. Szemei alatt a fáradság nyomai ültek ki. A kíváncsiság ég bennem, de nem fogok rákérdezni egyiknél sem, eléggé egyértelmű hogy egyik sem mondana semmit vagy teljesen mást mondanának, mint ami van.

  - Most lemaradtam a végéről.- állapítom meg és lecsukom a gépet.

Elveszem tőle és az enyém mellé teszem az asztalra. Érzem, hogy a tekintete végig rajtam van, ami egy kicsit zavarba hoz. Visszasétálok mellé és a kezemet nyújtom felé.

  - Gyere.

Nem szól semmit csak megfogja a kezem és magára húz. Elenged, kezeit pedig a csípőmön kulcsolja össze. Az enyémek elszakadnak mellkasáról és a feje mellé kerülnek, hogy szembe tudjak vele nézni. Ahogyan fejemet lefelé hajtom, hogy ténylegesen az arcára tudjak nézni a hajam egyfajta függönykén esik körénk. A száján egy elégedett féloldalas mosoly telepszik.

  - Luke, lefogunk bukni! Mostanság mindenki elfelejti, hogy kopogni kéne, főleg az én ajtómon. Ne feledd, mindenki itthon van.

  - Nem fogunk! Ash már volt bent és nem fog visszajönni, a srácok meg videó játékoznak.

Ez a válasz valamilyen szinten megnyugtat. Felemeli a fejét és egy puszit nyom az arcomra. Annyi puszit kaptam már tőle, de ez valahogy más volt, jó értelemben. Kicsit hasonlított arra, mint amiket régen adtunk egymásnak.

  - Pirulsz!- nyújtja ki a nyelvét.

Erre nem tudok válaszolni, mert meglep ez a dolog. Nem vagyok egy pirulós fajta.

  - Finom?- egy kis idő telik el, mire megszólalok.

  - Mégis mi?- a kezeim nem bírnak tovább tartani, így visszavezetem a mellkasára.

  - A piercingedet harapdáltad. Éhes lennél? Én az vagyok, gyere mennyünk le.

Felkelek róla és az ajtómig húzom magam után, aztán elengedem a kezét és a konyhába megyek. Nem tudom, hogy jön-e utánam, de most ez izgat a legkevésbé. Előveszek egy serpenyőt, olajt öntök bele. A fagyasztóból kihalászom a mirelit sült krumplit. Az egész zacskóval megsütőm, hogy mindenkinek jusson belőle.